Már félmillió amerikai fiatal követi az radikális tisztasági mozgalmat

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2015. augusztus 22. szombat

"Közel félmillió amerikai fiatal csatlakozott már napjaink talán legradikálisabb ellenkulturális mozgalmához. Azt vállalják, hogy házasság előtt nem szexelnek, amivel radikálisan szembefordulnak korosztályuk meghatározó életmódjával. Az önkéntes szüzesség azonban nem élethosszig tartó apácazárda: a cél az, hogy ha megvan az igazi társ, akkor a maximumot tudják nyújtani egymásnak, lélekben és testben egyaránt. A mozgalomnak természetesen kritikusai is vannak, tanárok és pszichológusok próbálják visszatéríteni a szexhez a fiatalokat, furcsa módon azzal érvelve, hogy a szabadság az önmegtartóztatásra nem érvényes."

"Több mint 20 évvel ezelőtt néhány diák fogadalmat tett Nashville-ben arra, hogy házasságuk előtt nem élnek semmiféle szexuális életet. Rövid idő alatt egyre többen elkezdték követni a példájukat, amely mára már több ezer fős mozgalommá nőtte ki magát. 1994-ben Clayton King evangélista, a Crossroads Worldwide szervezet alapítója elindította a True Love Waits (Az Igazi Szerelem Kivár) nevű mozgalmat.
Clayton azért kezdeményezte mindezt, hogy visszaállítsa a bibliai életmód mintáját a kapcsolatok terén. „Egy ilyen kultúrában, ami élesen szembenáll a bibliai házassággal, szeretnénk érthető és meggyőző módon kommunikálni a fiatalok felé, hogy kövessék Isten tervét a házasság és a kapcsolatok területén – nyilatkozta King a Christian Postnak. Az alapítók remélik, inspirálni tudják a fiatalokat arra, bátran menjenek szembe azzal, amit kortársaik gondolnak a szexualitásról, és éljenek Isten igéje szerint, ahelyett, hogy a saját pillanatnyi élvezetüket követik és olyat tesznek, amit később megbánnak.
Clayton King több mint két évtizede prédikál gyülekezetekben, iskolákban, és könyveket ír a szerelemről, szexről és házasságról. Nem újat akarnak kitalálni, hanem segíteni szeretnének a fiataloknak abban, hogy visszataláljanak ahhoz az igazsághoz, amit Isten igéje mond a test rendeltetésével kapcsolatban: Isten a test és a szexualitás teremtője, és ez olyan érték, amellyel akkor bánunk rendeltetésszerűen, ha házasság után gyakoroljuk.
A True Love Waits mozgalom felhívja a fiatalok figyelmét Isten szeretetére és kegyelmére is: azok számára is van remény, akik már sok elrontott kapcsolaton mentek keresztül, vagy akár testi bántalmazásokat is átéltek kapcsolataik során. Mint mondják: "Isten nem veti meg őket a múltjuk miatt, Jézus Krisztusban megbocsájtást, gyógyulást és megújulást is kaphatnak. Csak azért, mert hibákat követtek el, nem jelenti azt, hogy fel kell adniuk."

Ezüstgyűrű Mozgalom
Egy évre a True Love Waits alapítása után Denny Pattyn evangélista felfigyelt a nem kívánt terhességek, valamint abortuszok és a házasság előtti szex különböző negatív következményeinek növekvő arányára, ezért megalapította a Silver Ring Thing nevű mozgalmat. 
2000-ben átköltöztek Arizonából Pittsburgh-be, és azóta több mint 1100 rendezvényt tartottak 9 országban, és így több mint 600 ezer fiatalt értek el. A kétórás koncert stílusú program során zene, videólejátszások és beszédek keretében arra inspirálják a fiatalokat, hogy bátran mondjanak nemet a mai szexszel átitatott kultúrának, és vállalják a tiszta és boldog életet Jézus Krisztusban.  Összejöveteleik végén pedig lehetőséget adnak a fiataloknak arra, hogy fogadalmat tegyenek, és ennek megerősítéséül kapják az ezüstgyűrűt, ami egyben a mozgalom neve is.
Mára már több mint 235 ezer diák hordja az ezüstgyűrűt fogadalmuk jeléül, hogy házasságukig tisztán fognak élni. A mozgalom aktivistái a közösségi oldalakon is jelen vannak: rendszeresen publikálnak videókat a YouTube-ra, posztokat a Facebookra, hogy egyre több fiatalt elérjenek, és Instagramon is elérhetőek azok számára, akik nem tudnak elmenni a programjaikra.
Az érdeklődést látva egyre több hasonló mozgalom kezd kialakulni Amerikában. Sok helyen tartanak úgynevezett ’Purity Ball’ esteket, ahova fiatal lányok mennek el édesapjukkal, hogy ünnepélyesen fogadalmat tegyenek és elkötelezzék magukat a tiszta élet mellett.

Lehet-e ártalmas a szexmentes jegyesség?
Természetesen, mint minden más ilyen megmozdulásnak, ami radikálisan szembefordul a mai világnézettel, vannak kritizálói. A True Love Waits, a Silver Ring és a Pure Freedom (Tiszta Szabadság) elvét valló hasonló mozgalmak ellen írt könyvet a Wheaton University tanára, Christine Gardner, aki azt állítja művében, hogy a szexuális megtartóztatásról szóló tanítások a szexet használják fel arra, hogy "eladják" az önmegtartóztatás üzenetét.
További tipikus kritikája a fiatalok felé ez: Kimaradsz minden jóból, ha ilyen fogadalmat teszel!
A mozgalom tagjai azonban szabadon választották ezt az életmódot, senki sem kötelezte őket erre. Visszautasítják a kritikákat, mondván: Nem maradnak ki minden jóból, hisz elkötelezett, minőségi kapcsolatra várnak, egy olyan emberrel, aki a házastársuk, és ezt olyan értéknek tartják, hogy nem tékozolják el az életüket már fiatal korban.
A bibliai életmód mellett számos gyakorlati érv is szól: nagyon sok fertőzés terjed nemi úton, drámai mértékben növekszik a nem kívánt, korai terhességek aránya, és a házasság előtti szexszel együtt jár a bizalom elvesztése, hisz senki se szeretné, ha a házastársának ő már a tizedik vagy századik partnere lenne.  Egy elhasznált társban hogyan lehet megbízni, hogy nem fog otthagyni, ha már engem is megunt?
A mozgalmak büszkén vallják, hogy a szüzesség valódi érték, amit érdemes megtartani az igazi társ számára. Ugyanakkor ez az életmódválasztás nemcsak egy dologra, a szüzesség megőrzésére összpontosít, hanem kiáll az elkötelezett házasság, a bizalom és a család mellett is, valamint gyakorlati segítséget ad a nem kívánt terhességek miatti abortuszok ellen."
(vigyazo.blog.hu)

Jellemző, hogy már ultraradikálisnak nevezzük azt, ami még egy-két nemzedékkel ezelőtt is természetes volt és amit az egész társadalom támoggatott: a testi-lelki tisztaság megőrzését... - szerk.