Örömök és feladatok

Kategória: Munkanapló Megjelent: 2013. április 24. szerda

Jó zsúfolt heteink vannak - és ennek örülünk. Múlt héten voltam Etyeken egy kis közösségnél, szombaton Sopronban, vasárnap Torbágyon tartottunk gyógyító összejövetelt és láthattuk az Úr munkáját közöttünk. Holnap (csütörtökön) Budapesten lesz egy kis összejövetel, szombaton lelki nap... Örömhír, hogy városunkban is egy kis lépést léphettünk előre egy szellemi probléma leküzdése terén. Lesznek további gyógyító alkalmaink, lesz újabb zenés könyvbemutatónk és az alkotó közösségnek kiállítása is...

- Most szombaton, április 27-én lesz a Szeretetláng kápolnában a szokásos negyedévi lelki nap, amire szeretettel várunk mindenkit: http://szeretetfoldje.hu/index.php/lelki-napok/3381-szeretetlang-lelki-nap

- Már olvasható honlapunkon a májusi-júniusi gyógyító összejövetelek listája, van közte két lelkigyakorlat is, és ez még szinte biztos, hogy bővülni fog. A lista: http://szeretetfoldje.hu/index.php/gyogyito-oesszejoevetelek/3490-isten-szeretete-gyogyit-gyogyito-oesszejoevetelek-2013-majus-junius-honapban

- Május 24-én, pénteken 18 órától lesz a Szeretet Földje Alkotóközösség közös kiállításának megnyitója Törökbálinton a művelődési házban, amelyre már most szeretettel várunk mindenkit. Utána pedig, 19 órától zenés könyvbemutató műsort tartunk ugyanott, fókuszban a Cigányélet és a 33 rövid történet... című könyvekkel. 

- És egy olyan feladat, ami komoly fejtörést okoz - azaz olyan személyek és közösségek felkutatása, esetleg létrehozása, amelyek vállalják az imát és a cselekvést hazánkért, mint a Szeretet földjéért. Ehhez nagyon várjuk a ti segítségeteket! Kiadtunk egy kis ingyenes szórólapot, aki szeretne kérni, írja meg és elküldöm postán!

- Ehhez kapcsolódik, hogy új nagykilenced kezdődik a Nemzeti Imanapok sorozatában, hiszen most lesz a tizedik éve, hogy szervezzük. Imádság közben az jutott az eszembe, hogy egy új ingyenes Szereetet földje imafüzetet adnánk ki, amelynek középpontjában olyan imádságok lennének, amelyek hazánk valamelyik problémájáért szólnak (pl.: abortusz, gyermekáldás, természeti csapások, viszály, stb.). Ehhez szeretnénk adományokat gyűjteni a megjelentetéshez és a postázási költségekhez. Aki úgy érzi, hogy tudná ezt a célt támoatni, kérem, hogy jelezze elérhetőségeinken (tel.: 06-30/33-88-245, Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát..

Köszönöm, hogy olvastok minket és imádkoztok munkánkért, hálásak vagyunk minden segítségért és adományért is és mi is imádkozunk minden nap értetek!

Szeretettel: Sipos Gyula

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés