Hogyan éltem meg az Istentől kapott igét

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2011. január 09. vasárnap

Klára a Szeretet Földje Missziós Iskolába jár. "Házi feladatként" írta le tanúságtételét, amit nagy örömmel osztok meg veletek:

"Valahol a lelkem legmélyén ösztönösen éreztem, hogy Isten a tudatlanságomban elkövetett bűneim ellenére is szeret engem, de sohasem tudtam megérteni, hogyan tud megbocsátani, hiszen Ő egy igazságos Isten. Csak a Tisztítótűz által tud megváltani. Ez félelemmel töltött el.

Néhány évvel ezelőtt, a Szűzanya meghívott Medjugorjéba. Egyik kolléganőm hirtelen lebetegedett édesanyja helyett „ugrottam be”.

A hely szelleme megérintette a lelkemet, de nem tudtam mit kezdeni a kapott kegyelmekkel. Még az sem tűnt fel, hogy a következő év augusztusában a pajzsmirigy betegséggel kezelt Bernadett lányom egy gyönyörű, egészséges fiú unokának adott életet. Arra, hogy az unokám a zarándokutamnak köszönhető Isten csodálatos ajándéka csak 4 év után a következő medjugorjei utam döbbentett rá. Ez alatt a néhány napos gyönyörűséges, csendes böjtös lelki gyakorlat alatt Danko atya imái egyenesen a szívemhez értek, és szó szerint megperzselték a lelkemet. A gyóntató Bernardin atya pedig bebalzsamozta a sebeimet.

Ahogy azt a megosztáson is elmondtam, akaratlanul is egy régen olvasott történet jutott az eszembe, amely egy ócska hegedű árverezéséről szól. Az értéktelen hegedű kikiáltási ára néhány fillér volt, ám miután egy férfi muzsikálni kezdett ezzel a hegedűvel, a hangszer a kikiáltási ár többszöröséért kelt el.

Úgy éreztem, hogy Isten akkor és ott Medjugorjéban kezdett el igazán muzsikálni az én szívemmel…

A Medjugorjeban kapott penitencia felett sokat gondolkoztam, és nagy-nagy reménnyel tölt el, hogy Áldhatom az Urat, aki megbocsátja minden bűnömet.

Elbeszélgettem egyik zarándoktársammal is, aki a megosztáson elmondta, hogyan sikerült megszabadulnia az elkövetett bűneitől. Lélekben örökbefogadott egy abortuszra készülő édesanya gyermekét, és 9 hónapon keresztül minden nap imádkozott érte. Azóta nem kínozza őt a lelkiismerete.

Zsoltárok könyve 102. 103.

2. Áldjad én lelkem az Urat, és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről

3. Aki megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet.

8. Könyörülő és irgalmas az Úr, késedelmes a haragra és nagy kegyelmű.

9. Nem feddődik minduntalan, és nem tartja meg haragját örökké

10. Nem bűneink szerint cselekszik velünk, és nem fizet nékünk a mi álnokságaink szerint.

12. A milyen távol van a napkelet a napnyugattól, olyan messze veti el tőlünk a mi vétkeinket.

14. Mert ő tudja a mi formáltatásunkat; megemlékszik róla, hogy por vagyunk.

Mintegy a felismerés folytatásaként a Szeretet titkai c. könyvedben olvastam: „ A bűn ismerete, amely átokként „bűnös nép” állandó vádját jelentette, valamint levertséget, kishitűséget hozott,

áldásként az igaz és hamis megkülönböztetését, Isten előtt alázatos lelkületet és tiszta életet hoz magával.

Tudom, hogy még nagyon hosszú és göröngyös, de csodálatos utat kell megtennem ahhoz, hogy méltó lehessek arra, hogy Isten katonájává válhassak, de a velem „véletlen” történtek által Isten megmutatta nekem az utat, amelyen haladva az elkövetett bűneim, melyek eddig átokként nehezedtek a lelkemre, áldásként fognak vezérelni a ragyogó, makulátlan krisztusi élet felé.

Uram, kérlek, adj nekem új, tiszta, és alázatos szívet, hogy teljesen méltó lehessek arra, hogy „Isten gyermekének” a Te gyermekednek neveztessenek.

Budapest, 2011-01-

Szeretettel a Szeretetért: Szanda Klára"