Mészárlásra adott parancsot a Wagner vezére

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2023. április 19. szerda

Az interneten közzétett felvételeken az orosz Wagner-zsoldoscsoport egykori parancsnoka szörnyű vallomást tett. A Gulagu.net orosz emberi jogi szervezet által közzétett videón a volt harcos beismerte, hogy fejbe lőtt egy kislányt. A férfi és egy másik volt Wagner-katona arról beszélt, hogy tömeges gyilkosságokat követtek el Kelet-Ukrajnában – ukrán gyerekekkel és idős emberekkel is végeztek, mondták. Mindkét férfi azt állítja, hogy a lövöldözésekre Jevgenyij Prigozsin Wagner-főnök adott parancsot, írja a Sky News.

A Wagner-csoport korábbi zsoldosa, Alekszej Szavicsev korábban beismerte, hogy ukrán hadifoglyokat végeztek ki, és civileket (köztük gyerekeket) is meggyilkoltak. A Kyiv Independent szerint most az orosz Verstka portálnak árult el újabb részleteket.
Szavicsev azt mondta, hogy eddig csak „nagyjából a 10 százalékát mondta el” mindannak, amit tettek a Wagnerrel, és már az eddig elmondottak miatt is „patkányként üldözik” Oroszországban.
Többek között azt is beismerte, hogy egy gödörbe – ahol 50-60 sebesült ukrán hadifoglyot, illetve Wagner-dezertőrt gyűjtöttek össze – mintegy 30 kézigránátot dobott. Mindeközben egy társa, Azamat Uldarov szintén beismerte, hogy több száz civillel végeztek Bahmutban és Szoledarban.
(index.hu)