Hogyan térítette meg a Szent Szűz a férfit, aki a pápa életére tört?

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2021. április 21. szerda

Bruno Cornacchiola 1947-ben még adventista volt, és a Mária-dogmák heves ellenzője; tíz évvel azelőtt pedig még terveket szőtt XII. Piusz pápa meggyilkolására. A 34 éves, háromgyerekes római férfi villamosvezetőként dolgozott.

Bruno Cornacchiola Rómában született 1913. május 9-én, és ugyanott hunyt el 2001. június 22-én. Önkéntesként részt vett a spanyol polgárháborúban, ahol egy német protestáns bajtársa hatására egészen radikális nézeteket kezdett vallani: ekkor döntött úgy, hogy megöli a pápát. Hazatérve feleségét, Iolandát is meg akarta győzni róla, hogy el kell hagyni a Katolikus Egyházat, amivel sok fájdalmat okozott az asszonynak.

1947. április 12-én történt, hogy Bruno a három gyermekét elvitte kirándulni és játszani a római Tre Fontanához, s amíg ők labdáztak, a Mária-dogmák elleni cikkét fogalmazta az egyik hetednapi adventista kiadvány számára (más források szerint előadást írt) Mária nem szűz és nem szeplőtelen címmel.

A hagyomány úgy tartja, hogy itt, a Tre Fontane (Három forrás) nevű helynél fejezték le Szent Pált 67-ben. Ugyanitt volt jelenése 1937-ben Luigina Sinapinak (1916–1978), az olasz misztikusnak, akinek a Tre Fontane-i barlangban a Szűzanya megjósolta Eugenio Pacelli pápává választását, és aki állítólag azt mondta Sinapinak: még vissza fog térni ide egy férfi miatt, aki elkeseredetten küzd Krisztus egyháza és a pápa ellen. Luigina Sinapi jó barátságban állt Pacelli nővérével, akinek elmesélte az 1937-es jelenést és jóslatokat; később XII. Piusszal és Pio atyával is baráti kapcsolatba került.

1947. április 12-én Bruno Cornacchiola egyszer csak szem elől vesztette a 10 éves Isolát, a 7 éves Carlót és a 4 esztendős Gianfrancót is; mivel sokáig nem tértek vissza, a keresésükre indult. A három gyerek egy barlangnál térdelt sápadt arccal, és azt mondogatták: „Szép hölgy, szép hölgy!”

Belépve a barlangba Cornacchiola maga is látott egy fehér ruhás nőt, zöld köpenyben és rózsaszín övvel, kezében a Szentírást tartotta. „A Kinyilatkoztatásbeli Szűz vagyok. Engem üldözöl, de ebből most már elég! Térj vissza a szent karámba” – mondta neki a Szűzanya.

Az átéltek hatására az adventista férfi katolizált, és nem sokkal később arra is lehetősége nyílt, hogy XII. Piusznak személyesen elmesélhesse élményét – illetve korábbi szándékát, hogy őt megölje. 1949. december 9-én a pápa a római villamosvezetőkkel együtt mondott rózsafüzért, és Cornacchiola bevallotta neki, hogy tíz évvel azelőtt, mikor hazatért a polgárháborúból, azt tervezte, hogy megöli őt.

Átnyújtotta az egyházfőnek a tőrt, melybe belevéste, hogy „Halál a pápára”, és XII. Piusz bocsánatát kérte. Látva őszinte megbánását, XII. Piusz mosolyogva azt felelte, ha megölte volna őt, „csak adtál volna egy újabb vértanút az Egyháznak, és Krisztusnak a szeretet egy újabb győzelmét”.

1947. október 5-én XII. Piusz pápa a Szent Péter téren megáldotta a Szent Szűz szobrát, amelyet aztán a Tre Fontane-kegyhelyre vittek.

XII. Piusz engedélyével 1956-ban kápolna épült a hivatalosan el nem ismert jelenés helyén, a Tre Fontane-rendház közelében, nem messze a Falakon kívüli Szent Pál-székesegyháztól. A jelenések 33. évfordulóján, 1980. április 12-én több ezer ember gyűlt össze a Tre Fontane barlangjánál, ahol napcsoda szemtanúi lehettek.

Cornacchiola járt Magyarországon is: azért jött, mert Varsádon és Hévíz-Szentandráson templomot szenteltek a Tre Fontane-i Szűzanyának, ezenkívül Pécsett és Máriaremetén előadást tartott a jelenésről.

Vácott a ferences templomban található Bibliás Szűz-szobor, alatta üveg alatt föld Tre Fontanéból. A hont-tsitári forrásokat 1978 óta Tre Fontane-i forrásnak nevezik, mert földet hoztak a kegyhelyről, amelyet elkevertek a helyi földdel. Érden a Tusculanum templomban és Zalatárnok-Szentgyörgyhegyen is tisztelik a Tre Fontane-i Szűzanyát.

1997-ben II. János Pál pápa a „Harmadik évezred Szűz Máriája a Három Forrásnál” nevet adta a kegyhelynek. Napjainkban szerzetesnővérek, az Isteni Kinyilatkoztatás Misszionáriusai kongregáció tagjai élnek a kegyhelyen, ahol 1947 óta számtalan csoda történt.

Forrás: AciPrensa.com; MDRevelation.org

Fotó: MDRevelation.org; Wikimedia Commons; Tsitári kápolna/Facebook

Magyar Kurír
(vn)