A budapesti Piarista Gimnázium tanárainak nyílt levele

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2022. december 06. kedd

"A múlt héten elbocsátott nyolc kolléga esete sürgetően világít rá arra, hogy az oktatásban közös, egységes, határozott kiállásra van szükség. Nem engedhetjük, hogy ebben a helyzetben az állami és egyházi fenntartású intézmények pedagógusait szembeállítsák egymással. A világnézeti és stílusbeli különbségeket félretéve együtt kell a közös célért, az oktatás felemelkedéséért kiállnunk.

A pedagógusok sztrájkjogának májusi ellehetetlenítése az oka annak, hogy valódi munkabeszüntetés az oktatásban csak polgári engedetlenség útján lehetséges. Legnagyobb tiszteletünket érdemlik azok a bátor kollégák, akik ezt eddig is vállalták. Szolidaritásunkat fejezzük ki mindazokkal, akiket az igazság miatti bátor kiállásukért retorzió ért.
A polgári engedetlenség büntetése a jog betűjére hivatkozva azt is mutatja, hogy a hatalom képviselői a mély válságnak csak a felszínét, a tüneteit látják, csak a következményekkel akarnak számot vetni, és ezek okairól nem vesznek tudomást.
Az elbocsátások indoklásában a diákok érdekére és jogaira hivatkozni álságos. A diákok érdekét leginkább éppen az oktatás jelenlegi állapota sérti. Azok, akik ennek reformjáért emelnek szót, és a legvégső eszközzel, munkabeszüntetéssel tiltakoznak, hosszú távon a diákok érdekét szolgálják.
A Katolikus Egyház katekizmusából: “Az állampolgárt lelkiismerete kötelezi arra, hogy ne engedelmeskedjék a polgári hatóságok előírásainak, amikor ezek ellenkeznek az erkölcsi rend követelményeivel, a személyek alapvető jogaival és az Evangélium tanításával. A polgári hatóságokkal szembeni engedetlenséget - amikor a hatóságok követelései ellenkeznek a helyes lelkiismerettel - az Isten szolgálata és a politikai közösség szolgálata közötti megkülönböztetés igazolja.” (2242. pont)
A fentiek alapján arra biztatjuk az egyházi fenntartású intézmények pedagógusait, hogy a december 8-ára hirdetett országos munkabeszüntetéshez polgári engedetlenséget vállalva csatlakozzanak!
2022. december 5-én
a budapesti Piarista Gimnázium tanárai közül:
Ali Ádám, Bán Róbert, Bolgár Bence, Borzsák István, Bottka Benedek, Csanády Dávid, Gelen-csér László, Jilly Viktor, Kiss Gergely, Márialigeti Kristóf, Melegh Béla, Pehartz Tamás, Posta István, Dr. Sághy Ádám, Szőke Máté, Újhelyi Zsigmond, Urbán Gergely, Urbán János"