Hogyan csap be az asztrológia?

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2021. augusztus 18. szerda

Világszerte bólogatnak milliók hümmögve, amikor asztrológiai jellemzéseket vagy jóslatokat olvasnak. Miért és hogyan lehetséges ez?

A néhai James Randi, az áltudományok elleni küzdelem nemzetközi élharcosa szórakoztató kísérletben mutatta be, hogy mennyire könnyen átverhető szinte akárki, ha csillagjóslásról van szó. Egy csoportnyi diáktól elkérte születésük pontos helyét és időpontját, azt ígérve, hogy személyre szabott horoszkópot készíttet nekik egy jeles asztrológussal.
Az ifjak később összegyűltek, és mindenki megkapta a maga névre szóló jellemzését. Miután mindenki végigolvasta a sajátját, megkérdezte tőlük, hogy egytől ötig terjedő skálán mennyire találják pontosnak a zodiákus jellemrajzokat. Gyakorlatilag mindegyikük négyesre vagy ötösre osztályozta a profi asztrológus munkáját. A muris fordulat eztán jött: mindenkinek oda kellett adnia a sajátját a mögötte ülőnek (a leghátul ülők értelemszerűen az első sorban lévőknek nyújtották át a papírt), mire gyorsan kiderült, hogy mindenki ugyanazt a leírást kapta.
E jelenség neve a pszichológiában Barnum-Forer hatás. (Bertram Forer pszichológus és P.T. Barnum mutatványos-üzletember nyomán). Mert miféle mondatokat is tartalmazott James Randi varázsszövege? Úgynevezett Barnum-mondatokat, amelyek kellően általánosak és hízelgők ahhoz, hogy bárki beléjük olvashassa önmagát. Képletük egyszerű: egy pozitív jellemvonás + valami, ami mindenkire igaz.
    Intelligensebb vagy az átlagnál, viszont gyakran kétségbe vonod saját képességeidet.
    Bár független alkat vagy, azért néha vágysz az elismerésre is.
    Sokan kedvelnek, de a valódi intimitás megtapasztalása ritka pillanat az életedben.
    A biztonság elérése fontos cél nálad, de mindig ügyelsz arra, hogy soha ne ess végletekbe.
Kis szabadidővel százával alkothat bárki Barnum-mondatokat, tényleg jó móka. Amint valaki elhiszi, hogy róla és csakis róla szólnak az ilyen mondatok, garantáltan fel fog csillanni a szeme.

De miért hisszük el?
Az emberi elme folyvást a számára értelmes alakzatokat és kapcsolódási pontokat fürkészi, még ott is, ahol bizonyosan nincsenek. Ezt apoféniának, vagyis mintázatkeresésnek hívja a szakirodalom. Emiatt „találunk” gyorsan állatokra hasonlító formákat amorf bárányfelhőkben és random csillagképekben, vagy akár „titkozatos” emberi arcokat a Hold vagy a Mars felszínéről készült űrfelvételeken. Fajunk túléléséhez kellett ez, hogy akkor is felismerjük az eleséget vagy ellenséget, amikor rejtőzködni próbál előlünk. Inkább túlértelmezünk, mint alul-, abból nagy baj nem lehet.
Ha pedig egy konkrét jellemzés vagy jóslat nem talál be annyira egy horoszkópban, az ember hajlamos átsiklani fölötte. A frappánsabbnak bizonyultakat sokkal nagyobb valószínűséggel jegyezzük meg. Mindig arra fókuszálunk jobban, amit képesek vagyunk a saját élményeinkhez kötni – ez az úgynevezett megerősítési torzítás. Ami teljesen logikus is: ha valami semmihez nem jön sehogyan sem, azt az elménk gyorsan kikukázza.
Ha tehát valaki eleinte csak egy kicsit hisz az asztrológiában (vagy valamiért nagyon hinni akar), akkor idővel szinte bizonyos, hogy egyre jobban fog hinni benne, mert egyre több illuzórikus megerősítése lesz – ez innentől már mennyiségi játszma. S vajon mit lehet tudni arról, aki dacosan elutasítja a csillagjóslás egészét? Nos, iparági megfigyelések szerint ő minden bizonnyal Bika vagy Szűz, esetleg Ikrek vagy Bak lehet. Méghozzá tipikus... :-)
(index.hu)