Néhány jó hír

Kategória: Munkanapló Megjelent: 2012. július 11. szerda

Amit örömmel osztok meg veletek (játékadomány, lelkigyakorlat, tábor, stb.):

- Talán még emlékeztek rá, hogy írtunk arról, hogy a cigány családoknál, ahová járunk, az egyik feltűnő dolog, hogy nincsenek gyerekjátékok. Így aztán hirdettük, hogy szívesen átveszünk jó állapotú játékokat, amiket már "kinőttek" a gyerekek... nos kaptunk egyet-egyet, míg aztán Tünde testvérünk - aki Zárándról jár hozzánk közösségbe és a Szeretetláng-kápolnába -, összegyűjtött nekünk egy akkora gyermekjáték-csomagot, hogy megtelt vele a kocsi csomagtartója, de még a hátsó ülésre is jutott belőle! Örömmel vittük át Tarnóczi Marikával tegnap Érdre - és így láthattuk az egyik családnál most megszületett három hetes unokát is (ö is ott laknak) természetesen, a többiekkel együtt). Köszönjük!

- Hétvégén megyünk Kunszentmártonba Szeretet földje lellkigyakorlatot tartani. Már negyven fölött van a jelentkezők száma, lassan telt ház lesz, amiért nagyon hálásak vagyunk Istennek, minden jelentkezőnek és mindenkinek, akik imádkoznak értünk! Még lehet jelentkezni: http://www.szeretetfoldje.hu/index.php/lelki-napok/1888-szeretet-foeldje-lelkigyakorlat-es-gyogyito-oesszejoevetel-kunszentmartonban (És persze utána jön a váci gyógyító összejövetel és a lelki nap a Szeretetláng jápolnában...)

- Jövő héten tartjuk az alkotótábort a törökbálinti plébánián. Pályáztunk az önkormányzatnál a táborra és az őszi Szeretet Földje Találkozóra, kaptunk is némi pénzt, ennek felét a táborra költjük, így be tudunk fizetni a résztvevőknek egy 900 Ft-os menüre (ebéd) és még némi eszközöket is tudunk venni a rajzoláshoz, agyagozáshoz. 

- Végül, de nem utolsó sorban: két hét múlva hétfőn megyek előadást tartani a plébániánk ifjúsági táborába, de nem egyedül! A feleségem kivett egy nap szabit, már vasárnap elindulunk, kirándulunk a Zemlénben (az asszony kívánságára, én meg fogom a kezét), aztán hétfőn előadás, újabb séta és aztán haza. Így aztán az idén is elmondhatjuk, nyaraltunk kettesben is!

:-))

Programjainkhoz imáitokat kérve és értetek imádkozva, szeretettel: Sipos Gyula

You have no rights to post comments