Ferenc pápa: Jézus ma is gyakran sír egyházáért

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2014. november 21. péntek

Jézus ma is sír, amikor a szívünk, a lelkipásztorok és az egyház ajtajai bezárulnak a meglepetések előtt, mert nem ismerik fel Őt, aki elhozza a békét – hangsúlyozta a Szent Márta-házban november 20-án, csütörtökön reggel bemutatott szentmiséjén a pápa.

Jézus sírva fakad Jeruzsálem láttán, mert a város nem ismeri fel azt, aki elhozza a békét. A Szentatya homíliájában a napi evangéliumot (Lk 19,41-44) kommentálta. Utalt rá, hogy az Úr sírva fakad, mert a választott nép választott városának szíve bezárul. Nem volt ideje, hogy kinyissa az Úrnak az ajtót! Nagyon elfoglalt volt, túlságosan elégedett volt önmagával – mutatott rá Ferenc pápa. – Jézus azonban továbbra is kopogtat az ajtókon, ahogy Jeruzsálem szívének ajtaján is kopogtatott. Jeruzsálem boldog, nyugodt volt saját életét illetően, nem volt szüksége az Úrra. Nem vette észre, hogy szüksége van az üdvösségre, ezért bezárta szívét az Úr előtt.

„Miért nem fogadta Jeruzsálem az Urat?” – tette fel a kérdést a pápa, majd így válaszolt: „Mert elégedett volt azzal, amije volt, nem voltak gondjai. 'Bárcsak felismerted volna te is – mondja az Úr az evangéliumban –, legalább ezen a napon azt, aki elhozza számodra a békét! De nem ismerted fel az időt, amikor meglátogattak.' Félt a város attól, hogy meglátogatja az Úr. Félt e látogatás ingyenességétől. Biztos volt azokban a dolgokban, amelyeket kezelt. Mi is így vagyunk… Az Úr látogatását, meglepetéseit azonban nem tudjuk kezelni.”

Jeruzsálem félt attól, hogy üdvözül az Úr meglepetéseinek útja által. Félt az Úrtól, Jegyesétől, ezért Jézus sírva fakadt. Amikor az Úr meglátogatja népét, örömet, megtérést hoz. De mindannyian félünk a vidámságtól, az örömtől, amit az Úr elhoz, mert nem tudjuk ellenőrzésünk alatt tartani. Félünk a megtéréstől, mert az azt jelenti: hagyjuk, hogy az Úr vezessen bennünket – mutatott rá Ferenc pápa.

Jeruzsálem nyugodt, boldog volt, a templom működött. A papok áldozatokat mutattak be, az emberek zarándoklatra jöttek, a jogtudósok mindent elrendeztek. Mindent! Világos? – nyomatékosította a Szentatya. – Minden parancsolat világos volt… Ezzel Jeruzsálem bezárta kapuit. A kereszt, ennek a visszautasításnak az ára mutatja meg nekünk Jézus szeretetét, azt, hogy sokszor ma is sír egyházáért!

Ferenc pápa feltette a kérdést: Mi, mai keresztények, akik ismerjük a hitet, a katekizmust, akik minden vasárnap elmegyünk szentmisére, mi, keresztények és lelkipásztorok, mi is elégedettek vagyunk magunkkal? Mert mindent elrendeztünk és nincs szükségünk az Úr újabb látogatásaira…Az Úr azonban továbbra is kopogtat mindannyiunk, az egyház, a lelkipásztorok ajtaján. A szívünk, az egyház, a lelkipásztorok szívének ajtaja viszont nem nyílik ki: az Úr ma is sírva fakad!

A Szentatya végül lelkiismeret-vizsgálatra hívott, és e kérdéssel zárta csütörtöki homíliáját: „Gondoljunk magunkra: hogy állunk ebben a pillanatban Isten előtt?”

Szöveg és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír