Érdemes-e a civil munka helyett pártosodni?

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2014. április 07. hétfő

A választási küzdelem során a cigány misszióban lévő tagjainkat is felkérték, hogy legyenek egy roma párt képviselőjelöltjei - ezt ők elutasítoták - ezért kíváncsian vártuk, vajon milyen hatékonyan tudnak kampányolni az új kis pártok. Lett volna-e értelme egy ilyenbe beszállni? Nos, a Munkáspárton kívül az összes többi törpepárt az ajánlásainál kevesebb szavazatot szerzett. Volt olyan párt, ahol az ajánlások és a szavazatok száma köztött 17 szeres különbség volt.  Itt az index összeállítása eredményeikről:

"A pártok ajánlásai és szavazatai közti különbség egy szintig magyarázható azzal, hogy az ajánlásokat több hétig lehetett gyűjteni, és nem biztos, hogy aki ajánlotta a pártot, az később el is ment szavazni, és a korábban ajánlott pártra is szavazott. Egy ember ráadásul több párt indulását is segíthette az aláírásával, de az mindenképpen feltűnő, hogy volt olyan párt, amit 17-szer annyian ajánlották, mint ahány szavazatot végül kapott.

Összesen 167 007-en szavaztak törpepártra, ez a szavazók 3,66 százalékát teszi ki. A cikkben szavazatszám szerint csökkenő sorrendben sorra vesszük a Parlamentbe be nem jutó, de országos listát állított pártokat, mindenhol a hajnali háromnegyed egyes, 95,63 százalékos feldolgozottság melletti adatok szerepelnek.

Munkáspárt: 0,58 %

A legerősebb kispárt a Thürmer-féle Munkáspárt lett, sokat erősödtek 2010 óta, az akkori 0,11 százalékról jöttek fel fél százalék körüli eredményre. Annak ellenére, hogy még Kádár János is feltámadt a kedvükért és beszállt a kampányba, a 2014-es parlament is igazi kommunisták nélkül marad.

A Haza Nem Eladó Mozgalom Párt: 0,48 %

Egytémás és teljesen új pártként a Haza Nem Eladó Mozgalom nem szerepelt rosszul, a kampányolást is komolyan vették, a metróban például sok budapesti találkozhatott a hirdetésükkel. A devizahitelesek megsegítéséről szóló programjuk tulajdonképpen ebben az egy mondatban összefoglalható: "Teljes körű felülvizsgálat, és olyan jogi megoldás kell, amely megszünteti a hitelesek elszegényedését, és ellehetetlenítését.

21 592 szavazatot szereztek Káslerék, egyéni jelöltjeik indításához (66 fő) 33 000 aláírásra volt szükségük.

Seres Mária Szövetségesei: 0,44 %

Az SMS párt a harmadik legjobban szereplő törpepárt lett, ami Seres 2010-es eredményéhez képest nem olyan jó eredmény. A Seres Mária vezette 2010-ben a Civil Mozgalom listáját, akkor 0,89 százalékot szerzett a párt.

Az SMS profi kampányt vitt, jól megcsinált videókkal és az összes nagy párt székházát is végiglátogatták egy SMS-fallal. Seres szerint ők különböznek a többi "kamupárttól", amelyek csak az állami támogatás miatt indultak a választáson, ezt bizonyítja, hogy négy éve is tudtak listát állítani, pedig akkor csak hat országos lista volt szemben a mostani tizennyolccal.

Az SMS párt 52 egyéni jelöltjének elindításához 52 000 aláírásra volt legalább szükségük, a választásokon 20 074 szavazatot szereztek.

Zöldek Pártja: 0,37 %

A jó név sokat számít, korábban még az is felvetődött, hogy akár egy százalékot is elvihetnek a zöldek az LMP-től – pusztán azzal, hogy az ő nevük erősebben utal a környezetvédelemre. Ez a forgatókönyv az eredményüket látva nem jött be, és az LMP is bejutott az Országgyűlésbe.

A Zöldeknek is volt néhány jó húzása a kampányban, jelöltként indították például az egyetlen magyar űrhajóst, Farkas Bertalant, és övék lehet a legfiatalabb jelölt is, az 1995-ben született Kovács Lili és ők voltak azok is, akik háromszemű Orbánnal hívták fel a figyelmet a paksi bővítés veszélyeire.

A Zöldek Pártja egy évek óta létező pártformációként definiálja magát, ami már a 2006-os választásokon is indult (akkor 0,06 százalékot szereztek), akkor is a környezetvédelmi érdekek képviseletében, de 2014-ig nem mutattak semmilyen aktivitást.

16 698 szavazatot szerzett a Zöldek Pártja, 33 egyéni jelöltjük elindításához 16 500 aláírásra volt szükségük.

Szociáldemokraták: 0,31 %

Húsz év után újra országos listát tudtak állítani a Szociáldemokraták, a pártnak hosszú időre visszanyúló története van Magyarországon. Schmuck Andor volt MSZP-s politikus idén az állami támogatásból ételosztásokat szervezett: a pártelnök szerint már azzal győztek, hogy 170 ezer embert meg tudtak etetni. Az ételosztáson kívül Schmuckék fő profilja a "szépkorúakat" célzó rendezvények voltak.

A Szocdemek 13 843 szavazatot szereztek, 82 egyéni jelöltjük elindításához 41 000 aláírásra volt szükségük.

Együtt 2014: 0,28 %

A párt arra épített, hogy lenyúlja Bajnaiéktól az Együtt 2014 nevet: ők voltak gyorsabbak és hamarabb bejegyezték ezt a nevet, mint a végül Együtt-PM néven futó koalíció. A párt állítólag 100 ezer eurót kért Szigetvári Viktortól, hogy visszalépjen és átadja a nevet. Tiner György pártelnök tagadta ezt az állítást. Az már csak vicces, hogy a két Együtt párt főhadiszállása csak pár sarokra van egymástól Déli-Pályaudvar környékén.

34 egyéni jelöltet indított az Együtt 2014, ehhez legalább 17 000 aláírásra volt szükségük, a választásokon 12 815 szavazatot szereztek.

Sportos és Egészséges (SEM): 0,25 %

A SEM deklaráltan 2018-ra gyúr már most is, ezért szerény célt tűztek ki maguk elé vasárnap délután: húszezer szavazattal már elégedettek lennének, úgy tűnik, ez nem sikerült. A jelöltek nem vették fel az egymilliós támogatást, a pártnak járó támogatást viszont elköltötték: sporteseményekre.

A Keleti Pályaudvarnál ingyen BKV-jegyet osztogattak például azoknak, akik három percet tekertek. Egyik jelöltjük pedig azzal kampányolt, hogy megfogadta: újra visszaszerzi versenysúlyát és lefogy a kampány végéig.

11 270 szavazatot szerezett a SEM, 52 egyéni jelöltjük elindításához 26 000 aláírásra volt szükségük.

Közösség a Társadalmi Igazságosságért (KTI): 0,22 %

Szili Katalin nem tudta szavazatokra váltani személyes ismertségét, pedig Szili két cikluson keresztül volt az Országgyűlés elnöke, az MSZP még államfőnek is jelölte. A szocialistáktól közvetlenül a 2010-es önkormányzati választások után lépett ki, majd megalakította a Szociális Unió nevű kezdeményezést, de valamiért a választások után nevet változtatott, így lettek Közösség a Társadalmi Igazságosságért. Kampányát beárnyékolták a csalásról szóló hírek, az ajánlóívek másolásában is részt vehettek, más hírek szerint pedig közmunkások gyűjtöttek aláírásokat a KTI-nek. A párt programja szerint egyébként a feltétel nélküli alapjövedelem, a magáncsőd és az elszámoltatás is szerepelt, de új alkotmányt is írtak volna, amiben a kétkamarás parlament is benne lett volna.

A kampányban Sziliéknek is volt egy-két nagyobb dobása, Matolcsyval beszélték át a gazdasági kérdéseket, illetve végül bedobták a jócsaj-kampányt is.

57 egyéni jelöltet indított a KTI, ehhez 28 500 aláírásra volt szükségük, a választásokon 9 958 szavazatot szereztek.

Jólét és Szabadság Demokrata Szövetség (JESZ): 0,20 %

A 2010-es választáson a Magyar Demokrata Fórum (MDF) kiesett a magyar parlamentből. Az eredmény miatt új elnökséget választott a párt, emellett arculatot váltott és a nevét Jólét és Szabadságra változtatta. Az új felállású párt csak időközi önkormányzati választáson indult, de ezeken nem ért el jelentős eredményt.

A JESZ elmúlt 4 éves eredménye abban merült ki, hogy állandóan azért ostorozták Bokros Lajost, hogy adja vissza Európai Parlamenti mandátumát, amit még MDF-esként szerzett.

A JESZ 2014-es kampánya nem csak azért marad emlékezetes, hogy a párt autómatricájáért pénzt ígértek az autó tulajdonosoknak, amit később nem fizettek ki. A párt még azzal tudott robbantani, hogy Horváth András után a párt színeiben indult még egy olyan volt NAV-os vezető, aki a milliárdos ÁFA csalásokról beszélt a nyilvánosság előtt.

9 108 szavazatot gyűjtött a JESZ, 81 egyéni jelöltjük indításához ezzel szemben 40 500 aláírásra volt szükségük.

Magyarországi Cigány Párt (MCP): 0,18 %

A volt SZDSZ-es képviselő Horváth Aladár vezette Magyarországi Cigány Párt volt az egyetlen országos listát állítani tudó cigány kezdeményezés, noha a hírek szerint ők sem maradtak ki az ajánlóívek adásvételéből, bár a párt ezt tagadta.

Az aláíráscsalások miatt az MSZP Roma Tagozata arra szólította fel a Magyarországi Cigány Pártot, hogy egyéni körzetben induló jelöltjeit, hogy lépjenek vissza a jelöltségüktől, mivel etnikai alapon szerveződő politikájukkal két képviselői hely eléréséhez segíthetik a Jobbikot.

A párt 61 egyéni jelöltjének elindításához 30 500 ajánlásra volt szükségük, ezzel szemben csak 8 285-en szavaztak.

Független Kisgazdapárt (FKGP): 0,16 %

Az egyik legidősebb történelmi párt a Független Kisgazdáké. A Hegedűs Péter vezette párt kereszténységen alapuló demokráciát akart, erős szociális programot hirdetett meg és tb-támogatottá tette volna a természetgyógyászati termékeket is.Az idei kampányban a legerősebb húzásuk Klapka György reklámvideói voltak.

A pártra összesen 7 426-an szavaztak, az ötven egyéni jelöltjük elindításához 25 000 ajánlásra volt szükségük.

Összefogás: 0,14 %

Emlékeznek még arra, amikor összefogásnak hívták a Nagy Ellenzéki Összeborulást? Szepessy Zsolt, az Összefogás Párt elnöke biztosan emlékezni fog még sokáig arra, hogy a végül kormányváltóknak nevezett párttömörülés megpróbálta használni a 2009-ben alapított párt nevét. A párt fel is jelentette a kormányváltókat, de az egészből nem lett semmi, mert bűncselekmény hiányában elutasították a feljelentést.

Szepessy Zsolt, az Összefogás húzóarca, Monok korábbi polgármestere karácsony előtt egy kártyaötlettel állt elő: szabadalmaztatta az áfakártyát, amivel az összes kereső állampolgár valamennyi áfavisszatérítést igényelhet év végén, ezzel segítve a gazdaság kifehérítését. Szepessy az előző ciklus idején híresült el, amikor az általa vezetett településen a segélyt szociális kártyára utalta, amit csak a helyi boltokban használhattak a segélyezettek.

Az összefogás 6 192 szavazatot szerzett, az országos lista állításához (59 egyéni jelöltjük volt) 29 500 ajánlást gyűjtöttek, ami azt jelenti, hogy a pártot ajánlók alig ötöde szavazott a választásokon a pártra.

Új Dimenzió Párt–Új Magyarország Párt (ÚDP–ÚMP): 0,04-0,03 %

A két, elvileg függetlenül, de a gyakorlatban sok közös pontot felmutató párt nem csak az ajánlások összegyűjtésekor, hanem a végleges eredmények alapján is szorosan együtt mozgott. A két párt 84 százalékban ugyanazokban a körzetekben indított jelöltet és családi kapcsolatok is mutatják, hogy a két szervezet szorosan együttműködött. A Heti Válasz szerint Zuschlag János ex-MSZP-s politikus segítségével szerveződött a két párt.

Az ÚDP 1 952, az ÚMP 1 458 szavazatot szerzett, ami jóval kevesebb, mint amennyi az országos listájuk felállításához szükséges volt. Mindkét párt ötven jelöltet állított, ami legalább 25 000 ajánlást jelent.
(index)

Az eredmények láttán úgy látom, helyesen döntöttünk, amikor megmaradtunk a "civil pályán"... - sipos