Kirúgtak egy egyetemi tanárt, az óráján bemutatott Mohamedet ábrázoló képért

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2023. január 10. kedd

A minnesotai Hamlin Egyetem kirúgta az egyik tanárt, miután az oktató a művészettörténet órán megmutatott egy középkori képet a diákjainak, amin Mohamed is szerepel – írja a New York Times.

Sok muszlim – a többség – úgy tartja, hogy Mohamed prófétát tilos ábrázolni, hogy a hívek imádata Allahról nehogy inkább felé forduljon. Azonban erről nincs teljes egyetértés, a történelem során több olyan műalkotás is született, amin Mohamed is látható.
Erika López Prater már a kurzus leírásában is jelezte, hogy több olyan kép is előkerül majd az óráin, amiken fontos vallási figurák is szerepelnek, például Buddha vagy Mohamed. Az októberi online óráján többször is szólt, hogy a diákok fel tudjanak készülni, vagy akár ellenkezzenek, de azt állítja – és senki nem mondta azóta, hogy bárki felszólalt volna –, hogy senki nem tett így.
Mivel senki nem mondott semmit, bemutatta Rasid al-Din miniatúráját, amit a 14. században festett. A képen Gábriel arkangyal látható, aki épp átadja a az első isteni kinyilatkoztatásokat Mohamednek.
Az órán résztvevő egyik diák, Aram Wedattala azonban felháborodott a képen. Bár a tanár egyik jelzésekor szólalt fel, hogy nem szeretné látni a képet, az óra után jelezte, hogy kényelmetlenül érezte magát.
A beszélgetés után López Prater azonnal írt a tanszékvezetőjének, aki jelezte, hogy megérti, miért mutatta meg a képet, látta, hogy sokszor figyelmeztette a diákokat, úgyhogy az akadémiai szabadság fontossága miatt támogatni fogja a tanárt, ha Wedattala panaszt tenne.
Ami meg is történt. Wedattala, a Muszlim Diákszövetség elnöke írt az egyetem vezetésének, akik néhány nappal később közölték López Praterrel, hogy a következő félévtől nem számítanak a munkájára. Emellett az egyetem kiadott egy közleményt, amiben leírták, hogy fontos számukra, hogy minden diák biztonságban érezze magát az egyetemen, és az is, hogy nem támogatják az általuk iszlamofóbnak tartott esetet.
Egy nyílt fórumon, amin több diák és tanár is részt vett, Wedattala mellett több másik diák is jelezte (egyikőjük sem vett részt az órán), hogy sértőnek tartják, amit López Prater tett. Többen is jelezték, hogy – Wedattalához hasonlóan – fekete muszlim nőként gyakran érzik azt, hogy nem tudnak beilleszkedni az egyetemen, ami mögött szerintük rasszista incidensek állnak.
Az eset hatalmas vitát váltott ki egyetemi és vallási körökben. Omid Safi, a Duke Egyetem Ázsiai és Közel-Keleti Tanulmányok professzora például védelmébe vette López Pratert. Safi rendszeresen mutat Mohamedet ábrázoló képeket az óráin, és elmondja a diákoknak, hogy ezeket legtöbbször hívő uralkodók rendelték meg szintén hívő művészektől. Safi 14 éves volt, mikor az irak-iráni háború idején szüleivel elmenekültek Teheránból.
Így tett Mark Berkson, a Hamline vallástörténet-professzora. Szerinte nehéz egy cselekedetet iszlamofóbnak nevezni, ha a cselekedet megítéléséről még a muszlim közösség sincs egy véleményen.
Jaylani Hussein, az Amerikai-Iszlám Kapcsolatok Tanács minnesotai részlegének igazgatója szerint azonban csak egy szélsőséges kisebbség tartja úgy, hogy nem bűn Mohamedet ábrázolni. Szerinte ennyi erővel akár arról is lehetne órát tartani, hogy Hitler milyen jó volt.
A tanács nemzeti részlegének igazgatóhelyettese, Edward Ahmed Mitchell azt mondta, hogy nincs elég információja az esetről, hogy konkrét véleményt tudjon mondani, de kiemelte, hogy fontos a szándék, amivel a tanár a képet mutatta. Bár ő ellenzi Mohamed ábrázolását, de azért, mert valami szembe megy az iszlám tanaival, még nem feltétlenül iszlamofób.
„Ha megiszol előttem egy sört, akkor valami olyat teszel, ami szembe megy az iszlámmal, de nem iszlamofób.
Ha direkt azért iszod előttem azt a sört, hogy megsérts, akkor talán ott már a szándék is jelent valamit”– mondta.
(telex.hu)