Történetek az isteni gondviselésről - Emlékül

Kategória: Szeretet történetek Megjelent: 2017. október 22. vasárnap

Vali néni az elsők között volt, aki az újonnan épült idősotthonba beköltözött. Határozottan lépte át a tárgyaló szoba ajtaját, és közvetlen stílusában odaszólt a titkársági asztalhoz: „Jó napot kívánok! Hála legyen az Istennek, hogy végre itt vagyok! Mert engem az Úr hozott ide!" Vali néni ez után sem törődött azzal, hogy ki a hívő ember, és ki nem. Számára természetes volt, hogy a vele történt csodákat megossza másokkal, és csak nevetve hozzátette: „Most maga is biztos bolondnak néz." Én hálás közönség voltam neki. Amikor elmesélte a legnagyobb csodát, ami vele történt, elmondtam neki, hogy éppen ilyen történeteimről írok könyvet. „Hát akkor írja bele ezt is!" - mondta. „Mert ez úgy igaz, ahogy itt állok maga előtt. De aztán siessen azzal a könyvvel, mert 90 éves vagyok, nem érek én rá annyira!"

Egy napon így szólt hozzám az Úr: „Eljött az idő. Kedden délután menj be Vali nénihez, és írd le a történetét."
Rendben, én be is írtam a naptáramba, hogy el ne felejtsem. Eljött a keddi nap, este 6-ig dolgoztam. Lett volna egy fél órám, hogy bemenjek hozzá, de nem volt kedvem! Arra gondoltam, majd megyek máskor, ráérek.
Aznap éjjel Vali néni agyvérzést kapott. Hiába rohantam be másnap a kórházba, nem tudtunk beszélni. A beszédközpontja sérült, nem tudott megszólalni. Azért megsimogattam, és biztosítottam felőle, hogy emlékszem mindarra, amit elmesélt, és le fogom írni. Csupa könny lett a szeme. Még azon a héten meghalt.
Íme, a története: Vali néninek idősotthont kellett keresnie. Özvegy volt, egyedül élt. Nevelt lánya már régen saját családjával élt, ő pedig senkinek nem akart a terhére lenni. Egyre nehezebben mozgott, már nem tudta ellátni magát. Úgy gondolta, szeretne idősotthonba költözni, de nem volt rá pénze. Egy reggelen ismeretlen borítékot talált a szekrényén. Belepillantva nem hitt a szemének: rengeteg pénz volt benne, 1-2 millió forint. Meg se számolta, úgy kezdte el osztogatni. Szomszédoknak, gyerekeknek, barátnak, ismerősnek. A maradékból pedig beköltözött az otthonba, ahova állítása szerint az Úr vezette. Akárkinek mesélte, többnyire bolondnak nézték. Volt, aki meggyanúsította, hogy lopta. Volt, aki pszichiátriai kezelést javasolt neki. Pedig Vali néni nem lopott. Inkább adott, ha volt miből. És az elméje sem volt beteg. Egy évet tartott az ismeretségünk, ezalatt sokat beszélgettünk. Mesélt a sok szép élményéről, ahogyan Szűz Máriát látta megjelenni, ahogyan meggyógyult rákos betegségéből csodálatos módon, vagy ahogyan a Szentlelket megérezte ima közben. Lelke egyik fele folyton szárnyalt ezekben a mennyei élményekben, másik fele pedig állandó szomorúságban élt, a sok-sok csalódás miatt, amit át kellett élnie. Kapaszkodott az Úr szeretetébe, és hirdette Őt, amíg el nem érte teljes valóságában.
„A szívbeli hit ugyanis megigazulásra, a szájjal való megvallás pedig üdvösségre szolgál." (Róm 10, 10)

Megjelent Dömötör Emőke: 100 történet az isteni gondviselésről című könyvében. Lásd: http://szeretetfoldje.hu/index.php/konyveink

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés