Fekete szektavezér - fekete felsőbbrendűségtől a 135 év börtönig

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2023. április 09. vasárnap

„Az első gondolatom az volt, hogy »Hű, egy fekete Jézus!«” – írta könyvében Dwight D. Yorkról egy Robert Rohan nevű New York-i férfi, aki 16 évig követte Yorkot, aki évtizedeken át különböző szekták vezetőjeként, prófétaként, íróként, zenészként és zenei producerként beszélt magáról. Yorkot 2004-ben 135 év letöltendő börtönre ítélték, többek között pedofíliáért, gyermekbántalmazásért, szervezett bűnözésért.

Ha nem szenvedtek volna olyan sokan York tettei miatt, az életét érdekesnek, sőt, akár szórakoztatónak is lehetne tartani. Valahol az Amerikai Egyesült Államokban született talán 1945-ben (vagy 1935-ben, és csak egy híres imám halálának 100 éves évfordulója miatt változtatta 1945-re), talán New Jersey-ben, esetleg Massachusettsben. Egyik könyvében azt írja, hogy hétéves koráig Massachusettsben nevelkedett, majd Egyiptomba költözött, hogy az iszlámról tanuljon. Azt nem tudni, hogy ez pontosan mit is takart, mert ebből az időszakból csak arra tudunk támaszkodni, amit magáról mondott. Például arra, hogy „nagyapám, As Sayyid Abdur Rahman Al Mahdi, Kr.u. 1959-ig a szudáni Ansaarok imámja, a szemembe nézve megjósolta, hogy én leszek az, aki a fényt fogja birtokolni.”
Először 1964-ben tartóztatták le, miután egy 13 éves lány megrontásával vádolták meg. Felfüggesztettet kapott, de még abban az évben újra letartóztatták fegyverbirtoklásért, erőszakért és mert ellenállt az őt letartóztató rendőröknek. Emiatt három évet töltött börtönben. Családtagjai később azt mondták, hogy York többször is beszélt arról, hogy egy rokona molesztálta és hogy megerőszakolták a börtönben.
Szabadulása után Harlemben dolgozott utcai árusként, ahol nem csak füstölőt és hasonló termékeket árult, hanem a saját tanait is hirdette. Hamar szerzett néhány követőt, akik közül többen is York és felesége lakásába költöztek. York az évek során sok mindent változtatgatott: a nevét, az eredettörténetét és a csoportjainak nevét is, ez az első az „Ansar Pure Sufi” volt. A csoport alapjaihoz több iszlám szekta tanaiból inspirálódott, amiket megspékelt némi szabadkőműves eszmével, és hozzáadott egy csipet muszlim-fekete nacionalizmust, valamint fekete-héber elméletet, ami szerint az afroamerikaiak valójában az ősi izraeliták leszármazottai. Ettől függetlenül időről időre keresztény tanok is felbukkantak a tanításai között – bár egy időben Jákobot kiáltotta ki az Ördög vallásai, a kereszténység és judaizmus atyjának.
Az 1970-es évek elején Brooklynba költözött, követői pedig Ansaru Allah Közösségnek (AAC) kezdték el magukat hívni. Az AAC férfitagjai nap közben az utcán könyveket, füstölőket és szórólapokat árultak, így nemcsak pénzt szereztek Yorknak, hanem újabb követőket, közönséget is.
Nehéz meghatározni, hogy York pontosan milyen tanokat hirdetett. Az első évtizedekben az iszlám és zsidó vallásokra alapozta őket, de ahogy teltek az évek, egyre távolabb került a mainstreamtől. Mindig is a fekete közösségeket célozta, lelkesen hirdette a fekete felsőbbrendűséget és nacionalizmust. Mindig núbiaiként utalt magára és követőire, mintha az egyik első afrikai civilizáció örökösei lennének. Mivel Núbia mint önálló királyság i.e. 1500 körül megszűnt létezni, miután Egyiptom elfoglalta, senki nem tudta megvédeni az ősi civilizáció becsületét York állításaival szemben.
Tanításaiban idővel megjelentek a földönkívüliek, a fehér- és kereszténység-ellenesség, és a kriptozoológia (ez az áltudomány foglalkozik például a jetivel, a Loch Ness-i szörnnyel vagy a squonkkal, ami olyan csúnya, hogy emiatt folyamatosan zokog, és ha valaki meglátja, a könnyei között halálra olvad).
De ne szaladjunk ennyire előre. A '70-es években ismét Szudánban járt, ahol rábeszélte egy egykori sufi vallási vezető családját, hogy finanszírozza az amerikai hittérítését. Az AAC-re a szudáni Ansar-mozgalom nyugati csoportjaként hivatkozott, és elkezdte terjeszteni, hogy szudáni származású. Később azt is terjesztette, hogy valójában a szudáni Omdurmanban született. Az FBI 1993-ban azt írta az AAC-ról, hogy valójában egy fedőszervezet, ami mögött valójában egy bűnszervezet lapul, ami gyújtogat, zsarol és visszaél a segélyrendszerrel. A jelentés szerint a csoport alapeszméi között szerepelt a feketék felsőbbrendűsége és a fehérek gyűlölete.
Eredetileg azonban ez nem sokaknak tűnt fel, sőt. A korai brooklyni években a szervezet még kitüntetést is kapott, amiért rendbe raktak egy korábban lezüllöttnek tartott városrészt. A szervezet 12 lakóépületet és egy mecsetet irányított, bár az FBI-jelentés szerint a hatékony terjeszkedés egyik alapja az volt, hogy ha valaki nem akarta eladni az ingatlanát Yorknak, akkor az épület nagyon hamar lángra kapott.
York leírása szerint a nők egész nap arabul tanultak, az iszlám történelmét magolták, magukévá tették a szudáni etikett alapjait és a Koránt tanulmányozták. Részt vettek a vallási szövegek és szórólapok gyártásában, valamint a közösség stúdiójában is dolgoztak. A bevételük állami juttatásokból és segélyekből származott, míg a férfiak leginkább árusok voltak.

Exodus
Az 1980-as években York énekesként és zenei producerként is dolgozott, két saját kiadót is létrehozott. Még a Billboard magazinban is reklámozta zenei karrierjét. A második, York Records nevű kiadójával több híres R&B, hiphop és gospel zenész alkotásait is kiadta, miközben ő maga is sorra írta a gyakran vallásos témájú dalait.
1985-ben 1988-ban elítélték, mert hamis születési anyakönyvi kivonattal próbált meg új útlevelet szerezni, 1990-ben Issa Al Haadi Al Mahdira változtatta a nevét, 1993-ban pedig Malachi Yorkra. Az évtizedek során hívatta még magát
    Imaam Isa Abdullah-nak,
    Dr. Malachi Z. York Legfelsőbb Nagymesternek,
    Nayya Malachizodoq-Elnek,
    Isa Muhammadnak,
    Imam Isa (Abu-Bakr)-nak,
    Rabboninak,
    Yashuah-nak,
    Melchisedeknek,
    Yanuwnnak,
    Nayyának,
    Báránynak,
    Babának
    és Fekete Sas/Thunderbird törzsfőnöknek is.
Pályafutása során a szektáinak is sok neve volt (ebből kettő tudatosan ipszilonhiányos, nem elírás):
    Karast Egiptomi Temploma;
    Ősi Egiptomi Rend;
    Minden Zem Egyiptomon (All Eyez on Egypt);
    A Szent Mag Baptista Zsinagógája;
    Melchizdek Ősi Misztikus Rendje,
    Mórok Egyesült Nuwaubiai Nemzete;
    Yamassee Amerikai Őslakos Törzs;
    A Malachizodok Ősi és Misztikus Rendjének 19. páholya;
    Washitaw törzs.
Minderre feltehetőleg azért volt szükség, mert egyrészt az eretnek tanok, másrészt az erőszakos toborzás miatt nem ápoltak túl jó viszonyt a többi muszlim közösséggel. Bárhogy is hívták a szektát, teljes vagyonközösségben éltek (pontosabban York hozzáfért mindenki megtakarításához, bevételéhez), és szigorú szabályok szerint éltek. Bár a hirdetett tanaiban gyakran említette, milyen fontos a család egysége, a szekta tagjai nem élvezhették azt: a férfiak és a nők külön hálótermekben laktak, akárcsak a gyerekek. Férj és feleség három havonta egyszer aludhatott együtt, de csak külön engedéllyel, és csak az erre a célra kialakított Zöld Szobában.
A ‘80-as, ’90-es években a csoport a Magasságos Szent Tabernákuluma és az Ábrahám Gyermekei néven futott, és a judaizmus is nagyobb szerepet kapott az eszméi között. A felvásárolt épületeket egyenszínekre festették (világosbarna barna szegéllyel), és a legtöbb ingatlanukon egymás mellett szerepelt a félhold és a Dávid-csillag. A szekta bushwicki szomszédai közül sokan örültek, hogy az ő környéküket választották központul. Ennek az egyik oka az volt, hogy a korábban rossz hírnevű környékről elüldözték a bűnözőket, és minden sarkon őrt állt néhány szektatag.
A New York Times szerint épp ezért nagyon meglepődtek, amikor 1994-ben, szinte egyik napról a másikra Ábrahám mind a 300 gyermeke eltűnt a környékről. A házaik, boltjaik ajtajait és ablakait bedeszkázták, összepakolták a holmijaikat, és egyszerűen eltűntek. A környéken lakók szerint a szekta egy része Georgiába, a másik pedig New York állam északi részére költözött. A városvezetés nem örült a lépésnek, mert egyrészt rájuk maradt megoldani, mi legyen a hirtelen üressé vált épületekkel, másrészt a szekta több ingatlanon is adótartozást halmozott fel.
York vezette a Georgiába tartó csoportot, de később sok más városból is csatlakoztak hozzájuk új követők. Az egész költözés a cikk elején idézett Robert Rohan szerint azért történt, mert az FBI nyomozást indított York ügyei miatt.
A csoport (ekkor már a Mórok Egyesült Nuwaubiai Nemzete néven) végül Eatontontól nem messze vett egy közel két négyzetkilométeres földet, amit Kadeshnek, majd Tama-Re-nek neveztek el. A komplexum építészetét egyértelműen befolyásolták a vélt vagy valós egyiptomi szálak: épült benne két piramis (egy arany és egy fekete színű), egy szfinx és egy obeliszk. A kaput hieroglifák díszítették, és az utat állatfejű, embertestű isteneket ábrázoló szobrok szegélyezték.
Mindez azonban hamar szemet szúrt az állami vezetésnek, ugyanis az építkezések teljesen figyelmen kívül hagyták a hatályos szabályozást. Emiatt felszólítást küldtek a nuwaubiaiaknak, akik még több szórólapot osztottak szét Eatontonban, rasszizmussal vádolták meg a fehér vezetőket és a hatóságokat, és a helyieket is próbálták ellenük hergelni. A konfliktus odáig fajult, hogy a szekta tagjai nemcsak szórólapokban becsméreltek több mint 30 helyi vezetőt, rendőrt és újságírót, hanem a személyes adataikat, címüket és telefonszámaikat is nyilvánosságra hozták, és halálos fenyegetéseket küldtek a gyerekeiknek. A helyi fekete közösséget viszont maguk ellen fordították, amikor megpróbálták átvenni az irányítást az NAACP jogvédő szervezet helyi irodája felett.
A Putnam megyei főügyész, Dorothy Adams és férje, Frank Ford voltak a fehérellenes zaklatás és uszítás egyik központi célpontjai. Fordról azt írták a szórólapokban, hogy ő a fehér ördög és a Ku-Klux-Klan tagja.
„Nem tudtam nem arra gondolni, hogy mire képes az, aki átadja a megtakarításait, a heti fizetését, a gyerekeit, a feleségét vagy a férjét ennek az embernek, aki azt mondja, hogy ő az Isten – mit tehet, ha úgy érzi, hogy én vagyok ez a rossz ember, aki megtámadja őt” – nyilatkozta Adams.
Például arra, hogy az éjjel egy kettétépett, kibelezett kutya tetemének két felét Adamsék kocsibeállójának két oldalára rakják. Valamint arra, hogy York fő szóvivője, Bernard Foster kivágja Ford autógumijait.
A bíróság többször is meg akarta hallgatni Yorkot az építkezések miatt indult ügyben, de a magát prófétának valló férfi nem ment be egyik tárgyalásra sem. Emiatt hivatalosan is beidézték, de már a bíróság akadályozása miatt. A tárgyalási 1999-es időpontja azonban pont a nuwaubiaiak Megmentő Napjára esett, amikor több ezer hívő zarándokolt Tama-Re-be. Ez is sok konfliktussal járt: amikor York végre megjelent a bíróságon, az épület előtti téren több mint hétszáz hívő gyűlt össze, hogy ha kell, erőszakkal mentsék ki vezetőjüket. York a tárgyalóteremben név szerint köszöntött minden újságírót, annak ellenére, hogy egyikkel sem találkozott azelőtt. Valószínűleg ezzel akarta bemutatni, hogy milyen jól kiépült hírszerző hálózata van. Az ügy még három évig húzódott, bár York úgy tett, mintha az első nap megnyerte volna.
A jogi csatározás mellett az írásra is maradt ideje. Valószínűleg feltűnt, hogy a York által hirdetett tanok sokszor változnak, méghozzá olyannyira, hogy önmaguknak is ellentmondanak. A csoportok és az alapító neve is rendszeresen változott, akárcsak az eredettörténete. York szerencsére ezt is megmagyarázta, méghozzá az Ansaar kultusz, válaszok a rágalmazásokra című írásában.
„Én vagyok az első, aki elismeri, hogy hibázhatok, és amikor hibázom, gyorsan megállapítom és kinyomtatom, hogy mi a jobb vagy helyesebb. Amikor részletesebb információt kapok egy témáról, visszamegyek, és felülvizsgálom vagy frissítem a korábban elmondottakat” – írta.
Talán így lehet az, hogy bár először amerikainak, majd szudániank vallotta magát, 1996-ban kijelentette, hogy valójában földönkívüli. Azt állította, hogy a Rizq nevű bolygóról származik, és népe már az emberiség előtt is járt a Földön. A történet szerint egy Merkabah nevű anyahajón érkezett, a bolygóra pedig a Sham nevű kisgéppel szállt le 1945-ben. York egy újabb verziója szerint 1970-ben érkezett a Földre, és ami mi Bennett-üstökösként ismerünk, az valójában az ő űrhajója volt.
York azt tanította követőinek, hogy az anyahajó az Orion-ködből érkezett, és valójában az a Jelenések könyvéből ismert új Jeruzsálem, ami 2003-ban 144 ezer kiválasztottal 40 éves útra indul majd a Nibiru nevű hajóhoz, ahol a kiválasztottak 1000 éves kiképzést kapnak, aztán visszatérnek a Földre és legyőzik a Luciferiánusokat, ezzel megszabadítják az emberiséget az ördög uralmától.

A mindenközösség sötét oldala
Látható, hogy Yorkot egy nagyon szoros, hűséges követőbázis vette körül. Az 1990-es évek vége felé azonban sokakban felmerült, hogy Tama-Re-ben nem csak a vagyontárgyak közösek.
A Putnam megyei serif, Howard Sills volt York és követőinek első számú célpontja, csak „fő fehér ördögnek” hívták. 1998-ban több névtelen levelet is kapott, amikben valakik részletek nélkül, gyerekek molesztálásával és megerőszakolásával vádolták meg Yorkot. A sheriff és az FBI nyomozni kezdtek, és 2001-ben egy olyan levelet kaptak, amiben már több áldozat neve is szerepelt.
A helyiek már egy ideje gyanakodtak hasonlóra. Többen is hallottak arról, hogy terhes nuwaubiai nők rohannak a kórházba, fegyveres őrökkel körülvéve, és soha nem árulták el, ki az apa. Georgia Smith, az eatontoni fekete közösség egyik vezéralakja azt mondta, hogy gyakran lehetett látni olyan kilenc hónapos terhes, tizenéves lányokat sétálni az utcán, akik kétgyerekes babakocsit toltak.
2001-ben hirtelen sok nő és gyerek hagyta ott a kommunát. A kivándorlási hullámot York egyik fia, Jacob vezette, aki rábeszélte az áldozatokat, hogy mondják el, mit tett velük a szekta vezetője. Ekkor tudta meg, hogy a gyerekeket először ajándékokkal, Disney World-i kiruccanásokkal édesgette magához, majd kihasználta őket. Jacob kérdőre vonta az apját, aki beismerte, hogy miket tesz, de azt állította, hogy meg tudja fékezni magát, ha akarja. 2001. tavaszára az FBI már 35 feltételezett áldozattal beszélt, és számításaik szerint York addigra már legalább 95 de valószínűleg inkább 300 gyermek apja volt.
Május 8-án 300 állami és szövetségi ügynök és rendőr rohanta le Tama-Re-t. Megvárták, hogy York és felesége, Kathy Jonson elhagyják a kommunát, hogy a vezető ne tudja harcra parancsolni követőit, így percek alatt biztosították a falut. Yorkot és feleségét az úton tartóztatták le. Minden házat és viskót átkutattak, leginkább fegyverek és gyerekpornó után kutatva. Mikor a sheriff rádión megtudta, hogy vissza akarják foglalni Tama-Re-t, a hatóságok gyorsan elhagyták a falut. Út közben látták, hogy 200 nuwaubiai akadt fent a pont ezért felállított útzáron, de szerencsére lövöldözés nélkül zajlott le az akció. A hatóságok Tama-Re-ben több fegyvert és több teherautónyi lehetséges bizonyítékot is lefoglaltak.

Vádak
2002. május 13-án egy szövetségi ügynök a maconi bíróságon azt mondta, hogy York 30-35 gyereket molesztált, a legfiatalabb 4 éves volt. Az esküdtszék 116 vádpontban helyezte vád alá Yorkot, ezek gyerekek molesztálásától az erőszaktevésig terjedtek. Öt gyereket állami védelem alá helyeztek, és szövetségi ügynök, Jalaine Ward szerint 18 áldozat részletes leírást adott York tetteiről, valamint arról, hogy zajlott az élet Tama-Re-ben.
York mondta meg, ki mit és mikor ehetett, mikor hagyhatták el a kommunát, hol lakhattak és milyen ruhát viselhettek. A férfiak a vezető engedélye nélkül nem beszélhettek a nőkkel, és a szülők is csak engedéllyel látogathatták meg gyerekeiket. Emellett kiderült, hogy Yorknak van egy másik felesége és egy gyereke, akik Szudánban élnek.
Ward azt mondta, hogy a lefoglalt tárgyak között volt egy nagy Rózsaszín Párduc plüss, amire egy péniszt varrtak, valamint egy mintás takaró, ami áldozatok szerint mindig a szobában volt, amikor York pornográf felvételeket készített róluk.
„A vádlott, Malachi York vagy Dwight York ellen vádat emeltek, mert legalább öt különböző áldozatot, fiatal fiúkat és lányokat molesztált minden elképzelhető módon, többek között orálisan, vaginálisan és análisan; ezt 1993 és 2001 között többször is megtette” – mondta az ocmulgee-i kerületi ügyész, Fred Bright.
Niki Lopez 2000-ben, 25 évesen tudott kiszakadni a közösségből. Vallomása szerint York 13 éves korától kezdve zaklatta, akkor még a brooklyni közösségben. York arra kényszerítette, hogy szexvideókban szerepeljen más gyerekekkel, és York egyik felesége tanította orális szexre. Mikor 15 éves volt, egyik este York lefogta és megerőszakolta. Lopez volt 2004-ben az egyik áldozat, aki tanúvallomást tett York ellen.
Több mint negyven áldozat tett tanúvallomást. Egy bűnügyi szakértő több mentális zavart diagnosztizált Yorknál, és a férfi 2003-ban megpróbált vádalkut kötni. Ezt a megyei bíró végül elvetette, és 2004 januárjában elítélték. Ekkor York bedobta, hogy ő valójában amerikai őslakos származású, ezért követeli, hogy juttassák vissza a törzséhez, hogy valóban egyenrangú esküdtszék előtt feleljen tetteiért, mert az addig tartó tárgyaláson csak telepesek és gyarmatosítók bíráskodtak felette.
Nem sokkal később állami szövetségi szinten is elítélték, többek között szervezett bűnözésrét és gyermekbántalmazásért. 135 év letöltendő börtönbüntetést kapott, a későbbi fellebbezéseit minden bíróság elvetette. Jelenleg egy coloradói supermax börtönben tölti büntetését, leghamarabb 2120. július 12-én szabadulhat.
(Világi Máté, telex.hu)