Nincs előrelépés a pedagógusok ügyében

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2022. augusztus 31. szerda

Maruzsa Zoltán (a Belügyminisztérium köznevelésért felelős államtitkára) szerint jelenleg nincs semmiféle kormányzati döntés azzal kapcsolatban, hogy a bérek emelésére és az eddig elmaradt túlórák kifizetésére a központi költségvetésből különítsenek el egy összeget, ahogy a munkaterhek csökkentése sem kerülhet még szóba – közölte Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke.

Már az egyeztetés elején kiderült, hogy semmilyen előremozdulás nincs a sztrájkkövetelésekkel kapcsolatban – közölte Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke a kormány képviselőjével történt mai sztrájktárgyalást követően.
Tehát egyetlen sztrájkkövetelésükre nem mondták azt, hogy bármiféle megállapodásra készen volnának – ismertette az elnök, majd kiemelte: néhány fontos kérdés miatt tovább maradtak benn. Továbbá hangsúlyozta azt is, hogy a szakszervezetek már korábban meghirdették a sztrájkot, azt csak a parlamenti választások miatt függesztették fel.
A szakszervezetek azt kérték a szülőktől, ne vigyék iskolába a gyerekeket.
A sztrájkot 1-jével folytatjuk, sok kollégánk jelezte azt, hogy részt kíván venni a munkabeszüntetésben, azonban nem szeretné a sztrájkkal kapcsolatos nevetséges és megalázó játékot végigjátszani az intézményében – nyomatékosította Nagy Erzsébet. A pedagógustársadalom épp polgári engedetlenséget szervez, ugyanis „nem óhajtja a gyerekeket tanítani a sztrájk alatt, nem kívánja megszervezni a gyermekfelügyeletet és mindenfélét, amelyet törvényben írnak elő, és amelyet még elégséges szolgáltatásnak neveznek” – hangsúlyozta az elnök.
A szakszervezetek már jelezték az államtitkárnak, hogy a pedagógustársadalom a védelmüket és támogatásukat élvezi abban az esetben, ha a polgári engedetlenség miatt kiesik a bérük – hiába nem lehetnek szervezői az eseménynek. A szakszervezetek képviselői az energiaválság miatt bevezetett hatnapos iskolai hétről is érdeklődtek: erre Maruzsa Zoltán azt felelte, hogy a minisztérium országosan semmi ilyesmit nem tervez.
(index.hu)