Tanúságtétel gyógyító misén történt gyógyulásról

Kategória: Tanúságtételek, beszámolók Megjelent: 2011. március 13. vasárnap

A nevem Borsné Horora Rita Zsuzsanna. Három évvel ezel?tt súlyos, aurás migrénem alakult ki egyik napról a másikra, ami rendszeresen 2-3 hetente, de havonta biztosan el?jött. Ilyenkor nem tudtam dolgozni, beszélni, gondolkodni, még a fejemet mozdítani sem, hánytam, és beinjekciózva feküdtem, vártam, hogy kb. 6-12 óra múltán jobban legyek.

2010. októberében részt vettem egy gyógyító szentmisén (az Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel keretében) a székesfehérvári Krisztus Király templomban. Az áldozás után ezeket a szavakat hallottam*: "Isten most meggyógyít valakit súlyos fejfájásából" - ekkor úgy éreztem, hogy egy meleg sugárzást járja át a fejemet.

Most március közepe van, a migrénem azóta sem jött elő. Dicsőség az Úrnak!

(*A gyógyító miséken az áldozás utáni csendben mondjuk be azokat a gyógyulásokat, amiket a Szentlélek az "ismeret szava" karizmatikus ajándék által megmutat - sipos)