Isten győzelmet ad…

Kategória: Eheti Megjelent: 2018. július 02. hétfő

2012-ben jelent meg az „Isten győzelmet ad” című könyvünk, aminek a bevezetőjében ezt írtam: „A Szűzanya 2012. augusztus 2-i medjugorjei üzenetét így kezdte:  Drága gyermekek! Veletek vagyok, és nem adom fel…” (…) Ha pedig Isten nem adja fel, ha a Szűzanya nem adja fel – akkor nekünk sem szabad feladni a küzdelmet! Jézus Krisztus már az életét adta értünk – és mi? Nekünk is legalább a személyes életünket fel kell ajánlanunk: Használj engem Uram!

Akkor ezt a bevezető ezzel az imával fejeződött be: Mennyei Atyám! Most teljes szívemmel feléd fordulok és felajánlom önmagam: mindazt amim van és ami vagyok, ami voltam és lehetek, minden tehetségemet és képességemet, anyagi és lelki javaimat, minden időmet és lehetőségemet a Te dicsőségedre és az emberek megmenekülésére! Legyen úgy, ahogy Te akarod! Benned bízom és kérlek most Jézus Krisztus nevében, hogy Szentlelkeddel újíts meg engem, családomat, közösségemet, egyházamat és hazámat! Eléd hozom minden barátomat és ismerősömet, de még ellenségeimet is – add meg nekünk a megtérés ajándékát és hozd el életünkbe a megújulást! Köszönöm Uram, hogy cselekszel! Ámen.

A könyvnek a fő gondolata ez volt: Isten győzelmet ad! Ez a hitvballásunk része ma is:

Isten győzelmet ad, hogy az emberek megszabaduljanak a gonoszság erőinek kötelékeiből.

Isten győzelmet ad, hogy az emberek meggyógyuljanak betegségeikből.

Isten győzelmet ad, hogy az emberek erőt kapjanak életük nehéz időszakaiban is.

Isten győzelmet ad, hogy az emberek megtérjenek, és életük legyen és bőségben legyen.

Isten győzelmet ad… azt hiszem, az egyik legfontosabb igazság, amit mi keresztények talán ismerünk, de nehezen tudunk, merünk megélni, Jézus Krisztus tökéletes győzelme minden bűn, a gonoszság minden ereje és a halál fölött. Hiszen ha Ő győzött - mi pedig Krisztus Testének tagjai és a Szentlélek temploma vagyunk – akkor mi akadályoz meg minket abban, hogy mi is győztesek legyünk Isten kegyelméből?

Mert mindenki, aki az Istentől született, legyőzi a világot. És ez a győzelem - győzelem a világ fölött! - a mi hitünk.” (1Jn 5, 4)

Sajnos, nagyon jó indokokat tudunk mondani, miért vagyunk híján a győzelmeknek: nincs elég erőnk, nem kapunk elég lelki és/vagy anyagi támogatást, túl sok az akadály, nem akarunk feltűnést kelteni, talán az Isten sem akarja… így aztán már előre lemondunk a győzelmünkről. Az egyháztörténelem azonban arról tanúskodik, hogy a krisztusi nagy művek létrejötténél soha nem volt elég pénz, támogatás, figyelem, sőt! Az ismert történet szerint Avilai Szent Terézt egyszer megkérdezték, amikor elindult egy újabb kolostort alapítani (19 férfi és 17 női rendházat hozott létre a sarutlan karmelita megújulásban):

- Teréz, és mennyi pénzed van?

- Egy tallér.

- És egy tallérral akarsz rendházat, közösséget alapítani?

- Igazad van: Teréz és egy tallér, az semmi. Teréz, egy tallér és Isten – az minden!

Jézus Krisztus győzelme tökéletes és visszavonhatatlan – de hogy ezt az adott korban az adott személy mennyire tudja realizálni, az tőle is függ. Isten az emberrel való kapcsolatot mindig tökéletesen akarja, az ember viszont akadályozva van önmaga, a világ és a gonosz lélek által. Ezért a krisztusi élet mindig külső és belső küzdelemmel jár.

Utópiákat, megvalósíthatatlan emberi álmokat nem kergetünk, de Istentől jövő víziónk mégis kell is, hogy legyen az Ő országáról, tervéről közöttünk. Sajnos mi nem vagyunk nagy szentek, azt azonban hiszem, hogy a „Szeretet földje” Isten által a szívünkre helyezett ilyen vízió, belső program. Ez nem álmodozás, hanem Istentől inspirált belső igazság, ami az elmúlt évtizedek alatt megjelent tettekben, művekben, közösségekben.

Hiszem, Isten azt akarja, hogy újra az Ő áldása alá kerüljön az egész teremtett világ: az emberek, állatok, növények, természeti erők és folyamatok és a társadalom egész szövete. Ne maradjon ki senki és semmi!

Hiszem, hogy Isten ennek érdekében arra hív minket, hogy gyermekeiként legyünk kovász, amely újjákeleszti a sátán által megőrölt világot; legyünk fény, amelyik bevilágít minden sötét helyre és reményt, gyógyulást és szabadulást hoz az embereknek; legyünk jó mag, amelyik a földbe halva százszoros termést hoz; legyünk só, amelyik krisztusi, örömteli ízt ad az életnek; legyünk a Szentlélek által bátorító, vigasztaló, megerősítő emberek, akik „körüljárva és jót cselekedve” élik életüket.

Jézus ígérete nekünk is szól: Bizony mondom nektek, hogy a jelenlevők közül lesznek, akik nem halnak meg, míg meg nem látják Isten hatalomban eljövő országát.” (Mk 9, 1)

Isten győzelmet ad - a 110 oldalas könyv tartalomjegyzékéből:

Személyes vallomás a megtérésről;

Elszalasztott lehetőségek és mégis…;

A küzdelem és győzelem embere;

Amikor a legjobb védekezés a támadás;

Isten győzelmet ad;

Nehémiás és a Templom újjáépítése;

A csüggedés kísértéséről;

A győzelem eszközei;;

Áldásává lenni a teremtett világnak;

Vízió, stratégia, taktika;

Szent István országáért;

Két álom Szent István országáról;

Emeljétek fel a fejeteket!

(Még néhány példány van a könyvből, megrendelhető címeinken: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. Ára: 900 Ft)

Kalandra fel!

Imával és szeretettel: Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)