Ferenc pápa: Kérni könnyebb Istentől, mint dicsérni őt

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2014. október 17. péntek

A kérő ima könnyebb, mint a dicsérő ima, de mégis ez az igazi öröm forrása – mondta Ferenc pápa csütörtökön, szokásos reggeli szentmiséje homíliájában. A Vatikáni Rádió tudósítása.

 

Nagyon jól tudunk imádkozni, amikor kérni akarunk dolgokat, még akkor is, amikor megköszönünk valamit az Úrnak, de a dicsérő ima kicsit nehezünkre esik: nem nagyon szokás Istent dicsőíteni. A dicsérő ima akkor könnyebb, ha végiggondoljuk, amit az Úr tett velünk: Krisztusban kiválasztott minket a világ teremtése előtt. „Áldott légy, Uram, mert kiválasztottál! Az atyai közelség és gyengédség öröme ez. A dicsérő ima által részünk lesz ebben az örömben, csak fel kell idéznünk magunkban azt, hogy az Úr kiválasztott minket” – mondta Ferenc pápa.
„Az Úr ismert engem a világ teremtése előtt, és nevem szívébe volt írva. Ez a kinyilatkoztatás! Ha ezt nem hisszük, nem vagyunk keresztények. Örömet ad szívünkbe, ha arra gondolunk: kiválasztottak vagyunk. Biztonságot ad.”
Kiválasztottságunk olyan dolog, amit nem érthetünk meg pusztán az eszünkkel, de még a szívünkkel sem. A megértéshez be kell lépnünk Krisztus misztériumába: „Őbenne nyertük el a megváltást a vére árán, és bűneink bocsánatát bőséges kegyelme folytán, amelyet végtelen bölcsességében és megértésében gazdagon árasztott ránk. Tudtunkra adta ugyanis akaratának titkát.” (Ef 1,7–9a)
„Amikor Eucharisztiát ünnepelünk, belépünk ebbe a misztériumba, amelyet teljesen nem lehet megérteni: az Úr él, velünk van itt, dicsőségében, teljességében, és újra életét adja értünk. A keresztény olyan ember, aki megpróbál belépni a misztériumba.”
A dicsérő ima tehát mindenekfölött az öröm imádsága, az emlékezés imádsága: mennyi mindent tett értem az Úr, lehajolt hozzám, mint egy apa, amikor a kisgyerekének járni segít – mondta homíliájában Ferenc pápa.

Fotó: News.va

Magyar Kurír