Emeld fel a kezed!

Kategória: Munkanapló Megjelent: 2011. május 26. csütörtök

Egyik kedves testvérünktől kaptam postán egy képeslapot, amire csak ennyit írt: "Emeld fel a kezed! A csata még nem ért véget..." Ennek a mondatnak az igazságát minden nap igazolja valami...

- Sajnos Boross Zoltán atya még mindig a kórházban van, ezért el kellett halasztanunk a cigány gyerekek elsőáldozását. (Talán lett volna másik atya, de a Teréz anya nővérei - akik sokat foglalkoztak velük - és a gyerekek is ragaszkodtak Zoltán atyához, ami nagyos is érthető!) Kérlek benneteket, imádkozzatok Zoltán atyáért!

- Közben többen is igyekszünk minden lehetőséget megmozgatni a cigánymissziónak egy közösségi hely létrehozásáért. Több lehetőség is felmerült - és hát csak úgy röpködnek a beszélgetésekben a milliós összegek - nekünk pedig csak a szorgalmunk és az Isten felé tárt nyitott (üres) kezünk van meg. Bízunk azonban Isten csodájában, hogy valamilyen formában a segítségünkre siet...

- Két napot voltam Székesfehérváron a Könyvünnepen. Mi - több más kiadóval együtt - ott voltunk, a vásárlók nem annyira... volt időm nekem is imádkozni, gondolkodni, beszélgetni - több székesfehérvári testvérünkkel sikerült találkozni - még egy délutáni utcai gitározást és éneklést is sikerült beiktatni... :-) A legfontosabb élmény azonban most is az volt, hogy milyen lesújtott állapotban vannak az emberek, mennyi teher alatt görnyednek, milyen rettenetes betegségek kínozzák őket, családjukat, hozzátartozóikat. Azt hiszem, fokozni kell az imáinkat, áldozat-vállalásainkat, hogy Isten kegyelme még sokkal nagyobb mértékben kiáradhasson ránk!

- Jövő szombaton megyünk Andocsra a rák megállításáért szervezett kilenced keretében - még vannak üres helyek a buszon! Kérlek benneteket, hogy terjesszétek ennek a zarándoklatnak a hírét, hogy minél többen eljöjjenek velünk, vagy más módon, mert rengeteg a rákos beteg ember minden életkorból és -állapotból! (Most pénteken Budapesten leszünk, jövő vasárnap pedig Törökbálinton lesz gyógyító összejövetel. A programokról bővebb információ a Gyógyító összejövetelek menüpont vagy a Hírek, események menüpont alatt.)

(sipos)