Emberi szörnyetegek
Borzalmakkal teli az emberiség története, válogatott kegyetlenkedések ezek, amelyeket különböző korokban és társadalmi környezetben követtek el emberek embertársaikkal szemben. A kegyetlen történetek mögött felfedezhető ideológiák, illetve a tudomány szolgálatának morbid hite nagymértékben befolyásolta az emberkísérletek megítélését. A XX. század különösen is kiemelkedik a hatalmi szóval engedélyezett gonoszságban...
A halál angyala
A náci orvosoknak fontos szerepük volt a haláltáborok létrehozásában. A náci ideológia fajelméletének, az árja faj felsőbbrendűségének bizonyítása volt az elsődleges feladat. Ennek legfőbb képviselője a hírhedt dr. Josef Mengele, vagy ahogyan az auschwitzi foglyok emlegették maguk között, a halál fehér angyala volt. (Az orvos SS-egyenruhájára fehér köpenyt húzva járt-kelt a foglyok között.)
A cél kezdetben a náci társadalom működése szempontjából nem egészségesnek ítélt emberek szaporodásának megakadályozása volt. Először a testi és a szellemi fogyatékosokat, a munkaképteleneket, majd később a zsidókat is sterilizálták. A meddőséget okozó szerek kikísérletezése dr. Carl Clauberg ginekológus feladata volt, aki érzéstelenítés nélkül, különböző maró folyadékokkal próbálta meg elzárni a petevezetéket, vagy kioperálta a nők méhét, óriási fájdalmat okozva.
Az eutanáziaprogramban az orvosok gyors eljárásokat próbáltak kikísérletezni arra, hogy kiiktathassák a náci eszmének nem megfelelő elemeket. Így jöhettek létre a zuhanyzónak álcázott gázkamrák, amelyekben szén-monoxiddal vagy Zyklon-B-vel hajtották végre a tömeges kivégzéseket.
Emellett az orvosok feladata volt a táborba érkező transzportok szelektálása is: az erős és munkaképes embereket különválasztották, a nőket, gyermekeket és időseket a másik oldalra, leggyakrabban egyenesen a gázkamrákba küldték.
A táborokban folyamatosan kísérleteztek a foglyokon: rajtuk próbálták ki például a katonáknak szánt új gyógyszereket, vagy ellenőrizték a pilóták védőfelszerelésének biztonságát, emellett a fronton szerzett sérülések hatásait laboratóriumi kísérletekkel tesztelték. Szándékosan ejtettek a foglyokon különböző sérüléseket, és azt vizsgálták, hogy mennyi idő alatt véreznek el, mindezt fájdalomcsillapítás nélkül.
A rémségek doktora ágyban, párnák közt hunyt el
A túlélők visszaemlékezése, többek között a Degob-jegyzőkönyvben leírtak alapján Mengele megítélése kettős volt a foglyok körében. Híres volt arról, hogy a szelektálás közben operaáriákat dúdolt, és felsőbbrendű hatalmát bizonyítva önkényesen és szubjektíven döntött a lágerekbe érkezett foglyok sorsáról. Az eugenikai szelekció iránt elkötelezett orvos és antropológus legfőbb célja a tökéletes árja faj létrehozása volt. Az eugenikán alapuló nemzetiszocialista népesedéspolitikának fontos része volt Mengele ikerkutatási munkája. A különböző külső és belső tulajdonságok genetikai öröklődését vizsgáló Mengele nem riadt vissza a kegyetlen megoldásoktól az ikrek esetében sem. Ha az egyik testvér meghalt, megölte a másikat is, hogy a boncolás során összehasonlíthassa a szerveiket. Az egypetéjű ikrektől először vért vett, majd kísérleteket folytatott a szemszín megváltoztatásától kezdve a tífuszbaktériummal történő megfertőzésen át egészen addig, hogy a vénák összevarrásával hogyan lehet mesterségesen sziámi ikrekké alakítani az ikreket.
Robert Jay Lifton pszichiáter, a Náci orvosok című könyv írója úgy véli, hogy a személyiség egyfajta megkettőződése figyelhető meg a náci orvosokon, akik a hippokratészi esküjükkel szemben cselekedtek, és gyógyítókból gyilkosokká váltak. A személyiség egyik fele volt az „orvos én”, a másik pedig az „auschwitzi én”. E sajátos paradoxon leküzdéséhez általában az utóbbi vált dominánssá, átértelmezve ezzel az orvosi hivatást.
Bár dr. Josef Mengele nevéhez rengeteg rémtett fűződik, soha nem került bíróság elé. Dél-Amerikában bujkálva, 67 éves korában, a brazíliai Sao Paulóban hunyt el, 1979. február 7-én.
A hírhedt 731-es egység
A Japán Császári Hadsereg titkos biológiai és vegyi hadviselési egységében borzalmas kísérleteket hajtottak végre kínai, szovjet és koreai foglyokon. A tömegpusztító biológiai fegyverek kutatására létrehozott 731-es egység, hivatalos nevén a Kempeitai Járványmegelőzési Kutatólaboratórium központja Harbinban, egy volt kínai fűrészüzem területén működött. Emiatt a japán személyzet cinikusan fahasáboknak szólította a sorszámmal ellátott áldozatokat. Az egység területén dolgozó orvosok a kísérletek során nem adtak senkinek érzéstelenítőt vagy fájdalomcsillapítót, mert úgy gondolták, hogy ezek a szerek megváltoztatják a vizsgálatok eredményeit.
A foglyokat pestissel, lépfenével, kolerával, botulinum toxinnal és egyéb patogénekkel fertőzték meg, majd azt mérték, hogy mennyi idő kell a halál beálltához, és az áldozatok milyen fázisokon mennek keresztül a betegség lefolyása alatt. Nyomáskamrákban azt vizsgálták, mekkora nyomást képes az ember túlélni, illetve mi történik a szemmel és a szervekkel, ha elérték a halálos szintet. Hasonló kísérleteket végeztek a végtagok lefagyasztásával majd amputálásával.
Az orvosok legbrutálisabb tette azonban az élveboncolás volt. Miután megfertőzték az áldozatokat különböző betegségekkel, élve felboncolták őket, hogy megvizsgálják az egyes kórokozóknak a szervezetre gyakorolt hatását. A terhes nőket és a gyerekeket sem kímélték.
A fegyverkísérletek esetében élő foglyokon próbálták ki, hogy a gránátok, lángszórók és egyéb harci eszközök milyen hatást gyakorolnak különböző távolságok és testhelyzetek esetén az áldozatokra. A kísérletek során kifejlesztett biológiai fegyvereket kórokozókkal megfertőzött bolhákkal töltött kerámiabombák formájában dobták le Kína területére. Az így létrehozott járványok csaknem 400 ezer áldozat életét követelték.
A világháború végén az összes foglyot kivégezték, az épületet és a bizonyítékokat pedig megsemmisítették. A szövetséges megszálló erők parancsnoka, az amerikai Douglas MacArthur tábornok büntetlenséget garantált az elkövetőknek, annak fejében, hogy átadják a 731-es egység kutatási eredményeit. Így az egykori borzalmak elkövetőinek többségét soha nem állították bíróság elé, sőt, igen sikeres karriert futottak be a japán orvosi szakmában. A történetet két film is feldolgozta: az 1988-as kínai Ember a nap mögött (Men behind the Sun) és a 2008-as orosz Egy kés filozófiája (Philosophy of a Knife). Toxinokkal, halált okozó vegyi és biológiai anyagokkal azonban nem csak a hadsereg felügyelete alatt álló laboratóriumokban kísérleteztek, hanem a titkosszolgálatok erre a célra kialakított, legtöbbször fedett intézményeiben is. Számos hírhedtté vált politikai merénylet végrehajtásához a titkosszolgálati laboratóriumok fejlesztették ki a különféle, rafináltan halálos mérgeket,
A KGB méreggyára és a „narancsos forradalom”
Viktor Juscsenko volt ukrán kormányfő, aki az orosz befolyás csökkentéséért és a nyugati nyitásért lobbizott, a 2004-es elnökválasztási kampány során váratlanul rosszul lett. Az arcán kiütések jelentek meg, és borzasztó hátfájásra panaszkodott.A tünetek az után jelentkeztek, hogy együtt vacsorázott Ihor Szmesko ukrán titkosszolgálati vezetővel. Röviddel ezután Juscsenkót egy bécsi kórházba szállították. Az orvosok gyulladást diagnosztizáltak a gyomorban, a vékonybélben, a hasnyálmirigyben, felfedeztek egy májdudort, továbbá Juscsenko arcának egy periférikus idege is lebénult. Később kiderült, hogy a politikust TCDD-vel, a dioxin vegyület legveszélyesebb változatával mérgezték meg. A Lancet című brit orvosi szakfolyóiratban közölt tanulmány szerint a Juscsenko szervezetében talált dioxin olyan tiszta volt, hogy csakis laboratóriumban állíthatták elő.
Radioaktív tea és mérgezett esernyő
A KGB titkosszolgálat laboratóriumaiban olyan mérgeket kísérleteztek ki, amelyek a halál után kimutathatatlanok maradnak a boncolás során, és fennmarad a látszat, hogy az áldozat természetes úton hunyt el. A laboratórium 12. és csak Kamra néven emlegetett kutatóintézete 1921-ben még a Cseka (a KGB elődje) felügyelete alatt kezdte meg működését. Olyan gyilkolásra alkalmas mérgeket és gázokat kísérleteztek ki, amelyek segítségével könnyen és lenyomozhatatlanul iktathatják ki a nemkívánatos személyeket.
A hidegháború idején bevett szokássá vált teába vagy ételbe kevert mérgeket használni, vagy esernyő végébe rejtett halálos adag ricinnel megszúrni az áldozatokat, akik később megbetegedtek, és orvosaik küzdhettek az életükért. Ilyen eset volt Georgi Markov Londonban élő bolgár ellenzéki újságíró meggyilkolása. Markov a Waterloo Bridge felé vezető buszmegállóban várakozott, amikor elment mellette valaki, „véletlenül” megszúrva lábát az esernyője végével. A halála után kiderült, hogy egy ricint tartalmazó kapszulát juttattak a szervezetébe. A ricin blokkolja a sejtek számára alapvető fehérjék szintézisét, felszívódás után leállítja a létfontosságú szervek működését, és a mérgezés következtében összeomlik a keringési rendszer.
Egy másik eset, a Litvenyinko-gyilkosság során teába rejtett polónium 210-es radioaktív izotóppal mérgezték meg a KGB egykori tisztjét és a KGB utódszervezete, az FSZB volt alezredesét. Öt évvel ezelőtt pedig Viktor Kalasnyikovot – a híres fegyverfejlesztő távoli rokonát, aki a KGB egykori magas rangú tisztje volt – és feleségét nagy mennyiségű higannyal ölték meg, miután az orosz kormányra és az egykori KGB-re nézve kínos tartalmú cikkeket publikált. Valószínűsíthetően a Varsóból Moszkvába tartó vonatúton a hálókabin ágyneműjébe impregnálták a higanyt, ami az orvosok szerint kimondottan kegyetlen módja a gyilkosságnak, hiszen a higany igen lassan öl.
A mérgeket és gázokat egyébként meglehetősen kreatív módon, különféle használati tárgyakban rejtették el, például cigarettásdobozban, töltőtollban vagy pénztárcában.
A történelem és a közelmúlt eseményei egyaránt azt mutatják, hogy a titkosszolgálatok napjainkig sem hagytak fel a rafináltan törvényellenes eszközök bevetésével, ha az úgynevezett magasabb érdekek ezt kívánják meg tőlük.
(Az összeállítás szerzője: Tarján Eszter, origo.hu))