Megnyitották a Betlehemi jászol kiállítást a Szent István-bazilikában

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2021. december 18. szombat

December 16-án került sor a budapesti Szent István-bazilika lovagtermében a Betlehemi jászol kiállítás pályázati eredményhirdetéssel egybekötött ünnepélyes megnyitójára. A Magyar Kézművességért Alapítvány 28. alkalommal rendezte meg a tárlatot, hogy ápolják a betlehemkészítés hagyományát. Az ünnepségen beszédet mondott Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök, a bazilika plébánosa. (A kiállításon a Szeretet Földje Alkotóközösség tagjainak munkái is láthatóak.)

Ferenc pápa december 10-én, amikor köszönetet mondott a Szent Péter téren álló karácsonyfa és a betlehem adományozóinak, így fogalmazott: „Hagyjuk, hogy átöleljen minket Isten közelsége, mely együttérző és gyengéd! Hagyjuk, hogy beburkoljon a karácsonyi hangulat, melyet a művészet, a zene, a dalok és a hagyományok teremtenek meg a szívünkben!” Erre ad lehetőséget a Szent István-bazilikában látható kiállítás is, melyen hivatásos és amatőr művészek, gyermekcsoporotok, iskolai közösségek karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó nép-, képző- és iparművészeti alkotásai láthatók.

A pályázatot és a tárlatot a Magyar Kézművességért Alapítvány 1994-ben rendezte meg először a római 100 jászol nemzetközi betlehemkiállítás mintájára. Most először kapott helyet a tárlat a Szent István-bazilikában.

Számtalan alapanyaggal, ábrázolási formával, stílussal és művészeti ággal találkozunk a kiállításon, ami arról tanúskodik, milyen sokféle gondolatot, érzést ébreszt az emberekben a karácsonyi ünnepkör, ugyanakkor mégis mind ugyanazt a bensőséges hangulatot közvetíti, amire vágyunk és törekszünk ebben az időszakban.

Nemcsak betlehemeket láthatunk a tárlaton, de népszokásokat felelevenítő babákat, karácsonyfadíszeket, angyalkákat és kereszteket is, olyan alkotásokat, amelyek valahogy kapcsolódnak az ünnephez.

És csodálatos módon jól megfér egymás mellett a képzett művész által készített, ortodox ikonok világát megelevenítő táblakép és a gyerekek által megalkotott almabetlehem, melyet „napfényfestéssel” hoztak létre a még éretlen gyümölcsökre ragasztott matricák segítségével.

Az ünnepségen közreműködött a Metzker Kamaraegyüttes. A zenészek közös éneklésre is buzdították a jelenlévőket, így egy valóságos kórus adta elő a Szálljatok le, szálljatok le, karácsonyi angyalok és a Csendes éj kezdetű dalokat.

Mohos Gábor püspök beszédében felidézte: a betlehemkészítés hagyománya régre nyúlik vissza. Úgy tudjuk, az első élő betlehemet Assisi Szent Ferenc állította nyolcszáz éve. Abban a korban sokan nem tudtak írni, olvasni, és Ferenc így szerette volna közel vinni az emberekhez az eredeti betlehemi történetet, Jézus születését.

Az evangéliumban azt olvassuk, hogy az angyalok azt mondják a pásztoroknak, úgy ismerik meg a Messiást, hogy találnak egy kicsi gyermeket „pólyába takarva és jászolba fektetve”. Akkoriban is különös volt, hogy az állatok jászlába fektetnek egy újszülött gyermeket, de Máriának és Józsefnek nem volt semmi más szálláshelye. Karácsonyra szoktuk azt mondani, a szeretet ünnepe, mert az isteni Szeretet eljött közénk, de úgy tűnik, akkoriban Betlehemben elég sok hideg szívű ember volt, akik nem fogadták be a Szent Családot. De a karácsonynak mégis az az üzenete, hogy bármennyi is a hideg szív, a jó mégis erősebb, és meg tudja érinteni azokat is, akik nehezebben nyílnak meg mások felé.

„Bízom benne, hogy ez a kiállítás lehetőséget ad arra, hogy a látogató elgondolkodjon az eredeti betlehemi történeten – tette hozzá a püspök. – A sokféle alkotás különböző nézőpontokból ábrázolja Jézus születését, de az üzenet közös: a szeretet az emberség igazi kifejeződése. Emberi mivoltunk akkor mutatkozik meg a legszebben, amikor minden érdektől mentesen egymás felé fordulunk. Kívánom, hogy akik megnézik ezt a kiállítást, meglássák ezt az üzenetet az alkotásokban, és így a készítők maguk is hozzájárulnak ahhoz, hogy a karácsony valóban a szeretet ünnepe legyen mindenki számára.”

László Sándor, a kiállítást támogató Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke úgy fogalmazott: a karácsony az év talán legszebb ünnepe, mert ilyenkor észre lehet venni az embereken a változást: kicsit felszabadultabbak, boldogabbak, barátságosabbak. Adja Isten, hogy ez az év többi részében is így legyen!

Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetsége elnöke beszédében ehhez kapcsolódva rámutatott: a karácsony ma már kereskedelmi jelleget is ölt, de az emberek mégis törekednek arra, hogy ezt a pár napot békében és örömben töltsék el. Hozzátette: most, a járvány idején az ünnep és a hozzá kötődő rendezvények jelentősége a korábbinál is nagyobb. Az emberek jobban átérzik a közösségi programok szükségességét, a bezártság kihozta belőlük az alkotókedvet, a gazdasági nehézségek pedig a lehetőségek jobb kihasználására késztették őket. Talán ennek is köszönhető, hogy idén különösen gazdag és magas színvonalú betlehemkiállítás jött létre.

Az Ipartestületek Országos Szövetségének elnöke felidézte, huszonkilenc éve vettek részt először magyar alkotók a római 100 jászol kiállításon. Azóta a magyar művészek komoly nemzetközi tekintélyt vívtak ki maguknak, idén is tizenheten kaptak meghívást Rómába.

A megnyitóünnepségen vehették át a díjazott alkotások készítői az elismerést a zsűri képviselőitől, többek között Brückner Ákos Előd ciszterci szerzetestől és Kontsek Ildikótól, az esztergomi Keresztény Múzeum igazgatójától. A pályamunkákat népi iparművészekből és néprajzkutatókból, valamint a Keresztény Múzeum és a ciszterci egyházközségek képviselőiből álló zsűri bírálta el.

A tárlat január 7-ig látható a Szent István-bazilika lovagtermében naponta 10 és 16.30 között, a bazilika körkilátójába megváltott érvényes jeggyel.

Szerző: Szalontai Anikó

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír