Szeretetláng lelkinap volt Törökbálinton a Szeretetláng kápolnában

Kategória: Tanúságtételek, beszámolók Megjelent: 2022. november 29. kedd

November 26-án, szombaton. 10 órától közösen imádkoztunk, majd Sipos Gyula tartott előadást példaképeinkről rövid történetekkel. Szó volt Jézus Krisztusról, Szűz Máriáról, Szent Józsefről, Keresztelő Szent Jánosról, Szent István Királyról, Csépe Kláráról, a stigmatizált Galgóczi Erzsébetről, Kindelmanné Erzsébet asszonyról, aki a Szeretetláng lelki naplót lejegyezte. Utána agapé, majd közbenjáró imaszolgálat következett. Ezt követően Kemenes Gábor atya mutatott be Szentmisét. A Szentbeszéde nagyon szívhez szóló volt.

Rögtön az elején kérdések. Készen vagyunk-e, hogy az Úr elé álljunk? Mi látunk-e Isten szemével? Beszélt arról is, hogy az Úr azt szeretné, hogy élet legyen bennünk, igaz élet. A világnak fel kell támadni a sírból. Azt is elmondta, hogy Mária mindent odaadott Istennek. Betekintést nyerhettünk Szűzanya medjougorjei üzeneteibe is. Meg azt is, hogy szükséges kitartanunk az imádságban, engedjük, hogy a Szentlélek átjárja szívünket, hogy lángoljon. Amit teszünk, szívből tegyük. Merjük kimondani a magunk Igenjét. Még egy kérdés, akarunk-e Isten útján járni?
 Ha az elhangzottakat átelmélkedjük, ezáltal sokkal jobb emberekké válhatunk.
 Azt hiszem, sokak nevében mondhatom, hogy nagy útravalót kaptunk a lelki napon.
Istennek Legyen Hála érte, és persze mindenkinek, aki részt vett a lelki nap szervezésében, lebonyolításában. Felejthetetlen élmény marad, mint ahogy a többi is.

Isten Áldását kívánva:Lné.Baki Melinda

Sipos Gyula előadása példaképeinkről: https://szeretetfoldje.hu/index.php/videok/17870-rovid-tortenetek-peldakepeinkrol

Kemenes Gábor atya prédikációja a szentmisén: https://szeretetfoldje.hu/index.php/videok/17874-hogy-langoljon-a-szivunk