Ferenc pápa: Ne hígítsátok fel a kereszténységet „lágy” vallásossággá!

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2015. június 10. szerda

A Szentatya június 9-én a Szent Márta-ház kápolnájában tartott szentmise homíliájában az igazi keresztény identitásról beszélt a napi olvasmányok alapján – tudósít a Vatikáni Rádió.

Szent Pál arról tanít, hogy Jézus Krisztus nem volt igen, majd nem, hanem benne az igen valósult meg (vö. 2Kor 1,18–22). Az evangélium pedig idézi Jézusnak a hegyi beszéd elején mondott kijelentéseit: „Ti vagytok a föld sója…, ti vagytok a világ világossága” (Mt 5,13–16).

Mi a keresztény identitás? – tette fel a kérdést Ferenc pápa a homília kezdetén, majd Pál apostol második korintusi leveléből kiindulva arra utalt, hogy a keresztény identitás eléréséhez Isten hosszú úton át vezetett bennünket a történelem során, amíg elküldte hozzánk a Fiát.

Bűnösök vagyunk, de bizalommal eltelve, hogy Jézus felemel bennünket. Nekünk is egy hosszú utat kell bejárnunk az életünkben – mondta a pápa –, amíg ez a keresztény identitás annyira meg nem erősödik, hogy tanúságot tudjon már tenni. Ez egy olyan út, amit így nevezhetünk: a kétértelműségtől a valódi identitásig.

Igaz, hogy van bűn, és hogy a bűn miatt elbukunk, de miénk az Úr ereje, ami felemel minket, és ez a mi identitásunkkal együtt jár – mondta a Szentatya. – De én azt is mondanám, hogy a bűn is része a mi identitásunknak: bűnösök vagyunk, de a Jézus Krisztusba vetett hitünkkel együtt vagyunk bűnösök. És ez a hit nem csak ismeretből származó hit. Ez a hit Isten adománya, mely Istentől érkezett bensőnkbe. Isten maga erősít meg bennünket Krisztusban. Felkent bennünket, pecsétet tett ránk, nekünk adta a foglalót, szívünkbe helyezte a Szentlélek zálogát. Isten az, aki nekünk adja az identitásnak ezt az adományát.

Alapvetően fontos, hogy hűségesek maradjunk ehhez a keresztény identitáshoz, és engedjük, hogy a Szentlélek, aki az igazi kezes, a zálog a szíveinkben, előrevigyen minket az életben. Mi nem egy filozófia után megyünk, hanem olyan emberek vagyunk, akiket felkentek, és miénk lett a Szentlélek garanciája – hangsúlyozta Ferenc pápa.

Ez egy szép identitás, mely a tanúságtételben mutatkozik meg. Ezért beszél Jézus a tanúságtételről mint keresztény identitásunk nyelvezetéről. Ez pedig – még ha keresztény identitásúak is vagyunk –, mivel bűnösök vagyunk, kísértést szenved. Mindig vannak kísértések, ezért identitásunk meggyengülhet és odaveszhet – mutatott rá a pápa.

Majd arra a veszélyes útra figyelmeztetett, amely a tanúságtételből az eszme felé vezet, és felhígítja a tanúságtételt. „Végül is én keresztény vagyok, a kereszténység pedig egy szép eszme, és én imádkozom az Istenhez.” Így aztán a konkrét Krisztustól, mert a kereszténység konkrét, a „szoft” vallásosság felé haladunk, a gnosztikusok nyomán. Ugyanis a keresztény identitás mögött botrány áll. A keresztény identitás botrányos. És abban áll a kísértés, hogy azt mondjuk: „Nem, nincs botrány!”

A kereszt egy botrány. Ezért vannak olyanok, akik Istent egy kicsit eretnek lelkiséggel keresik, ők a „modern gnosztikusok”. Aztán vannak olyanok, akiknek mindig szükségük van a keresztény identitás újdonságára, és már elfelejtették, hogy ők is kiválasztottak, hogy felkenték őket, hogy megkapták a Szentlélek zálogát, és továbbra is keresésben vannak. „Hol vannak a látnokok, akik megmutatják nekünk ma azt a levelet, amit a Szűzanya küld majd délután négykor?” Ők ebből élnek. De ez nem keresztény identitás. Isten utolsó szavát Jézus Krisztusnak hívják, és nincs semmi több! – figyelmeztetett a Szentatya.

A keresztény identitástól való eltávolodás másik útja a világiasság, amely olyan mértékben kitágítja a lelkiismeretet, hogy belefér oda minden – emelte ki Ferenc pápa. – A világiasság emberi dolog. Azonban következtében a só ízét veszti.

Aztán látunk keresztény közösségeket, melyek kereszténynek nevezik magukat, de nem képesek és nem tudnak tanúságot tenni Krisztusról. Ezért az identitás háttérbe szorul, egészen hátra, és elvész, és ez az a világias nominalizmus (filozófiai irányzat, mely szerint az egyetemes fogalmaknak nincs valóságtartalmuk, hanem csupán az egyedi tárgyak nevei – a szerk.), amit mindennap látunk. Isten üdvösségtörténetében a mennyei Atya türelmével Jézus kihozott bennünket a kétértelműségből a bizonyosságra, a megtestesülés konkrét mivoltára és Fiának megváltói halálára. Ez a mi identitásunk. Szent Pál Jézussal dicsekszik, aki emberré lett, aki meghalt engedelmességből, ez az identitás, és ebből adódik a tanúságtétel. Ez kegyelem, melyet kérni kell az Úrtól, aki mindig megadja azt ajándékként. Ez az identitás ajándéka, amely nem törekszik arra, hogy alkalmazkodjék a dolgokhoz,  nem hagyja, hogy a só ízét veszítse – zárta kedd reggeli homíliáját Ferenc pápa.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: L’Osservatore Romano

Magyar Kurír