Ferenc pápa: A keresztény egyházaknak össze kell fogniuk a háború barbársága ellen

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2022. május 08. vasárnap

A Keresztény Egységtörekvés Pápai Tanácsa május 2–6. között Az I. Niceai zsinat 1700. évfordulójának ökumenikus megünneplése felé (Kr. u. 325–2025) címmel tartott plenáris ülésének résztvevőivel találkozott Ferenc pápa a Vatikánban. Hozzájuk intézett szavai során utalt az Ukrajnában és a világ más részein zajló háborúkra, mondván, ezek kihívást jelentenek minden keresztény lelkiismeretének.

A „háború barbárságával” szemben a keresztény egyházak arra kaptak meghívást, hogy újítsák meg elkötelezettségüket és közös erőfeszítéseiket a keresztények egysége mellett, tanúskodjanak a béke és a testvériség evangéliumáról, hogy hiteles tanúságot tegyenek Jézus Krisztusról – állt Ferenc pápa beszédének középpontjában.

A Szentatya beszédét azzal kezdte, hogy a Covid-19 világjárvány lehetőséget kínált a keresztények közötti kapcsolatok erősítésére és megújítására. „A pandémia első jelentős ökumenikus eredménye, hogy megújult annak tudata, hogy mindannyian egy keresztény családhoz tartozunk, és megértette velünk, milyen közel állunk egymáshoz és mennyire felelősek vagyunk egymásért. Továbbra is ápolni kell ennek tudatát, és támogatni kell azokat a kezdeményezéseket, amelyek növelik a testvériség érzését”. Ferenc pápa megjegyezte, hogy amikor a keresztény közösségek megfeledkeznek a testvériség mélységes igazságáról, akkor komolyan ki vannak téve az önbecsapás és az önelégültség veszélyének, „amelyek komoly akadályai az ökumenizmusnak”.

Lehetetlen, hogy egy keresztény egyedül haladjon a saját hitvallásával. Vagy együtt járunk, vagy nem tudunk haladni. Állunk egyhelyben.”

Ferenc pápa ezután a keresztény egyházak felelősségéről beszélt a háborúval kapcsolatban, konkrétan az Ukrajnában zajló háborúra utalva. Megjegyezte, hogy ez „kegyetlen és értelmetlen, mint minden háború”, de „szélesebb dimenziójú és az egész világot fenyegeti. Minden keresztény hívő és minden egyház lelkiismeretének kihívást jelent”.

Fel kell tennünk magunknak a kérdést: mit tettek és mit tehetnek az egyházak annak érdekében, hogy hozzájáruljanak egy olyan világközösség kialakulásához, amely képes testvériséget teremteni a társadalmi barátságban élő népek és nemzetek között?”

Felidézte, hogy az elmúlt évszázadban a keresztények egysége iránti vágy a keresztény megosztottság okozta bajok tudatosításából nőtt ki. Ferenc pápa arra is rámutatott, hogy ma „a háború barbárságával szemben ezt az egységvágyat újra táplálni kell.” „Ha megszokásból vagy beletörődésből figyelmen kívül hagyjuk a keresztények közötti megosztottságot, ez azt jelenti, hogy tűrjük szívünk beszennyeződését, amely termékeny talajt teremt a konfliktusokhoz” – tette hozzá. „A béke evangéliumának hirdetése, amely a hadseregek előtt lefegyverezi a szíveket, csak akkor lesz hitelesebb, ha olyan keresztények hirdetik, akik végre megbékéltek Jézusban, a Béke Fejedelmében. Olyan keresztények, akiket lelkesít az egyetemes szeretet és testvériség üzenete, amely túlmutat saját közösségük és nemzetük határain.”

Ferenc pápa utalt a plenáris ülés témájára, amelynek középpontjában az I. Niceai Ökumenikus Zsinat (Kr. u. 325) közelgő 1700. évfordulója áll, amely egybeesik a 2025-ös jubileumi évvel. A Szentatya megjegyezte, hogy ez a mérföldkőnek számító esemény a keresztények egysége megőrzésének jelentős eredménye; továbbá hangsúlyozta, hogy az I. Niceai zsinatnak „meg kell világítania a jelenlegi ökumenikus utat”. Reményét fejezte ki, hogy a jubileumi ünnepségeknek „meghatározó ökumenikus dimenziója lesz”. Ezzel kapcsolatban elismerését fejezte ki a Pápai Tanácsnak és a Püspöki Szinódus Főtitkárságának, amiért felkérték a püspöki konferenciákat, hogy keressenek módot arra, hogy meghallgassák „más keresztény felekezetekhez tartozó testvéreik hangját is azokban a kérdésekben, amelyek kihívást jelentenek a hit és a diakónia számára a mai világban”, a 2023-as szinódushoz vezető jelenlegi szinódusi folyamatban.

Végül Ferenc pápa megismételte a felhívást, hogy a nehézségek ellenére továbbra is együtt kell járnunk a keresztények egysége felé vezető úton. „A teológiai munka minden bizonnyal nagyon fontos, és elmélkednünk is kell, de nem várhatjuk meg, míg a teológusok megállapodnak abban, hogy testvérekként járjunk együtt az imában, a jótékonysági munkában, az igazság keresésében. A testvériség mindannyiunké” – fejezte be beszédét Ferenc pápa.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír