Egy "Superman" apukáról

Kategória: Szeretet történetek Megjelent: 2017. augusztus 23. szerda

Mindannyian tudjuk, hogy az apai szeretet csodákra képes. A kislányok első szerelme legtöbbször az édesapjuk, akiknek gondoskodása szuperhős képességekkel ér fel. Hasonló szuperhős apukába botlottunk a Love What Matters oldalán, ahol egy lány megható módon ír "Superman" apukájáról.

"Majdnem mindennap meggyőződöm arról, hogy az apukám egy igazi Superman. Ő egy kemény és mufurc fizikai munkás, akit azóta lehet kenyérre kenni, mióta apuka lett. Az ő szeretete pont az a fajta, amellyel hegyeket lehet megmozgatni és elég magasra teszi a mércét a jövőbeli pasijaimnak. Mindig is egy hős volt számomra.
De senki nem tud felkészíteni arra, amikor először törik össze a szívedet. 20 éves voltam, amikor egy srác millió darabra törte a szívemet Hálaadás napján. Az apukám konkrétan megragadott, miközben a földre akartam vetni magam és olyan nagyon sírtam, hogy már csillagokat láttam. Visszatekintve tudom, hogy az ő szíve is összetört akkor. A szüleim, szobatársaim és barátaim felváltva vigyáztak rám akkor. Egy nap olyat mondtam apukámnak, ami azóta is kísért engem. "Annyira hozzá vagyok már szokva, hogy mindennap kapok tőle egy "Jó reggelt" üzenetet. És még mielőtt kikelnék az ágyból, nagy súlyként zuhan rám a tudat, hogy nap mint nap szembesülök azzal, hogy vége a kapcsolatunknak… Nem fog visszajönni."
Attól a naptól kezdve apukám mindennap küldött egy "Jó reggelt" üzenetet. Az üzeneteibe beleírt inspiráló idézeteket, szívből jövő bátorításokat, és mindig emlékeztetett rá, hogy mennyire szeret engem. Ez 7 évvel ezelőtt volt. Már továbbléptem, el is költöztem, találtam magamnak egy csodálatos férfit, de a Superman apukám azóta is minden nap ír nekem.
Ő az önzetlenség és szorgalom példaképe, aki soha nem veszi magát túl komolyan. A szeretete feltétlen. Sose felejti el elmondani, hogy "szeretlek". Minden reggel, minden éjjel, és vasárnap kétszer. De ha jobban megfigyeled, a cselekedeteiben is látod ezt. Láttam, mennyire szereti már 30 éve az anyukámat. Még mindig hoz neki virágot, elkapja őt lassúzni a konyhában és szerelmes üzeneteket írogat neki. Amikor a világod közepén egy ilyen ember van, attól úgy érzed, hogy minden lehetséges. Egy ilyen bizalom páratlan egy kislányban. Az a kislány semmitől sem fog félni élete során.
Üzenem minden apukának és az én apukámnak is: talán nem tudjátok, de a kislányotok lesi minden lépéseteket és szavatokat. Köszönjük, hogy mindig emlékeztettek minket arra, mennyire különlegesek vagyunk."
(szeretlekmagyarorszag.hu)