Évente ötödével nőtt a nemi erőszak áldozatául esett kiskorúak száma

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2023. március 22. szerda

A statisztikák szerint 2021-ig évente ötödével nőtt a nemi erőszak áldozatául esett kiskorúak száma – jelentette ki Cristi Danileţ bíró a World Vision Románia által hétfőn szervezett webkonferencián, írja az Agerpres.

A bíró elmondta, az elmúlt három év adatainak összehasonlításával megállapítható, hogy 2019-hez képest 2021-ben 24 százalékkal nőtt azoknak a lányoknak a száma, akik ellen nemi erőszakot követtek el, a fiúk esetében pedig 70 százalékos növekedés figyelhető meg.
Danileţ hangsúlyozta, hogy bűncselekményt követ el az a felnőtt, aki szexuális kapcsolatot létesít 16 év alatti kiskorúval, annak beleegyezésével. Az ilyen bűncselekmények száma 70 százalékkal nőtt.
A gyermekpornográfia is egyre nagyobb méreteket ölt, megháromszorozódott a kiskorúakat ábrázoló pornográf képekkel, videókkal elkövetett bűncselekmények száma, ami a világjárvány, illetve az emiatt már-már kényszerűvé vált digitális átállás számlájára is írható – tette hozzá a bíró.
(telex.hu)