Nem jönnek világra a tervezett gyermekek

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2011. december 06. kedd

Magyarországon 1980-ban volt utoljára pozitív a népesedési helyzet. Azóta folyamatosan csökkenésről beszélhetünk. Hiába terveznek akár két-három gyermeket is a magyar fiatalok, rendre egy születik meg a kívánt utódokból – mondta Kopp Mária orvos, pszichológus, a Magatartás-tudományi Intézet tudományos igazgatóhelyettese a Magyar Nemzetnek adott interjúban. Az orvos arra is felhívta a figyelmet, hogy a jó házasság és a gyermekek nemcsak boldogságot szereznek, de komoly szerepet játszanak az egészségmegőrzésben is. A professzor úgy véli, az utolsó percben vagyunk, hogy megfordítsuk a negatív tendenciát.

Kopp Mária emlékeztetett rá, a társadalom az 1990-es évek kezdetén átalakult, párhuzamosan a versenyszféra létrejöttével. Ekkor megcsappant a születésszám, mivel az ebben a szférában dolgozóknak komoly hátrányokat jelentett a gyermekvállalás. Magyarországon 1980-ban volt utoljára pozitív a népesedési helyzet. Azóta folyamatosan csökkenésről beszélhetünk, kivéve az 1998 és 2002 közötti időszakot, amikor csökkent a negatív tendencia, de növekedés akkor sem történt.

Kopp Mária szerint ha a most 30-40 év közötti korosztálynak megszületnének a tervezett gyermekei, még volna esély visszafordítani a folyamatokat, ha nem, akkor utána már annyival csökken a gyermekvállalásra képes fiatalok száma, hogy nincs esély a javulásra. Ezért nagyon pozitív jelenség, hogy ebben a korcsoportban 2010-ben jelentősen nőtt a gyermekvállalás aránya. - Németországban már egészen tragikus a helyzet: ott a többség azt mondja, sokkal kényelmesebb, ha gyermek nélkül él – tette hozzá.

 

(Forrás: WEBORVOS; Magyar Nemzetből idézet)