A törökbálinti Szeretetláng-kápolna felépülésének csodás története - 3. rész

Kategória: Szeretetláng Megjelent: 2016. augusztus 26. péntek

A Szeretetláng Kápolna mint az egyetemes keresztény hit képi megfogalmazása áll előttünk. Így hirdeti szavak nélkül is Isten igazságát és bölcsességét, amelyet szeretetében megmutatott nekünk.

Az oltár mögött, a belső fal felszálló ágán van az Isteni Irgalmasság Keresztje. Ezen látható Jézus ostorcsapásokkal, vérrel vérrel borított teste, teljesen naturálisan ábrázolva. Ahogy Pál apostol írja: „Nem akarok másról tudni, mint Krisztusról, róla is mint megfeszítettről.” A kereszt mutatja meg nekünk megváltásunk mélységeit: mit vállalt értünk az Isten, amikor emberré lett, eljött közénk és meghat értünk, hogy mi élhessünk.

A szobormásolat alul rejt egy kis vérereklyét is – az eredeti, csodálatos módon emberi vérrel verejtékező szoborról felfogott vércseppeket. Ha rápillantunk a szoborra, soha nem feledhetjük el: Jézus vére árán szabadultunk meg, az Ő sebei által gyógyulunk meg – ahogy azt a próféták megjövendölték és Jézus Krisztusban valósággá lett. Mindez pedig nem csupán tan, hanem élő valóság. Elég sok testi és lelki gyógyulás történt már a kápolnában ahhoz, hogy higgyünk a Biblia szavainak valóságában. Egyszer például eljött ide egy asszony, aki mankóval járt, nehezen mozogva. Egyedül imádkozott a kápolnában. Imádság közben, Istenbe belefeledkezve felkelt és odament az oltár mögé, hogy közelről is megnézze a Szeretetláng-szobrot. Ekkor döbbent rá, hogy minden fájdalom elmúlt a lábából, tökéletesen meggyógyult! Örömében táncolt és sírva-nevetve ment be a lakásba Angyi nénihez, hogy elmondja neki, mi történt, aztán mankó nélkül ment haza! (Az esetről aztán videófelvétel is készült.)

A kereszt alatt található a Szűzanya szeretetláng-szobra – amely Máriát és Erzsébet asszonyt ábrázolja. Bevallom, amikor először megláttam, meghökkentem. A szobor egyszerű égetett kerámia, színek nélkül. Nem a megszokott, kifestett, szép arcú, királynői Mária – hanem egy egyszerű, középkorú asszony, amint palástjával beborít és imádkozik egy másik asszonyért. Csak a szíve lángolása mutatja, hogy ki ő. Hát nem ilyen(is) a Szűzanya? Bizony, egy egyszerű asszony volt, akiről életében csak nagyon kevesen tudták, hogy az Égben micsoda méltósága van! S ő most a mennyben is ugyanaz az egyszerű, mindenét Istennek odaadó, s minden Istentől kapott ajándékát nekünk, egyszerű hívőknek közvetítő anya maradt. Ha egyszer ezt igazán megértenénk, elfordulnánk minden világi bonyolultságtól, dicsőségvágytól a szentek egyszerűsége felé!

Amikor a művésznő készítette a szobrot, először Mária jobb kezét tenyérrel lefelé fordítva formázta ki. (A bal kéz Erzsébet asszony fején nyugszik áldón.) Másnapra leesett a szobor keze. Akkor újra megmintázta, ismét tenyérrel lefelé. Megint leesett. Harmadjára kérő mozdulattal, tenyérrel felfelé alakította ki – s így már a helyén maradt! Így lett tökéletessé a mű mint jelkép, hiszen Szűz Mária maga is kér, állandóan könyörög Istenhez, s amit kap, azt osztja szét a benne bízóknak (s titokzatos módon minden embernek). Másrészt ez a kéztartás a karizmatikus megújulásan újra elterjedt ősi imádkozási forma. Ezzel emlékeztet minket az Ég a Lelkinaplóban leírtakra, az imádság, közbenjárás, engesztelés és a lelki ajándékok fontosságára.

Az oltárszekrény – rajta az Alfa és az Omega – tetején látható a nagy Jézus kép, amelyet Fausztína nővér látott: Jézusom bízom benned! (Az Oltáriszentség állandó jelenléte pedig újra és újra idevonzza az imádkozókat.) Előtte az oltárban pedig a nővér csontereklyéje, a falon pedig a képe látható. Így látható, hogy a kápolna teljesen Isten irgalmas, gyógyító szeretetének kiáradását szolgálja, ahogy azt meg is tapasztalhatjuk együttléteink alatt.

Különösen fontos nekünk a hazánkért való imádság. Elkötelezettségünket mutatja a Magyarok Nagyasszonya szobra és a szent korona képe a falon. Ugyanezt tükrözi a mennyei indításra elkészült magyar zászló, benne az egyesült két Szent Szívvel és a kettős kereszttel. Ezzel újra és újra emlékezetünkbe idézzük: Istenben küldetésünk van a magyar néphez. Sőt, nemzetünk megújulása csak Istenben, a két Szent Szív szeretetében képzelhető el és valósulhat meg!

Nem feledjük azt sem, hogy e népnek nyilvánította ki először Isten a Szeretetláng kegyelmét, amely egybeforrasztja Jézus és Mária, és velük együtt minden hívő szívét. A velük való teljes egyesülésre hív minket – és általuk az egész nép szolgálatára. Emlékeztet ez minket a magyar nép hivatására is, hogy beteljesedjék Isten akarata, és az egész Kárpát-medence a Szeretet földje legyen!

Az oldalfalon található egy kis vitrin, benne Erzsébet asszony személyes hagyatéka, vagyona: egy kis kereszt, gyertyatartó, egy kopott tárca, néhány fénykép… kevés dolog, és a világ szemében semmi értékes. De számunkra Erzsébet asszony egyszerű és szent életének bizonyítéka, drága kincs!

Mellette a falon a Szeretetláng-mozgalom nemzetközi elterjedségének és jelenlétének dokumentumai. A kápolnába érkező mexikói látogatók által hozott guadalupei Szűzanya-kép, a dél-koreai és tajvani zászló… hátul, a székek mögött pedig a lelki irodalom könyvei, imafüzetek találhatók, amelyek olcsón megvásárolhatók – ilyen módon is segítve Isten igazságainak terjedését.

A közbenjárás, az engesztelés, a megszentelődés és Isten igazságainak meghirdetése és bemutatása célja a Szeretetláng-mozgalomnak (is). Ennek kiteljesedéséhez járul hozzá a kápolna is a maga szerény eszközeivel. Több országos kezdeményezés elindítói, szervezői és részesei voltunk más az elmúlt években. Örömünkre szolgál, hogy ezeket a kezdeményezéseket mások is felkarolták és magukévá tették. A kápolna fontos szerepet töltött be a Szeretetláng-mozgalom megerősödésében elrendeződésében is. Ingyenes kiadványaink, programjaink – a visszajelzések alapján – már sok embernek okoztak örömet, testi-lelki megerősödést és megújulást.

 

(folytatjuk)