Beszámoló a lelki napról, szimbolikus erejű testi és lelki gyógyulással

Kategória: Tanúságtételek, beszámolók Megjelent: 2013. január 16. szerda

A hazánk megújulásáért a Nemzeti Imanap elé szervezett lelki napon az országból sok helyről jöttek az emberek, és megtapasztalhattuk, hogy Isten figyel ránk és komolyan veszi felajánlásunkat! (Képekkel.)

A "Szent István országáért!" lelki napra imádságban a következő igét kaptuk: "Keljenek fel és hirdessék fiaiknak, hogy Istenbe vessék reményüket, ne feledjék el Isten tetteit, hanem teljesítsék parancsait." (Zsolt 78, 7) Igen, a lelki nap is a megújulás reményéről és az ezért végzett munkáról, valamint Isten csodás tetteiről (gyógyulás, szabadulás, megújulás), ezért ez a szentírási ige is nagyon megerősített minket.

Az alkalom 10.00 tól imaórával és dicsőítéssel kezdődött. A lelki nap zenei szolgálatát a Te Deum Ének- és Zenekar adta. Köszönjük csodálatos zenéjüket, mellyel ez alkalommal is segítettek mindnyájunkat Isten felé az imában és dicsőítésben.

420_ldozs_utn_az_nekkar

11.00 órától a nap témájáról Bocsa József atya gondolatait hallhattuk, melyben hangsúlyt kapott nemzetünk múlt és jelenbeli bűneinek hatása. Fontos, hogy engeszteljünk, imáink és önfelajánlásunk által is gyógyítsuk hazánk sebeit, a Jó Isten elé tegyük nemzetünk sorsát.

Lelkinap_Haznkrt__1

 A következő előadásban Sipos Gyula testvérünk beszélt a történelmünkben bekövetkezett jó és rossz irányú törekvések, változások hatásairól, melyek mindmáig elkísérik hazánk sorsát.

Lelkinap_Haznkrt__3

Az előadások alatt Baladicz József atya gyóntatott, majd koncelebrált a szentmisében is. (Sajnos Zselepszki Fábián atya nem tudott eljönni, mert szombat reggelre megbetegedett.)

12.30-tól Bocsa József főcelebránsi vezetésével gyógyító misét mutatttak be nemzetünkért, melynek keretében imádkozott azért, hogy a gonosz lélek múlt és jelenbéli hatását elvágja nemzetünk és annak élő és elhunyt tagjai között. Az Istentől távol élt, pogány már elhunyt testvéreinket a négy égtáj felé fordulva így utólag és visszamenőleg megkeresztelte, hogy a keresztség által részesei lehessenek Isten dicsőségének, ott Ők is könyöröghessenek Hazánk megújulásáért és a hogy be tudjuk tölteni a népek között azt a szerepet, melyet az Úr kezdetektől nekünk szánt. A hitvallásban megújítottuk Istennel való szövetségünket és megerősítettük hogy a gonosz lélek napjainkban ellenünk való törekvéseinek ellene mondunk.

Lelkinap_Haznkrt__5

Bár a gyógyító misét egész nemzetünkért mutatták be, azért Isten a jelen lévőkről sem feledkezett meg, több kijelentés történt gyógyulásokról. (Tanúságtétel egy itt történt szívgyógyulásról: http://szeretetfoldje.hu/index.php/beszamolok-tanusagtetelek/2819-tanusagtetel-egy-sziv-gyogyulasarol- sipos)

Délután még Gyula testvérünk buzdított minket, majd közbenjáró imaszolgálatal ért véget az összejövetel.

És akkor egy levél egy csodálatos lelki képpel, és rögtöni igazolódással:

"Kedves Gyula, ígéretemhez híven elküldöm a szombati lelki nap élményét.
Az egész nap nagyon nagy és megnyugtató hatással volt ránk azért a többesszám, mert a férjem is úgy indult haza, hogy de jó, hogy eljöttem és végre oda tudtam figyelni mindenre nem kalandoztak el a gondolataim.
Egyébként egy ma egy  újabb gyümölcse érett meg a szombati napnak,  a férjem kb húsz év után ma reggel azt mondta, segítsek neki István atyával időpontot egyeztetni, mert gyónni szeretne.
Hát köszönöm ezt is az Úrnak és nektek is, hogy megszerveztétek ezt a napot.
A másik ilyen kegyelem és számomra még ma is teljesen "hihetetlen" dolog, hogy (én aki idáig még csak egyszer, abban sem voltam idáig egész biztos) egy képet kaptam, a nemzet gyógyulásáért felajánlott mise alatt.
A bánat ima előtt felsoroltad nemzetünk állandóan megismétlődő bűneit, majd elmondtuk a bánatimát, és énekelni kezdtük az Uram Irgalmazz című dalt. Ez alatt egy olyan képet kaptam amelyben egy nagy fehér felhő borította be a az egész Kárpát-medencét a felhő fölött pedig Jézust láttam, vércseppek kezdtek hullani a felhőkből, az emberek kiszaladtak a házakból, senki sem ijedt meg hanem hívták a bent lévőket is,hogy jöjjenek ki nézzék mi történik.
A vércseppek közül pedig egy sem hullott le a földre hanem mindegyik az emberek szívére esett.
Nagyon gyönyörű és megnyugtató volt és még mindig ha eszembe jut teljesen másképp látom a világot.
Hát köszönöm még egyszer az Úrnak és neked is, és örüljünk, hogy az Úr ennyire szeret minket, és segítsünk másoknak is Hozzá eljutni.
Szép  napot! Marcsi"

Csodálatos, hogy Isten nem csak egy képet mutatott testvérünknek, hanem rögtön igazolta is férje bűnbánatra jutásában! Hiszem, hogy ez is szimbolikus erejű, miként a másik testvérünk szívének gyógyulása is - hiszen ezt akarja az Úr is! Egész nemzetünk szívét - ha szabad így fogalmaznom - gyógyítani! - sipos) 

Lelkinap_Haznkrt__4


408_nekelnek_-tapsolnak

(A beszámolót Elchlinger Gyula írta, a fotókat ő és Szilvási Istvánné Marika készítette.)