Megőrült világ: meztelen felnőtteket mutogatnak a gyerekeknek

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2021. április 01. csütörtök

A holland közszolgálati televízió, az NTR legújabb műsorában 11 éves gyermekeket ültet le meztelen felnőttek elé. A műsor már elindulása előtt hatalmas tiltakozást váltott ki, az oldalunkon futó holland petícióhoz több mint 100 000-ren csatlakoztak, március 21-én mégis leadták az  „Egyszerűen meztelen” elnevezésű botrányos sorozat első részét.

A tévéadó szerint a program célja a pozitív testkép elősegítése és a meztelenséggel kapcsolatos szégyen csökkentése.

Tavaly a dán közszolgálati csatorna egy szinte ugyanilyen tematikájú nyolc részes sorozatot adott le „Ultra Strip Down” címmel, amiben szintén gyermekeket vontak be meztelen felnőttek testének szemlélésébe. Ebben a dán műsorban egy transznemű személy is feltűnt.

Szomorúan látjuk, hogy rögtön terjedni kezdett európai országok közszolgálati csatornáin ez a borzalmas tévéműsor.

Az ilyen hatások veszélyeztetik a gyermekek biztonságos testi, lelki, érzelmi és értelmi fejlődését, és az ártatlanságukkal szembeni támadásnak minősülnek.

Ha egy idegen felnőtt levetkőzik egy gyerek előtt, és arra biztatja/kéri/kényszeríti őt, hogy ezt végignézze, az az európai országokban kimeríti a gyerekbántalmazás és a szexuális zaklatás jogi kategóriáit. Ha ugyanez a tévében történik, az haladó és üdvözlendő?

Petíciónkban felhívjuk a holland közszolgálati televíziót, hogy azonnal töröljék a programot a műsorukról.

Európa tévécsatornáit pedig nyomatékosan felszólítjuk, hogy ne üljenek fel a gyermekeket veszélyeztető trendeknek, és ne tűzzenek programjukra olyan műsort, amely alkalmas a gyermekek megrontására, testi, lelki, érzelmi és értelmi fejlődésük veszélyeztetésére.

A petíció aláírható itt: https://citizengo.org/hu

Üdvözlettel:

Schittl Eszter és a CitizenGO csapata