Hamarosan megújulhat a dzsihadisták által feldúlt 5. századi szíriai kolostor

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2022. január 03. hétfő

A szíriai el-Karjatein településen található ősi Mar Elian-kolostor, amelyet 2016-ban dzsihadista milicisták feldúltak és meggyaláztak, hamarosan újra az ima és a béke helye lehet a szíriai keresztények és muszlim sorstársaik számára is.

Az örömhírt Jacques Mourad (Murad), a Deir Mar Musza-kolostor szerzetese jelentette be, akit 2015. május 21-én rabolt el a magát Iszlám Államnak nevező dzsihadista terrorszervezet egy csoportja a Damaszkusztól 140 kilométernyire található el-Karjatein városából – feltételezések szerint a vallásközi párbeszédben való elkötelezettsége miatt. Jacques atya öt hónapot töltött fogságban, először elszigetelten, majd több mint 150 el-Karjateinből való, szintén túszul ejtett kereszténnyel együtt.

A Mar Elian-kolostor újjászületését – számolt be Jacques Mourad a Fides hírügynökséghez is eljuttatott üzenetében – a homszi szír katolikus érsekség és a Deir Mar Musza szerzetesi közösség közötti megállapodás teszi lehetővé. A közösséget az a Paolo Dall’Oglio római jezsuita atya alapította, aki 2013. július 29-én tűnt el Rakkában, a „Daesh” akkori szíriai fővárosában.

Jelenleg kevesebb mint 10 ezer muszlim él el-Karjatein területen; a keresztények mindössze 26-an vannak. De többek között az iraki Ninivei-síkság falvaiba visszatérő keresztények példája – akik a dzsihadisták előrenyomuló milíciái elől menekültek el – arra ösztönzi a keresztényeket, hogy kövessék nyomdokaikat, és ne adják meg magukat azoknak a tendenciáknak, amelyek következtében eltűnnek őshonos keresztény közösségek a Közel-Kelet több országából.

A fegyveres konfliktust megelőző években az 5. századi Mar Elian-monostor és a Deir Mar Musza szerzetesközössége virágzott; a Jacques Mourad perjel vezette közösség a többségi muszlim lakosság rokonszenvét is élvezte.

A Mar Musza-szerzetesközösséget Paolo dall’Oglio jezsuita alapította, aki 1982-ben, amikor tíz napra elvonult a sivatagba, megérezte a hívást, hogy segítse elő a muszlim–keresztény párbeszédet a térség békéjének érdekében. A közösségi élet 1991-ben kezdődött a 300 éve elhagyott Deir Mar Musza-kolostorban: gyakorolták a vendégszeretetet, és különböző vallások hívei zarándokoltak hozzájuk, évente 30-50 ezren, akik megtapasztalták, hogy hagyományaikhoz híven is lehet megújult szívvel imádkozni. A Mar Elian-kolostor, amelynek elöljárója Jacques Mourad, a Mar Musza filiája.

Forrás: Fides.org

Magyar Kurír
(vn)