Egy újabb lépés az állandó holdi jelenlét felé

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2021. május 02. vasárnap

Az Izraeli Űrügynökség (ISA) közlése szerint olyan technológiát fejlesztett ki egy izraeli startup, amely képes a Hold talajából oxigént előállítani, írja az MTI. „Az új technológia kövezheti ki a Holdon létrejövő, annak talajából élő, állandó emberi települések kialakítása felé vezető utat.”

A Helios által kifejlesztett technológia oxigént és különböző típusú fémeket termel a Hold homokja által táplált reaktorral. A Hold talajtömegének mintegy 45 százaléka oxigénből áll.
A folyamat elektrolízisen, vagyis az oxidok elektromos árammal történő lebontásán alapul.
Először a regolitot, a Hold törmelékes kőzetrétegét 1600 Celsius-fokon megolvasztják, majd az olvadékon elektromos áramot vezetnek át, amíg bugyborékoló oxigén nem keletkezik.
A folyamat melléktermékeként keletkező vas, szilícium és alumínium szintén felhasználható a holdi telepek létrehozásában.
Nagyon költséges a Holdra szállítani az oxigént, egy kilogramm szállítása 100 ezer dollárba, vagyis átszámítva 30 millió forintba kerül. Márpedig az oxigén elengedhetetlen az űrhajósok életben maradásához és az űrhajók működéséhez. Az új technológia erre is megoldást jelenthet, a következő három évben élesben is ki fogják próbálni.
(telex.hu)