Végtelenül büszke vagyok a szüleimre - Fa Nándor írása

Kategória: Szeretet történetek Megjelent: 2016. november 15. kedd

„Az, hogy én a világon leszek, szerintem akkor dőlt el, amikor Anyám és Apám, valamikor a harmincas évek második felében, egy bálban összenéztek. Olyan mély nyomokat hagytak egymásban, hogy egy évtizeddel később még mindig élt.

Közvetlenül a bál után Apámat elvitték katonának. Levél szintjén tarthatták a kapcsolatot és a reményt, de mire eljött az ideje a leszerelésnek, kitört a második világháború, bent fogták. Nem került ki a frontra, mert hidász volt, állandóan robbantottak és építettek, ahogy azt éppen parancsba kapták. 190 cm feletti, bikaerős ember volt, aki kibírta a jeges Dunát, a nagy meneteléseket, hadifogságokat. Mikor széthullott a Magyar hadsereg, elindult gyalog haza. Megfogták a németek, szökevényként kezelték, elindították valamelyik német tábor felé. Bécsújhely közelében megszökött tőlük, és elindult gyalog haza. Mórnál megfogták az oroszok, és mint ellenséges katonát egyből elindították valamelyik gulág felé keletre. Munkács közelében tőlük is megszökött, és elindult gyalog hazafelé, már óvatosabban, mert ha megfogják, azonnal agyonlövik. Egy télen át gyalogolt, csak éjszaka, méterről méterre. Végül hazaért 1946-ban. Azonnal jelentkezett a balinkai bányavasútnál, ahol tíz évnek előtte dolgozott.

Anyám élte a fiatal lányok akkor lehetséges életét. Testvérei a fronton, szerelméről már rég nem tudott semmit, várták, hogy véget érjen a borzalom. Fehérváron háromszor ment át a front, és mindhárom öldöklő csata formájában. Bombáztak, ágyúztak, lőttek házról házra, közelről, távolról. Hol pincében, hol veremben betemetve vészelték át, éltek túl. A bombák és az ágyúzás elől bújtak pincébe, a vonuló, felszabadító orosz hadsereg katonái elől verembe temették és álcázták a fiatal lányokat az idősebbek. Keserves, hosszú évek lehettek, túlélni a reménytelent.

Aztán összefújta őket ismét a szél és már nem volt min gondolkodni. Összeházasodtak, építettek Fehérváron a romokból, saját kezeikkel, egy kis egyszoba konyhás lakást, ahol szép sorban négyen a világra jöttünk. Apám tette a dolgát a vasúton, nem érdekelte a kommunizmus, nem volt rá alkalmas. Anyám megmaradt a háztartásban, nevelte a négy fiát. Továbbadták az életet, a bölcsességeket, az értékeket, a tartást. Én voltam vagy tíz éves, amikor először vajat ettem az iskolában, de azt tudtam, hogy nem szabad lopni, hazudni. Első áldoztunk, bérmálkoztunk mind a négyen. Mikor anyámat behívatta a kommunista iskolaigazgató és szemrehányást tett neki a vallásos nevelésért, csak annyit mondott neki: maguk itt az iskolában arra tanítják a gyermekeimet, amire akarják, én meg otthon arra tanítom őket, amire én akarom, és faképnél hagyta a nagytekintélyű igazgató urat. Semmink sem volt, így veszíteni való sem.

Nem lehettem ott halottak napján az öregek sírjánál, így csak fejben állítottam kis emléket.

Végtelenül büszke vagyok a szüleimre, igaz emberek voltak, jó rájuk emlékezni!”

Spirit of Hungary Fa Nándor: Végtelenül büszke vagyok a szüleimre

 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés