Történetek az isteni gondviselésről - Az irgalom virágai

Kategória: Szeretet történetek Megjelent: 2017. november 23. csütörtök

Középkorú nő voltam, amikor igazán közel kerültem Istenhez. Szerettem volna jobban megismerni Őt, ezért tanulmányozni kezdtem a Bibliát, eljártam rendszeresen a szentmisékre, beszélgettem az emberekkel róla. Lelkigyakorlatokra kezdtem járni, hogy a több évtizede felhalmozódott tetteimet át tudjam adni, hogy Ő megtisztítsa az életemet. Igényem lett rá, hogy tiszta lappal kezdhessek új életet Krisztusban.

A szabadító lelkigyakorlatok voltak a legnagyobb segítségemre ebben a folyamatban. Szisztematikusan ment végig a vezető a témákon, hogy könnyebb legyen feltárni a múltat. Elképedtem azon, hogy mennyi minden bántja a Szeretetet, amire nem is gondoltam. Amikre van magyarázatunk, vagy gyártunk rá ideológiát, hogy miért tehetjük meg.
Az egyik legnagyobb fájdalma Istennek az abortusz.
Nem tudom, hogy a nők, akik ezt az utat választották, hogyan gondolnak vissza az eseményre, de én emlékszem az enyémre. Szégyelltem, és igyekeztem titokban tartani. Pedig azt hittem fiatal koromban, hogy a pár hetes magzat még nem érez, nincs tudata, így az abortusz ebben a korai időszakban még nem probléma. De a szívem már akkor is mást mondott, én pedig betapasztottam a fülemet, hogy ne halljam. Ha meg akarunk gyógyulni életünk sebeiből Isten gyógyító szeretete által, akkor nincs olyan téma, amit kihagyhatunk ebből. Pedig semmire sem vágytam jobban, mint ezt szőnyeg alá söpörni. A Világosság mindenhova be akart jutni, a lelkem minden kis sötét zugába, és rejtegetett csúfságai közé. Hihetetlenül nyomorultul éreztem magam, amikor belementem ebbe. Nem megy könnyen a gyógyulás. Először nevet adtam a kisbabámnak, aztán bocsánatot kértem tőle, és szívből meggyászoltam a halálát, és annak módját. Újra és újra. Meggyóntam, de nem könnyebbültem meg. Ahányszor elém került a téma valahogyan, éreztem a szégyent és a bűnösségemet.
A kegyelem volt az, ami végül feloldozott engem: Kértem Istent, hogy küldjön nekem egy szál rózsát, ha megbocsájtott. Egyszerűen tőle akartam tudni, hogy mit gondol, senkire nem hallgattam.
Másnap a barátnőmmel beszélgettünk a munkahelyén, amikor megjelent az édesapja egy csokor rózsával. Odajött hozzám és kérte, hogy fogadjam el. Azt mondta, hogy fogalma sincs miért szedte a kertjükben, (előtte mindössze egyszer találkoztunk) de úgy érezte, hogy el kell nekem hoznia, és fogadjam el.
Egy csokor rózsa attól, Aki az életet adta, amit én eldobtam. Nincsenek erre szavak, nem tudok mást mondani, mint hogy örökre hálás leszek és KÖSZÖNÖM.
 (H. Mária)

„Az Úr lesz az elnyomott menedéke, szorongatásai között alkalmas időben segítője.”   (Zsolt 9,10)

Dömötör Emőke: 100 történet az isteni gondviselésről című könyvéből. Lásd: http://szeretetfoldje.hu/index.php/konyveink

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés