Időnként csak kapkodjuk a fejünket...
Köveskálra mentünk vasárnap, amikor előttünk, a sima és egyenes úton száztízes sebességnél egy autó hirtelen cikázni kezdett jobbra-balra, majd kifutott az útról a mezőre, ott pörgött egyet a levegőben, majd a kerekein landolt. Egy fiatal család szállt ki belőle, apa, anya és egy kisgyerek. Az autó összetört, de csak az apa karján volt egy jelentéktelen karcolás, különben az utazók sértetlenek voltak. Mondtam is a férfinak, hogy Isten nagyon szeretheti őt, hogy ennyivel megúszta…
De hogyan történhetett ez meg velük? Az út sima, elöl semmi akadály – a sofőr azt mondta, megcsúsztak valamin, pedig az úton (látszólag) nem volt semmi sem. Aztán jött a pánik, a kapkodás, a kormány rángatása, valamit tenni kellene – de (látszólag) már semmi sem segít. (Igaz, az okos oktatók tudják, hogy ilyenkor nem szabad kapkodni, kerülni kell az erős fékezést, a hirtelen kormány-mozdulatot – de ki tud ilyenkor józanul gondolkodni?)
Nagyszerű jelképet lehetne ebből kibontani, még országos vezetőinknek lehetne is okos tanácsokat lehetne adni – de erről most lemondok, mert az érintettek úgysem olvasnák (kicsi pont vagyunk mi ahhoz). Inkább arra koncentrálnék, hogy ez velünk is bármikor megtörténhet, sőt megtörténik.
Egy példa: Pénteken néztük át a Sárkányszelídítők megszerkesztett, betördelt változatát Vihart Annával, aki a munkát végezte, a nagyszerű rajzokat rajzolta. Néztük a képet, amin egy futó virág épp kinyújtja a nyelvét (azaz egyik virágszirmát) felénk. Szabad-e ilyen képet egy meséskönyvbe tenni? Gondolhatjuk, miért is ne, hiszen ez csak játék, mese, a kép egyáltalán nem bántó, inkább humoros... De ott és akkor rögtön eszembe jutottak a könyvesboltokból kitiltott könyveink, a jó testvérek reklamációi, mert egy történetben egy csavargó csúnya szót mond, vagy épp egy félreértelmezett vers. Olyan nevetséges – mégis, tegyük ki magunkat megint ennek a veszélynek? Vagy ellenkezőleg: retusáljunk ki egy virágszirmot, cenzúrázunk egy képet, csak azért, mert esetleg valaki megint beszól?
És kapkodjuk a kormányt jobbra-balra, csúszkál az autónk…
Elmenjünk-e valahová gyógyító összejövetelt tartani, ahová ugyan beengednek, de gyógyító misét nem lehet tartani, közbenjáró imaszolgálatot csak óvatosan és semmi heveskedés…
Mit tegyünk, amikor tíz év után – ennyi időn keresztül szerveztük a Nemzeti Imanapot január 18-ra, Szent Margit ünnepére – egyszer csak rágalmazó levelet tesznek közzé rólunk és egy főpap levélben (amiben még a nevünk se szerepel helyesen) felszólít minket, hogy azonnal hagyjuk abba amit teszünk, mert ő megtiltja. (Előtte semmi tájékozódás, kérdés, vagy ha volt is, minket messze elkerült). Mit tegyünk? A sima úton hirtelen megpördül az autó…
Mennyi ilyen történetet ismerhetünk! Simán „gurul előre” a család, amikor a férj bejelenti, hogy ő most elköltözik, megtalálta élete szerelmét, de a feleség ne aggódjon, mert fog pénzt adni, fizeti a gyerektartást, majd látogatja a gyerekeket is. Egy másik esetben a feleség tűnik el, mert a gyerekek már nagyok és önállóak, a férj pedig szerinte kezelhetetlen, ő új életet kezd... Jóban-rosszban kitartani – ki emlékszik már a házassági ígéretre?
Ilyenkor aztán mondhatjuk: nagyon szeret téged az Isten, örülj, hogy ennyivel megúsztad! Nincs megvigasztalva. Az autó roncs, az élet romokban, a felvállalt küldetés leamortizálva…
Azonban nem ez a végső szó! Plébánosunk több évvel ezelőtt, egy Szentlélek-szeminárium után (ha jól emlékszem az időpontra) ezt az igét kapta: „Kárpótollak téged azokért az időkért, amikor elverte a termést a vihar, megette a féreg…” És valóban, egyházközségünk az utóbbi években nagyszerű megújuláson ment keresztül!
Látok magam körül jónéhány olyan embert, akik nagyon nehéz időszakokon mentek keresztül. Volt, aki egy garázsba kényszerült a gyerekeivel az erőszakos férj elöl. Egy másiknak a munkahelye, megélhetése vált köddé egy pillanat alatt, a harmadikra pedig a betegsége miatt csak magány és leépülés várt – de mégsem így történt! A feleség visszaköltözhetett a lakásba a gyerekekkel és elhárult a veszély a fejük fölül, a másik új munkát és életlehetőséget kapott, a harmadik állapota stabilizálódott és barátok veszik körül… Istennek minden lehetséges! Lehet, hogy nem minden úgy történik, ahogy mi szeretnénk, lehet, hogy addig rángattuk a kormányt, míg kisodródtunk az életünkből – de az út továbbra is ott van előttünk. És az is lehet, hogy nem is mi kapkodunk, hanem csak a felszín forgolódik körülöttünk…
Sípos (S) Gyula (www.szeretetföldje.hu)