Ferenc pápa: A szeretet áll a jó gyónás középpontjában

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2021. március 14. vasárnap

Ferenc pápa pénteken az Apostoli Penitenciária által szervezett tanfolyam résztvevőihez intézett beszédében a gyóntatókhoz fordulva elmondta, a jó gyónás középpontjában a szeretet áll. Az idei tanfolyamot online tartották a koronavírus-járvány miatt. A VI. Pál teremben tartott kihallgatás során a pápa három kifejezéssel élt, amelyek megmagyarázzák a kiengesztelődés szentségének jelentését:

Az első: „a szeretetre bízzuk magunkat”;

a második: „hagyjuk, hogy a szeretet átalakítson bennünket”;

a harmadik pedig: „válaszolunk a szeretetre”.

Az összegyűltekhez szólva a pápa megjegyezte, hogy

gyónni menni nem olyan, mintha a ruhatisztítóba mennénk, hogy eltávolítsák a foltot. Nem. Ez valami más.”

A pápa szerint a jó gyónás első lépése „pontosan a hit, a ráhagyatkozás tette, amellyel a bűnbánó közeledik az irgalomhoz”. „Ezért minden gyóntatónak mindig képesnek kell lennie a rácsodálkozásra a testvérekre, akik hitükből fakadóan Isten megbocsátását kérik... A bűneik miatti fájdalom a szeretetre való ráhagyatkozásba vetett bizalom jele”.

„A gyónás ily módon való megélése azt jelenti, hagyjuk, hogy a szeretet átalakítson bennünket” – hangsúlyozta a pápa. Erről a második kifejezésről elmélkedve a pápa megjegyezte, hogy

az a bűnbánó, aki „ennek a befogadó szeretetnek egy sugarával találkozik, engedi, hogy a szeretet átalakítsa”, amely „a kőszívet hús-vér szívvé változtatja”.

Hozzátette: „Az érzelmi életben is így van: az embert megváltoztatja a találkozás egy nagy szerelemmel”.

Ferenc pápa a jelenlévőknek kiemelte, hogy egy jó gyóntató

hivatása mindig az, hogy érzékelje a változás csodáját, és vegye észre a kegyelem művét a bűnbánók szívében, minél inkább elősegítve ezt az átalakító folyamatot”.

Figyelmét a harmadik kifejezésre fordítva – „válaszolni a szeretetre” – a pápa kijelentette: „a megtérésre irányuló valós szándék akkor válik konkréttá, amikor válaszolunk a kapott és elfogadott isteni szeretetre”.

Testvéreinket szeretve „megmutatjuk magunknak, a világnak és Istennek, hogy valóban szeretjük Őt, és mindig válaszolunk – bár elégtelenül – az Ő irgalmára”.

Ferenc pápa így folytatta: „A jó gyóntató mindig rámutat a szeretet elsődlegességével párhuzamosan

a felebarát nélkülözhetetlen szeretetére, ami olyan, mint a napi edzés, amely során az Isten iránti szeretetre edzünk”.

A pápa hangsúlyozta a gyakori gyónás fontosságát is, mint „a megszentelődés módját, a hit, a ráhagyatkozás, a változás és az Atya irgalmas szeretetére való válaszadás iskoláját”. Beszéde végén Ferenc pápa megjegyezte: „Mindannyian megbocsátást nyert bűnösök vagyunk, akik mások szolgálatában állnak, hogy ők is a szentségi találkozás által megismerkedhessenek azzal a szeretettel, amely elbűvölte és megváltoztatta az életünket”.

Forrás: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír