A Szeretetláng Mozgalom karácsonyi körlevele

Kategória: Szeretetláng Megjelent: 2019. december 20. péntek

„Maradj meg szeretetemben,
és másokat is hozz a közelembe!"

Főtisztelendő atyák, kedves koordinátorok, szeretett testvérek!

A Szeretetláng Mozgalomban hagyománnyá vált, hogy minden évben kiválasztunk a Lelki Naplóból egy rövid idézetet, amely az előttünk álló esztendőben jelmondatként, feladatként szolgál majd az egész Mozgalom számára. A közelmúltban – sokak megkérdezése után – a következő mondatra esett a választásunk: „Maradj meg szeretetemben, és másokat is hozz a közelembe!”
(Jézus szavai, 1962. május 2.)

Mit jelentenek számunkra ezek a szavak? Milyen programot ad nekünk Jézus, amikor ezt kéri tőlünk? A jelmondat első részében a Vele való bensőséges szeretet-egységre hív meg minket. Kér ugyan tőlünk, de cserébe felkínálja az Ő határtalan szeretetét. Az Utolsó Vacsorán így beszél erről apostolainak: „Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért.” (Jn 15,13). Az Úr legszebb szeretet-vallomása ez, és cserébe annyit kér, hogy mi is szeressük Őt: „Maradjatok meg szeretetemben. Ha teljesítitek parancsaimat, megmaradtok szeretetemben…” (Jn 15, 10).
Kínálhat-e nekünk többet Isten Fia, mint az Ő tökéletes szeretete? Ugyanakkor kívánhat-e nehezebbet az embertől? Hiszen az Ő parancsainak teljesítése azt is jelenti, hogy úgy szeressük egymást, ahogyan Ő szeret minket! Ám ha ily módon megmaradunk a szeretetében, s egyúttal felismerjük, hogy nélküle semmit sem tehetünk (v.ö. Jn 15, 1-5), akkor teljesen eggyé válhatunk vele!
Igen, a Jézussal való szeretet-egység legfontosabb eleme, hogy tudatosítsuk magunkban: nélküle semmit sem tehetünk! Erzsébet asszony 1963. január 4-én megvallja: „Uram, tudod, milyen gyarló és bűnös vagyok; Nélküled nyomorult semmi! A Reád hagyatkozás nagy kegyelméből élek.” Loyolai Szent Ignác, Boldog Charles de Foucauld, Kalkuttai Szent Teréz anya és sokan a legnagyobb szentek közül csak akkor egyesíthették életüket az Úrral, amikor teljesen lemondtak akaratukról.
Aki tehát meg akar maradni Jézus szeretetében, adja át mindenestül önmagát az Úrnak, amint Erzsébet asszony is tette: „Imádott Jézusom, átadom magam Neked teljesen, lemondok teljesen önmagamról, akaratomról. Csak azt akarom, amit Te akarsz. Tebenned élek, teáltalad gondolkodom, Teáltalad cselekszem. Nincs semmi, ami tőlem származik. Átadom magam újra és újra, fogadj el, kérlek!” (1962. nov. 22.).
Az elmúlt hetekben testben-lélekben készülődve vártuk a karácsonyt. Az adventi napok során titokzatos vágy járta át a szívünket, érzéseinket: adni akartunk valamit azoknak, akiket szeretünk. Hiszen mi is nagy ajándékot kaptunk Jézus Krisztus születésével! Amikor az Ő szeretetének megnyilvánulásait felidézzük, ne csak az értünk vállalt kereszthalála jusson eszünkbe, hanem a születése is. Ő Betlehemben nem úgy ajándékozott meg minket, mint a gazdag ember, aki lenézően, fensőbbsége tudatában néhány fillért dob a koldusnak. Ő koldussá lett, hogy mi, a valódi koldusok ne érezzük magunkat megalázva – s ezzel mintegy felemelt, a karjába vett minket!
Ferenc pápa mondja ezzel kapcsolatban: „Megdöbbentő az Úr cselekvésmódja, mert lehetetlennek tűnik, hogy lemond saját dicsőségéről... Isten mindig zavarba ejt minket és kiszámíthatatlan, mert felülmúlja elvárásainkat.” (Greccio, 2019. december 1.).
Ám ez az ajándék csak úgy lesz maradandó az életünkben, ha továbbadjuk másoknak. Ha a Jézustól kapott szeretetet magunkban tartjuk, kisebbedik; ha megosztjuk, szaporodik, növekszik. Ugyanígy vagyunk a Szeretetlánggal is.
A szentföldi Holt-tenger vizében nincsen semmi élet, olyan magas a sótartalma. Pedig a Jordán édes vize táplálja! Ám mivel a Holt-tenger elszigetelt, vagyis nincs kapcsolatban a világtengerrel, a vize élettelenné válik. Ha a Szent Szűz felgyújtotta szívünkben a Szeretetlángot, mi sem élhetünk magányos szigetként, tovább kell azt adnunk, különben kialszik bennünk a láng.
És ezzel el is érkeztünk idei jelmondatunk második részéhez: „Másokat is hozz a közelembe!” Ha valakivel megismertetjük a Szeretetlángot, azzal valójában Jézus közelébe visszük az illetőt, hiszen a Szent Szűz Szeretetlángja maga Jézus Krisztus. A jelmondat második része tehát a misszióra, mégpedig annak egy különösen fontos, személyes módjára szólít minket.
Amikor nyilvános működése kezdetén az Úr kiválasztja apostolait, azt olvashatjuk az Evangéliumban, hogy miután András találkozott Vele, elvitte Hozzá a testvérét, Simon Pétert is. Ugyanez történt egy nappal később, amikor Jézus meghívta Fülöpöt, s aki ezután elvitte magával Natánaelt, hogy ő is találkozhasson a Messiással (v.ö. Jn 2, 35-48).
Fel kellene ismernünk, hogy manapság – mintha versenyre akarnánk kelni a világi rendezvényszervezőkkel –, magunk is a nagy számok bűvöletében élünk. Stadionokat, óriási tereket betöltő találkozókról, konferenciákról számolunk be, néha önámító következtetésekre jutva, miközben mintha háttérbe szorulna a személyes igehirdetés jelentősége. Pedig az Egyház és benne a Szeretetláng Mozgalom nem mondhat le erről a sajátosan evangéliumi módszerről sem, ha mégoly csábítóak is a tíz- vagy százezres tömegekről szóló statisztikák. A Szűzanya szintén azt kéri tőlünk, hogy Szeretetlángját „szívről-szívre járva” gyújtsuk meg a környezetünkben, vagyis embertől emberig, lélektől lélekig haladva vezessünk el mindenkit Jézushoz. A nagy egyházi rendezvények, mint amilyen a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus vagy a Szeretetláng Mozgalom november 9-15. között zajló nemzetközi találkozója, csak akkor válhatnak igazán gyümölcsözővé, ha nem csupán tömegrendezvényként tekintünk rájuk, hanem olyan missziós lehetőségként, amelyre érdemes személyes megszólítással elvinnünk legalább még egy embert. Amint András elvitte Pétert, vagy Fülöp elvitte Natánaelt Jézushoz.
„Maradj meg szeretetemben, és másokat is hozz a közelembe!”
Vagyis: Légy szentté – és másokat is tégy szentté!
Ha így tekintjük a jelmondatunkat, talán maximalistának tűnhet ez az elvárás, de hadd idézzem fel ezzel kapcsolatban Erzsébet asszony szavait gyermekkori emlékeimből: „Ha Isten valami nagyot kér tőled, akkor egyúttal valami nagyot is akar neked adni.”
Ezzel a gondolattal kívánom, hogy szülessen meg mindannyiunk szívében a betlehemi Gyermek, aki valami nagyon nagyot: Önmagát adja nekünk, s nemcsak karácsonykor, hanem eucharisztikus jelenléte által 2020-ban is az esztendő minden napján.

Budapest, 2019. december 20-án.

Kindelmann Győző
nemzetközi koordinátor

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés