Naponta tűnnek el migráns gyerekek...

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2021. április 21. szerda

Olaszországban a 2019 és 2020 közötti időszakban több mint ötezer hétszáz kis- és fiatalkorú migránsnak veszett nyoma. Megérkezésük után eltűntek a hatóságok vagy a velük foglalkozó szervezetek szeme elől – derül ki a Lost in Europe (Elveszve Európában) nevű szervezet adataiból.

A szervezet, melynek célja az eltűnt kiskorúak felkutatása, tizenkét európai ország oknyomozó újságíróit tömöríti. Forrásaik szerint Európába évente több ezer gyermek jut el a migráns-csoportokkal: csak a koronavírus-járvány évében Olaszországba minden korábbinál több kiskorú, mintegy nyolcezer gyermek érkezett családjával, mással vagy egyedül.
Az utóbbi két évben egész Európában több mint 18 ezer kis- és fiatalkorú migráns tűnt el, a legtöbben Olaszországban. Kilencven százalékuk fiú, nyolcvanöt százalékuk pedig tizenöt évnél idősebb volt.
Megérkeznek Olaszországba, gyermekvédelmi központokba kerülnek vagy máshol helyezik el őket, majd innen eltűnnek, ami azt jelenti, hogy vagy önként vagy más segítségével távoznak. Az esetek többségében nem sikerül kideríteni, mi történik velük – nyilatkozta Carla Garlatti gyermekvédelmi ombudsman az ANSA-nak. Hozzátette, hogy jobb esetben a gyerekeket és fiatalokat rokonok, ismerősök viszik el magukkal, rossz esetben a bűnszervezetek karmaiba kerülnek.
Az MTI jelentése szerint a Save the Children nemzetközi gyermekvédelmi szervezet olaszországi felelőse Antonella Inverno elmondta, hogy a Covid-19 sem szűkítette a tizennyolc év alatti migránsok kizsákmányolásának lehetőségét. Példaként a nigériai lányokat említette, akiket a világjárvány idején nem az utcán, hanem interneten árulnak.
A római belügyminisztérium adatai szerint tavaly emelkedett a szülői kíséret nélkül érkező kis-, és fiatalkorú migránsok száma. A 2020-ban Olaszországba érkezett több mint 34 ezer emberből 4623 volt tizennyolc év alatti, 2019-ben 1680 volt a számuk, egy évvel korábban pedig 3536. Az idén érkezett 8559 migráns között 1196 volt a felnőtt kíséret nélküli kiskorú.
(index.hu)