Szeretet Földje Misszió

Kategória: Tanúságtételek, beszámolók Megjelent: 2010. július 26. hétfő

 2010 első három hónapjában 16 missziós alkalmat tartottunk. Most indul egy Szentlélek-szeminárium. Szerveztük a Nemzeti Imanapot és azóta is két nagyobb ima-megmozdulást. Felvállaltunk fontos ügyeket. Most is ajánlunk előadásokat, evangelizációs lehetőséget, stb. Részletek:

A Szeretet Földje Missziós Szolgálat célja elősegíteni hazánkban a kiengesztelődést, az emberek Istenhez találását - és az Istenben való gyógyulást és szabadulást -, szeretet-elvű programok, kiadványok megjelentetését, stb.

- Missziós alkalmak. Az év első három hónapjában - a saját közösségi találkozóink mellett - 16 missziós alkalmat szerveztünk, ezek többsége gyógyító összejövetel volt az ország különböző pontjain. Ezen kívül részt veszünk a cigány-misszióban és a keresztény felekezetek közötti kapcsolatok építésében, ésl segítettünk mások által szervezett programoknak is, pl.: Szentlélek-szeminárium előadás, imaszolgálat, stb. A missziós munka töretlenül megy tovább, áprilisban több gyógyító összejövetelt is tartunk, és indul Érden a Szentlélek-szeminárium is...

- Imahadjáratok. Hatodik alkalommal szerveztük meg január 18-ra a Nemzeti Imanapot. Most már év közben is szervezük ima-hadjáratokat fontos ügyek érdekében. Ilyen volt a kitoloncolt gyerekek ügyében kezdett ima- és felvilágosító kampány, aminek eredményeként most féléves kitoloncolási moratórium lépett érvénybe. Reméljük, ennek végére megszületnek a megfelelő jogszabályok is. Hasonló kezdeményezés volt a választások előtti hónapokban kezdett imánk a választások Isten akarata szerinti megvalósulásáért. Ez most az imakilencedbe torkollott, amelynek az Irgalmasság vasárnapjára lesz vége. (Nagypénteken, amikor elkezdtük a kilencedet és meghirdettük a honlapon keresztül is, 1501 látogató jött fel a honlapunkra...)

- Evangelizációk. Ez annyiban "szűkebb", mint egy gyógyító összejövetel, hogy kifejezetten az üdvösség Örömhírének eghirdetésére, és Isten jelenlétére koncentrál. Törökbálinton legalább a búcsú ideje alatt szoktunk ilyet szervezni, de más nyílt rendezvényekre is szívesen megyünk, a helyi közösség bevonásával.

- Előadások. Továbbra is szívesen megyünk előadást tartani iskolákba, plébániákra, közösségi összejövetelekre az általunk ajánlott, vagy kért témákban. Például:  Miért ne kezdd el I. – előadás a legális és illegális drogokról (Az előadás bemutatja azokat a manipulációs technikákat, amelyekkel a fiatalokat ráveszik a “fogyasztásra”. Kitér e legális (alkohol, nikotin, gyógyszerek) és illegális (drogok) szerek hatásaira és következményeire. Célunk az, hogy a hallgatóban kialakuljon és megerősödjön az, hogy “én nem nyúlok hozzá!”.)  Miért ne kezdd el II. – előadás a korai szexualitásról (Az ifjúsági magazinokban, tévé- és rádióműsorokban a szexuális párkapcsolat mint minél korábban elérendő cél, az ember értékét jelző mérce jelenik meg. Előadásunkban szeretnénk pontosítani ezt a képet, és beszélni a korai szexuális élet veszélyeiről és következményeiről. Lehet értelmes, célokkal és örömökkel teli életet élni úgy is, hogy nem lépünk be túl korán a szexuális élet kapuján.)  A magyar nemzet hivatásáról (Az európai népek a történelem során hittek a maguk hivatásában, s hitt abban a magyar nép is.  A keresztény gondolkodásmód szerint Isten nem cél és értelem nélkül alkotta a világot. Érdekes és fontos újra megvizsgálni, mit gondoltak elődeink a magyar nemzet hivatásáról, s azt is, mi hogyan tölthetjük be azt.) Hasonló előadások még: Evolúció és/vagy Teremtés? A Szentlélek működéséről és ajándékairól, stb.

- Nyílt keresztény közélet. Ide tartozik a honlapunk fenntartása, (napi ezer fölötti látogató), a két ingyenes újság (Élő Szeretetláng, Fordulat) rendszeres kiadása, ingyenes kiadványaink megjelentetése, kulturális és művészeti programok szervezése, könyveink megjelentetése. Nem zárkózunk el semmilyen probléma felvetése és megvitatása elől, amíg azok keresztény szellemben és lelkülettel, valamint valódi érvek mentén zajlanak. De nem akarunk teret adni semmilyen önsorsrontó, gyűlölködő és a viszályt csak erősítő hangoknak.

Anyagi helyzetünk. Míg a munkánkban előrehaladásról számolhatunk be, itt sajnos pont az ellenkezője a valóság. A fent felsorolt missziós munkákat eddig jórészt  a Zarándok Kiadó bevételéből és adományokból finanszíroztuk. A gazdasági válság hatására a könyvek eladása drasztikusan visszaesett, és csökkent az 1%-os felajánlásból befolyt összeg is. Igyekszünk kitartani, és ehhez szeretnénk kérni a ti imáitokat, lelki és anyagi segítségeteket is. Lehet támogatni minket az 1% felajánlásával, adomány küldésével, illetve könyveink - akár ajándéknak való - megvásárlásával is. Szervezési segítséget is örömmel fogadunk!

- 1%  felajánlása: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány, adószám: 18684319-1-13

- Adományt lehet küldeni címünkre (2045 Törökbálint, Templom u. 13.), illetve az Alapítvány számlaszámára: 10700268-04975106-51100005

- Aki szeretne bekapcsolódni a munkánkba, vagy missziós összejövetelt szervezni náluk, hívjon a 06-30/33-88-245-ös telefonszámon.

Minden imát és segítséget köszönettel fogadunk, jótevőinket imáinkban hordozzuk!

Imával és szeretettel: Sipos Gyula