Munka, csüggedés ellen...

Kategória: Munkanapló Megjelent: 2012. szeptember 04. kedd

Az elmúlt időszak nem kényeztetett el minket - munkával orvosoljuk.

- Nyomdába került az "Isten győzelmet ad" című könyv. Sajnos a szűkös anyagi lehetőségek miatt húzni ellett a kéziratból és tömöríteni és kisebb példányszámban tudjuk csak kiadni - de azért remélem, hogy így is sok embernek tudunk vele segíteni, lelki támogatást és biztatást nyújtani. A könyvet a Szeretet Földje Találkozóra terveztük megjelentetni, de lehet, hogy már a szegedi karizmatikus találkozra elkészül, akkor viszem oda is. (A Szeretet Földje Találkozó programja: http://www.szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/34-hirek-esemenyek/2219-a-2012-evi-szeretet-foeldje-talalkozo-programja)

- Tegnap megkaptuk az értesítést az adóhivataltól az alapítványunk részére felajánlott 1%-os összeg nagyságáról - majd év végéig valamikor át is utalják, ha visszaküldtük a megfelelő dokumentumokat -, összesen 334 ezer forintot. Ez bizony nagyon kevés a missziós munkához, csak a Nemzeti Imanapra ennél sokkal többet szoktunk elkölteni. (Tavaly még a dupláját kaptuk.) Egyelőre fogalmam sincs, hogyan fogjuk tudni megoldani a helyzetet, finanszírozni a programjainkat és közben kifizetni a könyvelőt, nyomdaköltséget, stb. Kérlek benneteket, hogy imádkozzatok értünk és ha tudjátok, támogassátok a munkánkat..

- A Szeretetláng kápolnánál a pékség tulajdonosa (ezen a területen áll a kápolna) újabb átépítési terveket fontolgat, hogy ez hogyan érint minket, még nem tudom, de mi minden elkövetünk, hogy a kápolna működése zavartalan maradjon.

- Ma kezdjük borítékolni és postázni az ingyenes újságunkat, amit ötszáznál is több címre küldünk ki.

- Egy-két napon belül felteszem a szeptember-októberi gyógyító összejövetelek időpontjait és helyszíneit, még egy helyről várok pontosítást...

Imádkozzunk egymásért!

Szeretettel: Sipos Gyula

You have no rights to post comments