A magyar etológusok a világ élén

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2020. november 26. csütörtök

Ismét van kire büszkének lenni, hiszen az Animal Cognition tudományos folyóirat szerint nem csak, hogy a legjobbak a magyar etológusok, de éppen 15 éve tartják ezt a vezető szerepet a maguk tudományában. Az etológia a biológiának az állatok viselkedésével foglalkozó ága, melyben a hazai szakemberek a maguk mögé utasították a világot, különösen a kutyák viselkedésének tanulmányozásában.

Amolyan tudományos forradalomról számol be a lap, mivel egyre jelentősebben emelkedik a kutyák viselkedésével foglalkozó tudományos vizsgálatok száma, és ennek köszönhető, hogy az ebekről többet tudtunk meg az elmúlt bő évtizedben, mint az azt megelőző több száz évben.
(index.hu)