"A mesterséges intelligencia olyan, mint egy járvány..."

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2023. június 02. péntek

Tudósok és technológiai vezetők kedden közös nyilatkozatban jelentették ki, hogy a mesterséges intelligencia olyan mértékű kihalási kockázatot jelent az emberiség számára, mint a világjárványok vagy az atomháború. Az aláírók között voltak a ChatGPT vezetői is.

Több mint háromszázötven ember – köztük a ChatGPT, az OpenAI és a Google vezetői – írta alá azt a Center for AI Safety nevű szervezet által kiadott nyilatkozatot, melynek célja a mesterséges intelligencia (MI) kockázatainak csökkentése.
A mesterséges intelligencia jelentette kihalási kockázat mérséklését globális prioritásként kell kezelni más társadalmi szintű kockázatokkal, mint a világjárványok és az atomháború – fogalmazott a szervezet.
Sam Altman, a ChatGPT-t kifejlesztő OpenAI cég vezérigazgatója és Mira Murati, a cég technológiai igazgatója is aláírta a nyilatkozatot – írja a The Wall Street Journal. A nyilatkozat aláírói között volt
    Sam Altman, a ChatGPT-t kifejlesztő OpenAI cég vezérigazgatója
    Mira Murati, a ChatGPT technológiai igazgatója
    Kevin Scott, a Microsoft technológiai igazgatója
    Lila Ibrahim és Marian Rogers, a Google AI vezetői
    Angela Kane, az ENSZ korábbi leszerelési ügyekért felelős főképviselője, továbbá
    a Skype és a Quora vezetői.
A technológiai ipar vezető szakértői továbbra is izgatottak a mesterséges intelligenciában rejlő lehetőségek miatt, de egyre nagyobb a félelmük is, hogy a technológia kicsúszhat a kezünkből. Az MI kritikusai a ChatGPT chatbot megjelenése miatt fokozták a technológia szabályozására irányuló követeléseiket, mondván, az MI mérhetetlen veszélyeket jelent az emberiségre nézve.

Mesterséges intelligencia, valódi kockázat
A nyilatkozat szerint a nyilvánosság ugyan elismeri a mesterséges intelligencia kockázatait, ugyanakkor még több vitára lenne szükség a témával kapcsolatban. Az aláírók azt is el szeretnék érni, hogy „közismertté váljanak azok a szakértők és közéleti személyiségek, akik szintén komolyan veszik a fejlett mesterséges intelligencia néhány legsúlyosabb kockázatát”.
Az MI-szakértők és technológiai vezetők – köztük Elon Musk – márciusban már aláírtak egy levelet, amelyben felszólították a mesterséges intelligencia fejlesztőit, hogy szüneteltessék a technológián végzett munkájukat. Mint mondták, egy legalább hat hónapos moratórium időt adna az iparágnak arra, hogy biztonsági szabványokat állítson fel és megfékezze a legkockázatosabb MI-technológiákban rejlő ártalmakat.
(index.hu)