Véletlen vagy prófétai jel? - Egy sirály és egy varjú támadta meg a pápa békegalambjait

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2014. január 27. hétfő

Ferenc pápa békét kért Ukrajnára, majd szabadon engedtek két békegalambot. Az egyikre egy sirály, a másikra egy varjú támadott.

 

Ferenc pápa beszédet mondott vasárnap a Szent Péter téren a Vatikánban, amelyben békés párbeszédre szólította fel az ukrán kormányt és a tüntetőket. Ukrajnában november óta véres tüntetések zajlanak, a napokban is több halálos áldozata volt az összecsapásoknak.

A pápa ezután átadta a helyét egy fiúnak és egy lánynak, akik egy-egy, a békét szimbolizáló galambot engedtek szabadon. A két madarat azonban rögtön az apostoli palota ablakából való kiengedésük után megtámadta egy sirály és egy varjú - írta a Huffington Post, amely közölt egy teljes képsorozatot is a támadásról. A viaskodásokat több tízezer ember nézhette végig.

 

Itt még örülhettek a szabadságnak

Forrás: AFP/Alberto Pizzoli

Az a galamb, amelyikre a sirály támadt, néhány toll elvesztése árán el tudott szakadni az üldözőjétől, de a varjú kitartóbb volt, és folyamatosan támadta a másik galambot. A harcuk során kikerültek a hírügynökségek látóteréből, így nem tudni, mi lett a második békegalamb sorsa.

 (origo)

 

Véletlen, vagy prófétai kép? Az biztos, hogy mind a pápa béketörekvéseit, mind Ferenc pápát sokan és sokféle ürüggyel támadják. De az is biztos, hogy maga Ukrajna is a polgárháború határán áll és több erő taszítaná még mélyebbre a konfliktusban. (Ez ügyben Kelet és Nyugat egyaránt részes.) Lehet gondolkodni, minek a szimbóluma a sirály és a varjú - de ami még fontosabb, hogy komlyan imádkozzunk a békéért, ami most már itt van a határaink mentés és fenyegeti az ottani magyar kisebbséget is és bármikor tovább terjedhet! - szerk.