„Tele voltunk várakozással…” - Beszámoló a 2021. évi Szeretet Földje Találkozóról

Kategória: Tanúságtételek, beszámolók Megjelent: 2021. október 01. péntek

Gyönyörű napsütéses szombati napon reggel 9 órakor kezdődött a program. Tele voltunk várakozással. Reméltük, hogy sokan eljönnek majd – úgy tűnik, hogy Isten is így gondolta, mert tele volt a parkoló és a templomban is telt ház volt.
A Találkozó mottója „Isten akaratának felismerése életünkben” volt.

A Te Deum együttes dicsőítő dalaival és közös imával kezdődött a Találkozó. A zenekart magas minőség és alázat jellemzi, és az elhivatottság. Jó hangulatot teremtettek és mi állva, felemelt kezekkel és nyitott szívvel dicsőítettük Istent.
Második programpontként Ozsváth György mondott néhány tanúságtételt, ami vele történt – ez hitelessé tette a mondanivalóját. Bemutatta, hogy Isten akarata hogyan válik tetté és ez a cselekedet hogyan van időzítve. Az elbeszélések csipetnyi fűszerként a humort sem nélkülözték. Ha tudni akarjátok, hogy mi köze van Istennek a golfhoz, vagy az, hogy Isten cselekedete az időzítés művészete, olvassátok el most megjelent könyvét, amit Sipos Gyulával együtt írtak.
A következő előadó Nobilis Márió atya volt Budaörsről. Ő is Isten akaratáról beszélt. Azt mondta, hogy Isten akarata megengedő akarat is. Hányszor kérdezzük meg Istent arról, hogy mit tegyünk? – Isten pedig visszakérdez: szerinted? Tehát meghagyja a szabadságunkat, de ugyanakkor együttműködő is. Természetesen Neki is megvan a válasza, és valamilyen módon útba igazít minket…
A szünet után köszöntöttük Szakály Lászlót és Mátyást, akik 60 éve vannak a zenei pályán. Ebből több, mint húsz évet az Isteni Szeretet Közösség szolgálatában. Pályafutásukat először egy rövid videó vetítésével idéztük fel, majd a volt és jelenlegi barátok köszöntötték őket az egyes dalok között. Igazán meghitt pillanatok voltak! Mi is köszönjük Lacinak és Matyinak a szolgálatukat!
A tisztelgés után Sipos Gyula előadása következett. Ő a Találkozó témáját – Isten akaratának megismerése -, egy konkrét személy, Mózes életén keresztül mutatta be. Hogyan lesz egy identitását kereső fiatal emberből Isten barátja, egy nép nagy vezetője, hol lesz győztes és hol bicsaklik meg a hite… Isten akarata és szeretete elkísér minket minden munkánkban. A teljes előadás megtekinthető a honlapunkon a videók között a többi előadással együtt.
Délben egy kis agapéval készültünk a résztvevőknek. A jó hangulatú beszélgetések során derült ki, hogy az ország milyen sok helyéről látogattak ide hozzánk.
A délutáni programra még számosan érkeztek, akik gyógyulást, szabadulást, vigaszt és békét reméltek. Bohn István atya celebrálta a gyógyító misét, Sipos Gyula közreműködésével. A mise után a közbenjáró imaszolgálatos testvérek imádkoztak azokért, akik testi-lelki gyógyulást reméltek. Nagyon sokan kértek imát, ami azt mutatja, hogy töretlen az emberek hite és bizalma Istenben, és bíznak a Találkozónkban is. (Ha te is meggyógyultál, kérünk jelezz vissza nekünk email-ben – Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. .)
Reméljük, jövőre is megtiszteltek minket és ellátogattok jövőre a következő Szeretet Földje Találkozóra is. Mi szeretettel várunk benneteket!
Isten áldásával: Somogyi Margit