Bizonyítékot találtak a halál utáni életre?

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2014. október 08. szerda

Tudósok úgy vélik, hogy talán van néhány bizonyíték a halál utáni életre. A halálközeli állapottal és testen kívüli élményekkel foglalkozó eddigi legnagyobb orvosi tanulmányban megállapították, hogy talán még létezhet némi tudatosság azután is, hogy az agy működése teljesen leállt. Ez egy igencsak vitatott téma, amit eddig is kétkedéssel kezeltek, és valószínűleg ezután sem lesz másképp.

A Southampton Egyetem kutatói négy éven át kutatták a témát, és ez idő alatt több mint kétezer, szívinfarktuson átesett embert vizsgáltak meg tizenöt brit, amerikai és osztrák kórházban. A túlélőknek közel negyven százaléka számolt be valamilyen ébrenlétszerű állapotról, miközben a klinikai halál állapotában voltak és még nem volt újraindítva a szívük.
Egy férfi például azt mondta, hogy teljesen elhagyta a testét, és a szoba sarkából figyelte a saját újraélesztését. Bár három percen át öntudatlan állapotban volt, az 57 éves szociális munkás részletesen fel tudta idézni az ápolók tevékenységét, és le tudta írni a gépek zaját.
„Tudjuk, hogy az agy nem funkcionál, amikor a szív nem ver tovább” – mondta Sam Parnia, a tanulmány vezetője. „Ebben az esetben azonban a tudatosság úgy tűnik, három percen át fennmaradt, miközben a szív nem működött, annak ellenére, hogy az agy általában 20-30 másodperc után lekapcsol.  A férfi le tudott írni mindent, ami a szobában történt, és ami ennél is fontosabb, hallott két csipogást, és a gép hárompercenként adja ki ezt a hangot.”
Sam Parnia úgy fogalmazott, hogy a férfi beszámolója nagyon hihetőnek tűnt, és minden, amit mondott azzal kapcsolatban, hogy mi történt vele, az valóban meg is történt.
Egyébként a vizsgált 2060 szívinfarktusos páciensből 330-an maradtak életben, és közülük 140-en számoltak be valamilyen tudatos állapotról. Bár nagyon sokan nem tudták pontosan felidézni a történteket, néhány téma gyakran előkerült. Az életen túli élményekről beszámoló páciensekből minden ötödik számolt be szokatlan nagy békesség érzéséről, és harmaduknak változott meg az időérzéke: egyeseknél lelassult, másoknál felgyorsult az idő. 
Néhányan fényekről számoltak be, mások félelemről, víz alá süllyedésről, és 13 százalékuk érezte úgy, mintha elváltak volna a testüktől. Sam Parnia úgy hiszi, hogy többen is tapasztalhatnak hasonló élményeket, de a kezelések során alkalmazott gyógyszerek miatt nem emlékeznek azokra.
A Southampton Egyetem kutatói abban bíznak, hogy a nagy mintán elvégzett, alaposnak mondható tanulmányuk bátorítóan hat majd a tudósokra, és több vizsgálat születik majd a halálközeli állapotról és a testen kívüli élményekről.
A tanulmányt egyébként a Resuscitation című lapban publikálták, ami szövegkörnyezettől függően jelenthet feltámadást vagy újjáélesztést (egy orvosi szaklap esetében nyilván utóbbit).
(index.hu)