A mérgező szülők nyolc típusa
A toxikus szülők gyermekeire felnőttkorban jellemző, hogy önbizalomhiánnyal, önértékelési problémákkal küzdenek, nem képesek egészséges kapcsolatokat kialakítani, kötődési gondjaik vannak, túl sokat várnak el önmaguktól, és mindig elégedetlenek a teljesítményükkel. De gyakrabban válnak a káros szokások és a függőségek rabjaivá is.
Fontos tisztában lenni azzal, ha valakit mérgező szülők neveltek vagy nevelnek, ugyanis így könnyebb kezelni a viselkedésüket, és megakadályozható, csökkenthető a gyermekükre gyakorolt negatív hatásuk. Ehhez pedig érdemes első lépésként beazonosítani, hogy milyen mérgező szülőről is van szó: sorra vesszük a leggyakoribb típusokat.
A nárcisztikus szülő
A nárcisztikus szülők manipulatívak, gyermekük életének minden területét irányítani akarják, és hiányzik belőlük az empátia. Általában fenyegetésként érzékelik a gyerek függetlenségét, ezért hajlamosak rákényszeríteni arra, hogy az ő árnyékukban, az ő befolyásuk alatt éljen.
Bármit is tesznek, azt a saját érdekeiben teszik, és igyekeznek teljes mértékben birtokolni családtagjaikat. Gyermekeikre jellemző, hogy állandó bűntudatot, szégyent vagy zavartságot éreznek, rendkívül alacsony az önbizalmuk, úgy gondolják, hogy nem szerethetőek, és soha nem elég jók.
Az elutasító szülő
Az elutasító, távolságtartó szülők gyakran teherként tekintenek gyermekükre, érzelmileg elérhetetlennek tűnnek, és elhanyagolják, kívülállóként kezelik őt. Megvonják a szeretetüket a gyerektől, és ezzel próbálják őt irányítani. A gyermek persze vágyik anyja vagy apja elismerésére, de mindegy, mit tesz, ezt sosem kapja meg. Aki ilyen családban nőtt fel, az felnőttként is gyakran tehernek, feleslegesnek érzi magát, nehezen ad hangot a véleményének, nehezen beszél az igényeiről. Az sem ritka, hogy tudattalanul is hasonló, mérgező párkapcsolatot keres.
A szülő, aki a gyermekén keresztül valósítja meg önmagát
Vannak szülők, akik saját beteljesületlen ambícióikat próbálják megélni gyermekükön keresztül. Szeretnek dicsekedni a teljesítményével, minden egyes apró siker vagy eredmény jó alkalom számukra, hogy megmutassák másoknak, mennyire csodálatos szülők. Szinte nem is tekintik a gyereket különálló személynek, és sokszor olyan célok felé terelik, amikre csak ők vágynak, vagy vágytak régen.
A gyermekek ezért felnőttként is úgy érzik, óriási teher és nyomás nehezedik rájuk, mindent meg akarnak tenni, hogy szüleik - vagy később mások - kedvében járjanak. Az is jellemző, hogy egy idő után már összemosódnak saját és szüleik vágyai, ezért olyan irányba indulnak az életben, ami valójában őket nem teszi boldoggá.
A passzív szülő
A passzív szülők gyakran társulnak egy domináns másik féllel. Nem védik meg a gyermekeiket, nem állnak ki értük, bármiről is legyen szó. Még akkor sem tesznek semmit, ha a másik szülőre jellemző a bántalmazó magatartás. Gyakran társfüggőek, félnek a konfrontációtól, tagadásban élnek, és akkor sem változtatnak, ha gyermekük testileg, lelkileg vagy mentálisan sérül. Aki ilyen családban nő fel, az felnőttként is úgy érezheti, hogy nem érdemel védelmet, megérdemli a rossz bánásmódot. Az is előfordul, hogy úgy gondolják, nekik kell betölteni a védelmező szerepet mind gyermekként, mind a későbbi években.
A szülő, aki a gyerek szerepét tölti be
Gyakori - és borzasztóan káros - helyzet, amikor a szerepek felcserélődnek, és a szülő viselkedik gyerekként, a gyermeknek pedig át kell vennie a szülői szerepet, ezt nevezik parentifikációnak. Az anya vagy az apa ilyenkor rá támaszkodik mindenben, gyakran neki kell gondoskodnia családtagjairól, neki kell döntéseket hozni, felelősségteljesebbé válni. Ez pedig nemcsak egészségtelen, hanem elveszi a gyermekkorát, és óriási nyomást helyez a vállára, állandó stresszt okoz. A szerepcsere lelkileg és fizikailag is kimerítő, a gyerek pedig felnőttként is úgy érzi, mindig neki kell gondoskodnia minden szerettéről, közben pedig elhanyagolja magát, illetve a saját szükségleteit.
A helikopterszülő
A helikopterszülők folyton a gyermekeik fölött legyeskednek, megfigyelik, és kontrollálni próbálják minden lépésüket, mindent megtesznek, hogy megvédjék őket a fájdalomtól, a csalódástól. Úgy látják, csakis ők jelenthetik a biztonságot az életében. Gyakorlatilag olyan gyereket nevelnek, aki a szülei nélkül nem képes szinte semmire, és aki nincs felkészülve a valódi életre. Megfojtva érzi magát, nem tud problémákat megoldani, nem tanulja meg a függetlenséget, és nem tudják meghúzni későbbi kapcsolataikban az egészséges határokat.
A fűnyírószülő
Bár a kifejezés szokatlanul vagy kissé viccesen hangzik, a fűnyírószülők viselkedése is káros. Ők valójában a helikopterszülők durvább változatát takarják, akik mindent ledózerolnak a gyermekük körül, amit csak rossznak tartanak, és minden akadályt elhárítanak a környezetükben. Mikromenedzselnek, mindenbe beleavatkoznak, és tényleg mindent megtesznek a gyerekükért. Meg akarják védeni őt a fájdalomtól, a csalódástól, a kudarctól, de még a kihívásoktól és a kockázatvállalástól is.
Az eredmény szintén az lesz, hogy a gyermek képtelen lesz az önállóságra, nem bírja majd kezelni és elviselni a nehézségeket, a kudarcokat, és nem fejlődnek ki megfelelően a független élethez szükséges készségei.
A túlérzékeny, lobbanékony szülő
A túlérzékeny szülők mindent túlreagálnak, robbanékonyak, így a család többi tagja gyakorlatilag állandóan tojáshéjon lépked a közelükben, sosem tudják, mivel váltják ki a következő dühkitörésüket. Sokszor félreértelmeznek bizonyos helyzeteket, mondatokat, sértésnek fogják fel azt, amit a másik nem bántó szándékkal mondott. Előfordul, hogy verbálisan bántalmazzák, vagy érzelmileg zsarolják gyermekeiket, akik felnőttként is sokszor tartanak másoktól, félnek a környezetükben élők reakciójától, túlzottan óvatosak vagy akár paranoiásak is lesznek.
(femina.hu)