A kómából felébredt lány első mondata

Kategória: Szeretet történetek Megjelent: 2015. november 20. péntek

A 16 éves Brooke Charlesworth 2014 szeptemberében kezeletlen, 1-es típusú cukorbetegség miatt lett rosszul, ami végül klinikai halálhoz és kómához vezetett. A lányt anyja vitte  a scunthorpe-i kórházba, miután eszméletlenül talált rá szobájában, írja a Scunthorpe Telegraph.
Az orvosok később közölték vele, hogy Brooke szíve egy időre leállt, azóta pedig kómában van. Mint mondták, fogalmuk sincs, mikor fog felébredni, de abban biztosak voltak, hogy a lány állapota súlyos, és hosszú időre van szüksége a gyógyuláshoz.

A tinit közben átszállították a Sheffieldi Gyermekkórházba, ahol többször agyvérzést kapott a kóma alatt, ráadásul fertőzések alakultak ki a testében. A szakemberek úgy vélték, lehet hogy többé nem ébred fel, de ha mégis, nagy valószínűséggel nem fog látni, mivel az agyvérzések maradandó károsodást okoztak a látóközpontjában.
Ám a lány szervezete erősebbnek bizonyult, mint orvosai várták, és nyolc nap után végül kinyitotta a szemét. Az első, amit mondott ágya mellett ülő anyjának annyi volt: Szeretlek.
Brooke Charlesworth azóta teljesen felépült, és szeretné felhívni a figyelmet a diagnosztizálatlan 1-es típusú cukorbetegség veszélyeire, emellett adományokat is gyűjt. Mint mondja, a halálközeli élmény teljesen megváltoztatta az életét, és már sokkal könnyedebben vesz mindent, ami vele történik.
(velvet.hu)

You have no rights to post comments