Karácsonyi akcióink a szegények között és a kórházban

Kategória: Munkanapló Megjelent: 2014. december 29. hétfő

A karácsony előtti  „ szeretet kampány”  számomra  egy kicsit idegen. Szeretném, ha egész évben  ugyanezzel a lendülettel tudnánk megélni a szeretetünket, az ajándékozás örömét, átélni azt az ajándékot  - ami szinte elhalványul – ami a lényeg, Isten  önmagát ajándékozta nekünk, ezért mi is ajándékozni akarunk, mert ezt a szeretetet nem tudjuk és nem akarjuk magunknak megtartani. Hála Istennek a  Szeretet Földje közösségben nem csak a karácsonyhoz köthető  a másokért való küzdelem, együttérzés, szeretet. Most mégis az adventi-karácsonyi akcióinkról számolok be:

Az egyik cigány családtól, akivel személyes kapcsolatunk van, karácsony előtt  - adósság miatt  - minden pénzt leemeltek a végrehajtók a számlájukról. Ez bizony még akkor is drámai, ha nem karácsony előtt vannak - milyen érzéketlenség és szívtelenség van emögött! - a közösségünk segített és nem kis összeggel, hogy átvészeljék a helyzetet. (Ők pedig levágták a kis malacukat, így volt mit enni is... de ezt ne úgy képzeljék el, hogy ott a gazda a diszóólakkal, aztán közben sír, hogy nincs pénze, hanem az udvar sarkában elkerített kis kutrica, benne egy malaccal, ami nincs hetven kiló se, de már le kell vágni...)

A másik, 10 gyerekes családnál egy katolikus pap (atya!) segített, hogy tudjunk ajándékot venni. Nem kis teljesítmény volt minden gyerek ajándékát megvenni.
De kaptunk a törökbálinti karitásztól is sok játékot, azokat is külön, kinek–kinek csoportosítva elszállítottuk. Kaptunk még az érdi LEA- tól (Leány-anya Otthon) is sok játékot és ruhát, ezeket is eljuttattuk ahova kellett.

Nagyon jó, hogy a törökbálinti karitász egész évben biztosítja a támogatását, cigány, nemcigány családoknak, rászorultsági alapon. Fontos, hogy személyes kapcsolat van a családokkal, így tudjuk, hogy éppen hol szorít a cipő.

Az  Érd Ófalu  Szent Mihály templomban cigány gyerekek bekapcsolódtak az egyházközség életébe, részt vettek a karácsonyi pásztorjátékban is. A karácsony esti szentmisén  sok cigány családot láttam, ez nagyon jó.

Összekötő kapocsként kell működnünk a világban, az egyházban, a szegények, cigányok és nem-cigányok között, akkor az emberek szívesen adnak, segítenek, ha  van valaki akire rábízhatják azt amit adni akarnak, legyen az pénz vagy más egyéb. Isten önmagát adta amikor a világba jött, legyen bátorságunk nekünk is oda adni magunkat másokért ez a küldetésünk.

Ezt tettük a közösségből többen is, akik december 23-án a Törökbálinti Tüdőszanatóriumban a betegeket énekükkel, süteményükkel, jelenlétükkel  emlékeztették arra, hogy Krisztus eljött közénk sőt itt is van.
Áldjuk és dicsőítsük a világ  Üdvözítőjét.

Tarnóczi Mária

You have no rights to post comments