Körkörös védelem - Isten harcba hív!

Kategória: Szent István országáért Megjelent: 2012. február 09. csütörtök

Tudjátok, hogy hosszú évek óta imádkozunk hazánkért és nemzetünkért. Szervezzük a Nemzeti Imanapokat és támogatunk minden hasonló kezdeményezést. Isten többször konkrétan is megmutatta kegyelmét: néhány éve az Európát letaroló vihar állt meg határainknál, idén a Nemzeti Imanapon csillapította le az EU politikai viharát, és az sem véletlen, hogy a most Európában már több, mint 500 halálos áldozatot követelő nagy hideg ereje is mérséklődik itt, a Kárpát-medencében. Ma (február 9, csütörtök) reggel azonban a Szeretetláng kápolnában imádkozva olyan jelet adott az Úr, amit nem szabad figyelmen kívül hagynunk!

Napok óta gyötört egy belső nyugtalanság, hogy többet kellene imádkoznom hazánkért, mert egy újabb szellemi támadás készül ellenünk. Nem tudtam, hogy mit tegyek, nem akartam senkit újra imára buzdítással zaklatni, meg aztán most volt a Nemzeti Imanap is. Reggel azonban, amikor a kápolnában imádkoztam, Isten a szívemre helyezte, hogy nézzem meg a Szentírásban a Makkabeusok első könyve első fejezete 11-es versét. (Csupa egyes, csupa kezdet...) Ez a könyv az kr. előtti 2. századi zsidó történelemről szól, amikor Izrael a Nagy Sándor utáni görög világuralom idején megszállás alatt sínylődik és nemzeti léte, kultúrája, Istennel való kapcsolata is veszélybe kerül. Ezt olvastam: "Abban az időben istentelen nemzedék támadt Izraelben, s ő (a király) sokakat rábeszélt, ezekkel a szavakkal: Rajta, szövetkezzünk a körülöttünk lakó népekkel, mert azóta szakadt ránk a sok baj, amióta elkülönültünk tőlük." (1Mak 1, 11)

Hirtelen megértettem, hogy ez történik most is. Egy sátán által inspirált "istentelen nemzedék", ateista civilizáció fogságában vergődik a világ. Sokan hazánkban is azt gondolják, hogy a bajaink abból fakadnak, hogy nem vagyunk elég közösségben ezzel a civilizációval, és ez okozza a bajainkat. Talán az lenne a legjobb, ha teljesen beolvadnánk ebbe a világhatalomba, és akkor megszűnnének a bajaink. (Megjegyzem, a "világhatalom" szót kifejezetten lelki, szellemi értelemben értem és nem úgy, ahogy ma bizonyos politikai körökben a "háttérhatalomról" beszélnek. Ez a világhatalom lényege szerint Isten-ellenes, erős világi hatalom-koncentrációt akar egy világvezető /antikrisztus/ uralma alatt. Képviselői és követői minden népben, országban jelen vannak nemzetiségre és vallásra való tekintet nélkül!)

Minket most arra hív az Úr, hogy megakadályozzuk, hogy ez az "istentelen nemzedék" ezt a romboló tervét véghez vigye! Ennek eszközei:

- Legelőször is az imádság. Mivel a terv mögött végső soron a sátán áll, ezért Isten erejével, Isten Szentlelkével kell ellene mennünk. "Öltsétek föl az Isten fegyverzetét, hogy a sátán cselvetéseinek ellenállhassatok. Nem annyira a vér és a test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek és hatalmasságok, ennek a sötét világnak kormányzói és az égi magasságoknak gonosz szellemei ellen. Ezért öltsétek fel az Isten fegyverzetét, hogy a gonosz napon ellenállhassatok, és mindent legyőzve megtarthassátok állásaitokat." (Ef 6, 11-13)

- Másodszor pedig felvilágoasítással, egy Isten szerinti életmód és kultúra megőrzésével és kibontakoztatásával. (A kultúra is Krisztus-közvetítő.) Ehhez tartozik, hogy életünk minden területén - legyen az gazdasági, kulturális, politikai vagy bármilyen terület -, Isten tanácsai szerint járunk el, az Ő jelenlétét oda bevisszük és elhatárolódunk minden Isten-ellenes szándéktól, bűntől. kísértéstől, gyűlölettől, demagógiától (ezek is a sátán fegyverei), hogy Isten országát, mint a Szeretet földjét építhessük itt a Kárpát-medencében.

Erős elhatározásom, hogy ezután a missziós, gyógyító alkalmainkon külön is imádkozni fogunk ezért és beszélni erről. Ezen túl kifejezetten a hazánkról szóló "Szent István országáért" alkalmakat is szervezünk, hogy mindenkiben tudatosítsunk ennek a küzdelemnek, ennek a győzelemnek a fontosságát!

Nagy vágyam, hogy mindenhol legyenek olyan imacsoportok, akik kitartanak hűségben és szeretetben a hazánkért és nemzetünkért való imában és cselekvésben. Szeretnénk elősegíteni ezek megalakulását és fennmaradását, szívesen küldünk imafüzeteket, szervezünk oda alkalmakat, missziós utakat... bárcsak az egész ország megtérne és minden templom izzana Isten szeretetétől! Akkor a gonosz minden cselvetése meghiúsulna és csodálatos megújulás és felvirágzás köszöntene hazánkra!

Én hiszem, hogy ez lehetséges! Aki szeretne ebbe bekapcsolódni, imacsoportot szervezni, vagy a közösségében ezt az ima-szándékot ébren tartani, az kérem, hogy írjon az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. levélcímre!

Istenben bízva, imával és szeretettel: Sipos Gyula (www.szeretetfoldje.hu)

ui.: Kérlek benneteket, ha módotokban áll, ismertessétek meg ezt a levelet másokkal is, juttassátok el minél több helyre. Köszönöm!