A demencia elkerülhető...

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2022. december 02. péntek

Az életkor előrehaladtával a demencia egyre nagyobb kockázatot jelent, de bizonyos tevékenységekkel megelőzhető lehet a szellemi hanyatlás.

A hétköznapi szokásoknak nagyobb szerepe lehet, mint gondolnád. Erre utal egy tanulmány eredménye is, amely érdekes tanulságokkal szolgált a képernyő előtt töltött idő agyműködésre gyakorolt hatásáról. Mint kiderült, a tévénézés egy bizonyos életkor felett megnövelheti a demencia kockázatát, egy másik, hasonló szokás viszont éppen ennek az ellenkezőjét teszi.

Így hat az agyra a képernyő előtt töltött idő
A Proceedings of the National Academy of Sciences című tudományos folyóiratban publikált tanulmány keretében a kutatók több mint 146 ezer 60 évesnél idősebb alanynál értékelték a neurológiai hanyatlás mértéket egy 12 éves időszakra vonatkozóan.
Az eredmény azt mutatta, hogy azoknál az alanyoknál, akik több időt töltöttek tévézéssel, 24 százalékkal magasabb arányban jelentkezett a demencia, míg azoknál, akik inkább a számítógépezést részesítették előnyben, 15 százalékkal csökkent a kockázata.
Bár a két tevékenység valamilyen szinten hasonló, hiszen mindkettőhöz a képernyő előtt kell ülni, teljesen más módon stimulálják az agyat, aminek – főleg hosszú távon – jelentős hatása lehet.
Miközben a televíziózás kognitívan passzív tevékenységnek minősül, vagyis kevés agyi aktivitást igényel, addig a számítógépezés kognitívan aktív szokás, amely több agymunkával jár.

A demencia megelőzéséhez az agy stimulációja a kulcs
Kutatások szerint a demencia elkerüléséhez a mentális stimuláció lehet az egyik leghatékonyabb, mindenki számára elérhető eszköz. A British Medical Journal 2021-es tanulmánya kimutatta, hogy a kognitív aktivitást igénylő munkát végzőknél 23 százalékkal alacsonyabb a demencia kockázata.
Noha a szellemi hanyatlásban sok más tényező, így az étrend, a genetika, illetve a környezeti hatások is közrejátszhatnak, a fentiek azt mutatják, hogy a neurológiai betegségek megelőzéséhez érdemes rendszeresen időt szakítani az agy megfelelő stimulációjára. A kutatások egy része azt sugallja, hogy ez különösen fontos lehet a 60. életév betöltése után, mivel a folyamat egy ponton túl visszafordíthatatlanná válhat.
(divany.hu)