Magyar segédkezett a fatimai gyermekek boldoggá avatásában

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2014. november 13. csütörtök

A portugáliai Fátimát elsősorban a közel száz évvel ezelőtti Mária-jelenésekről ismeri a világ, ám a város és az ország lakói jól ismerik és tisztelik egy magyar verbita szerzetes, Kondor Lajos nevét is, aki jelentős szerepet játszott a jelenést látó gyermekek boldoggá avatásában. A magyar turistáknak azért is érdemes felkeresniük a Lisszabontól mintegy 100 kilométerre északra fekvő zarándokhelyet, mert a Mária-kegyhely mellett egy Magyar Keresztútnak nevezett kálváriadomb is található ott, amely egyházi szerepe mellett az 1956-os forradalomnak és szabadságharcnak állít emléket.

A magyar állami méltóságok közül legutóbb Áder János köztársasági elnök járt feleségével ezeken a helyszíneken szeptember végi portugáliai látogatásának keretében. A katolikus hagyomány szerint Szűz Mária 1917-ben Fátimában többször megjelent három pásztorgyermek előtt, akikkel megosztott három titkot. Az utolsó jelenés 1917. október 13-án volt. A gyermekek közül kettő - Francisco és Jácinta - néhány évvel a jelenések után meghalt. A harmadik, Lucia 98 évig élt, és ő volt az, aki - jóval a jelenések után - elmondta püspökének, illetve a pápának a 20. század történelmével összefüggő három titkot, amelyek megjövendölték a második világháborút, a kommunizmus térhódítását, majd összeomlását, valamint - bár ezt csak 2000-ben fedték fel - a II. János Pál pápa elleni merényletet.

A súlyos betegségben 11, illetve 12 évesen elhunyt gyermekek boldoggá avattatása - jóllehet sokak számára magától értetődőnek tetszik - nem volt könnyű feladat, már csak azért sem, mert a hit a gyermekeket eleve szentként kezeli, így elvileg ez egyházi eljárás nem terjeszthető ki rájuk. Franciscót és Jácintát végül 2000-ben avatta boldoggá a pápa. A hosszú folyamat portugáliai irányítója, úgynevezett posztulátora Kondor Lajos volt, aki élete jelentős részét ennek a törekvésnek szentelte.

A verbita szerzetes munkásságát ma múzeum is őrzi Fátimában, három éve teret is neveztek el róla a városban, de neve szorosan összefonódik a Magyar Keresztúttal is, amely a pásztorgyermekek szülőházát és a jelenések több helyszínét köti össze. A 15 stációból álló kálváriát Kardos Illés álmodta meg, a Csanádi Egyházmegye papja, aki 1944-ben hagyta el Magyarországot. Kivitelezésében - amelyet emigrációban élő magyarok adományaiból valósítottak meg - kiemelkedő szerepet játszott Kondor Lajos, Győrfy Albert plébános, valamint Marek László építész, aki a kis épületeket tervezte.

A keresztút végén álló kápolnát Szent Istvánról nevezték el, és külön kis kápolna áll az egyik jelenés helyszínén, a Magyar Keresztút középső részén. A feltámadást ábrázoló utolsó stáción az a felirat olvasható, hogy "Hálából Magyarország feltámadásáért". Kondor Lajos - aki 1954-től élt Portugáliában - nemcsak a helyi magyar közösség, hanem a portugál egyház egyik meghatározó személyisége is volt a múlt század második felében. Nagyon szoros kapcsolatban állt a titkok őrzőjével, a harmadik látnokkal, Luciával. Portugáliában és határain túl is a fátimai üzenet terjesztőjeként emlegetik. Századunk reménycsillaga, Fátima című könyvében megírta a jelenések történetét és Lucia nővér életútját.

A verbita szerzetes munkásságáért magas magyar állami kitüntetésben is részesült - nem véletlenül az 1956-os forradalom 50. évfordulóján -, de a portugál államtól is kiérdemelte a legmagasabb elismerést. A fátimai jelenéssorozat a katolikus hívek számára azért is bír megkülönböztetett jelentőséggel, mert valóságosságát ezrek tanúsították. A gyermekek elbeszéléseit eleinte kétkedve fogadó lakosság ugyanis egyre nagyobb érdeklődést tanúsított a történtek iránt, és a Szűzanya októberi jelenését (az úgynevezett napcsodát) - több tízezren látták, köztük a kivezényelt rendőrök és újságírók is.

Luciának egyébként még a következő években is többször megjelent a Szűzanya. Ő megérte a 21. századot és társainak boldoggá avatását is, 2005-ben hunyt el. A portugáliai egyházhoz más magyar szálak is kapcsolódnak. Az ország északi részében fekvő Braga város egyik kiemelkedő jelentőségű történelmi alakja például a pannóniai születésű Szent Márton. A 6. században élt püspök fontos szerepet játszott a katolikus egyház megerősítésében a térségben.

(mult-kor.hu)